A 30 legjobb labdarúgó 1996 és 2006 között – 2. rész

Közel két hónap telt el az óta, hogy utoljára futballmérkőzést élvezhettünk. A koronavírus okozta űrt a legtöbb sportoldal, sportcsatorna mind itthon, mind pedig külföldön múltidézéssel igyekszik kitölteni. Korábbi nagy meccsek, játékosok bemutatása került a középpontba, nem ritkák a rangsorolások különböző korszakok legjobb csapatai, illetve játékosai tekintetében. Az ELTE Online sportrovata sem kíván elmaradni ezektől, így most egy több szempontból is egyedi 30-as listával jelentkezünk egy háromrészes sorozat keretein belül.

Cikksorozatunk második részében folytatjuk az 1996 és 2006 közötti időszak 30 legjobb labdarúgójának listázását. A rangsor alapjául szolgáló szempontokat a sorozat első részében találjátok, ahol a 30. helyezettől a 21. legjobbig kerültek bemutatásra a korszak legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtó futballistái. Ezúttal az őket megelőző tíz játékos kilétére derül fény, akik a top 10-be viszont már nem fértek be.

A sorozat 1. része

  1. Michael Ballack

Az ezüstfiú. Sokan így nevezték a németek klasszis középpályását, ami valahol még igaz is, ugyanis pályafutása során számos sikere mellett temérdek második helyet is begyűjtött csapataival. Kiváltképp 2002 volt ilyen éve, amikor a Bayer Leverkusennel a bajnokságban, a kupában és a BL-ben is második helyen végzett, mindennek fejében a világbajnokságon is csak az ezüstérem jutott neki, ahol Oliver Kahn után egyértelműen a németek legjobbja volt, és a döntőbejutást érő gólt is ő szerezte, sárga lapjai miatt azonban a fináléban nem léphetett pályára. A korszak egyik legjobb középpályása volt, nélküle a Leverkusen 2002-ben egész biztosan nem ér el ilyen eredményeket, a német válogatottban pedig idővel elsőszámú játékossá nőtte ki magát. 2002-ben a Bayern München csapatához igazolt, ahol szintén remek teljesítményt nyújtott és három bajnoki címet is bezsebelt – 1998-ban egyet már szerzett a Kaiserslautern együttesével Szűcs Lajos és Hrutka János csapattársaként. 2006 nyarán a Chelsea-hez igazolt, ahol a nehezebb kezdés után ugyancsak remekül játszott.

  1. Gianluigi Buffon

Minden idők egyik legjobb kapusa és valószínűleg a legjobb olyan hálóőr, aki sosem nyerte meg a BL-t. A Parma együttesében kezdte pályafutását 1995-ben, ahonnan 2001-ben igazolt a Juventushoz, melynek egy tavalyi, párizsi kitérőt leszámítva azóta is tagja. Mindig nagy kérdés, hogy mezőnyjátékosokat és kapusokat miként vetünk össze, Buffon azonban nem maradhat le egy ilyen listáról. Sokan emlegetik úgy, mint a világ legelegánsabban védő kapusát, ennél azonban még fontosabb a hatékonysága. Mind a Parma, mind a Juventus megtapasztalhatta megbízhatóságát, parádés védések sorozatát mutatta be egész pályafutása alatt. A Parmával 1999-ban UEFA-kupát és olasz kupát nyert, nem kis szerepet vállalva a sikerekből, a Juventusban pedig már egy igazi topcsapat színeiben tette hozzá rendre a magáét a sikerekhez. Vizsgált korszakunk vége felé egyértelműen a világ legjobb kapusának tekintették – és utána még jó sokszor –, a csúcsra a 2006-os VB-n ért fel, ahol mindössze két gólt kapott, melyek közül egy öngól volt, a másik pedig egy tizenegyes. Remek formájának és persze a védelemnek köszönhetően a kapuja szinte bevehetetlen volt, a döntőben kulcsmomentum volt, mikor a hosszabbításban Zidane veszélyes fejesét hárította.

buffon

  1. Andrea Pirlo

A játékos, aki új szintre emelte a mélységi irányító szerepkörét. Pirlo akkor is a listán lenne, sőt, talán még előkelőbb helyen is, ha az ezt követő tíz évet vizsgálnánk, valamint akkor sem kéne szégyenkeznie, ha minden idők legjobb futballistáiról szólna az összeállítás. 2001-ben került az AC Milan együtteséhez a korábban a Bresciánál, az Internél és a Regginánál is megforduló fiatal játékos, akinek csak utóbbi csapatban szántak addig jelentősebb szerepet. A Milanban a második idénye hozta meg számára az áttörést, onnantól kezdve kirobbanthatatlan volt a csapatból és fontos szerepet játszott a BL megnyerésében, majd egy évvel később a bajnoki cím begyűjtésében is, hogy a BL-döntős 2004-2005-ös szezont már ne is említsük. Rövidesen a válogatottból is kirobbanthatatlan lett, és az egyik legfontosabb játékossá vált. 2006-ban a VB-győzelemből oroszlánrészt vállalt, Cannavaro és Buffon mellett az ő nevét emlegették leginkább úgy, mint a siker legfőbb kovácsa. A döntőben is őt választották a mérkőzés legjobbjának, az olasz csapat játékának ő volt a fazonszabásza.

  1. Cafu

A brazil jobbhátvédet minden idők legjobbjának tartják a posztján. Remekül segítette a támadásokat, a felfutó szélsőhátvédek egyik prototípusa, de ez nem ment a védekezésének rovására sem. 1994-ben már VB-t nyert a brazilokkal, ám csak ezután indult be igazán a karrierje és lett főszereplő a csapataiban. Tagja volt a 2001-ben nagy meglepetésre bajnoki címet szerző AS Romának, majd 2003-tól az AC Milan együttesének volt fontos eleme. A 2002-ben világbajnoki címet szerző brazilok csapatkapitánya volt. Ezt megelőzően és ezután is még jó darabig kihagyhatatlan volt a válogatott kezdőjéből, melynek az 1998-as VB-ezüst alkalmával is tagja volt, emellett két Copa América győzelmet is bezsebelt 1997-ben és ’99-ben. Karrierje során minden jelentős trófeát begyűjtött válogatott- és klubszinten egyaránt.

cafu

  1. Alessandro Nesta

Az olasz középhátvédet sokan a világ legjobb védőjének tartották, nem véletlenül. Nesta parádés szerelésekre volt képes, rendkívül jól helyezkedett, tisztán játszott és még a fejjátéka is rendben volt. Minden csapat ilyen hátvédről álmodott. Nem véletlenül volt kirobbanthatatlan a már említett Lazio együtteséből és vállalt kulcsszerepet nevelő egyesületének sikereiben, majd később ugyanígy az AC Milanban egy szinttel magasabban is világklasszisként játszott a maga posztján és hatalmas sikereket ért el, egészen 2012-ig, köztük két BL-címet. Az olasz válogatottban is mindig alapembernek számított, a legkiemelkedőbb védőteljesítményt a nemzeti csapatban a 2000-es EB-n nyújtotta, ahol ezüstérmet szerzett Olaszországgal. Tagja volt a VB-győztes 2006-os csapatnak is, ahol azonban a csoportmeccseken megsérült, így végül Marco Materazzi vette át a helyét. E tekintetben különösen peches volt, Nesta ugyanis három VB-n szerepelt, és minden alkalommal sérülést szenvedett a csoportkörben, így egyenes kieséses meccsen sosem léphetett pályára. Ha csak középhátvédi kvalitásait nézzük, vitathatatlan, hogy nem volt nála jobb ezen a poszton, talán azóta sem. Ennyire hatékonyan és tisztán játszani azóta talán csak Virgil van Dijk képes.

  1. Andrij Sevcsenko

Ismételten egy AC Milan-legenda. Sevcsenko karrierjéről aztán végképp elmondható, hogy 1996 és 2006 között volt a csúcson, hiszen ’96-ban robbant be a Dinamo Kijev csapatába, 2006 nyarán pedig elhagyta a Milant a Chelsea kedvéért, ahonnan pályafutása megindult a szakadék felé. Sevcsenko már fiatalon kitűnt a Dinamo Kijev csapatából, második szezonjában rögtön kezdőtagságot harcolt ki és valósággal szórta a gólokat, a csapat pedig sorra gyűjtötte a bajnoki címeket. Az ukrán csapattal az 1998-1999-es Bajnokok Ligájában tűnt ki, ahol hatalmas meglepetésre az elődöntőig meneteltek, és a Bayern München csak nagyon szoros meccsen tudta kiharcolni a döntőbe jutást. Sevcsenko a sorozat gólkirálya lett, ezután igazolta őt le a Milan. Rögtön első évében gólkirály lett Olaszországban, és a következő években is rendre a csapat legeredményesebb játékosa volt – leszámítva a 2002-2003-as szezont, amikor sokat volt sérült –, és az évek során mindent megnyert a milánói egyesülettel. A 2003-as BL-győzelem idején ő lőtte a döntőbe csapatát, majd a fináléban a mindent eldöntő büntetőt is ő rúgta a tizenegyespárbajnál. 2004-ben ismét gólkirály lett, ami bajnoki címet ért csapatának, ebben az évben pedig neki ítélték az aranylabdát is. Az ukrán válogatottnak minden idők legeredményesebb játékosa, a 2006-os VB-re az ő vezetésével jutott ki hazája csapata, a tornán pedig meglepetésre a negyeddöntőig meneteltek, Sevcsenko pedig két gólt szerzett a világeseményen.

Andriy SHEVCHENKO - Milan AC /Lecce - 06.01.2005 - Calcio - FOOT FOOTBALL - hauteur illustartion ballon d or trophee attitude pose portrait chevtchenko shevtchenko chevchenko shevchenko Garofalo Alessandro/ Alfa

  1. Fabio Cannavaro

Nestához hasonlóan vitathatatlanul a világ egyik legjobb védője volt, szinte átjátszhatatlan, személyisége pedig igazi vezérré tette őt mind klubcsapataiban, mind a válogatottban. Nesta talán valamivel jobb képességű volt, de így sem sokan voltak, akik felvehették a versenyt Cannavaróval, akinek személyisége azonban döntő faktor tudott lenni egy-egy kiélezett szituációban. Tagja volt annak a Parmának, mely UEFA-kupát és olasz kupát nyert, megjárta az Intert és a Juventust is, mindkét csapat védelmében vezéregyéniség volt, utóbbival két bajnoki címet is nyert, melytől a bundabotrány után azonban megfosztották. A 2000-es EB-n kimagasló teljesítményt nyújtott az ezüstérmes olaszoknál, de a csúcs a 2006-os VB volt, ahol csapatkapitányként, szinte hibátlan játékkal az aranyérmes legjobb játékosa volt, mellyel kiérdemelte év végén védő létére az aranylabdát is. A VB után a Real Madridba igazolt, ahol azonban már nem tudta hozni korábbi fantasztikus teljesítményét.

  1. David Beckham

Az angol középpályás, aki nem csak játékával, de médiában betöltött szerepével is kitűnt. Az utókor ezért vagy alulértékeli, nem elismerve tudását, vagy épp túlértékeli, csak mert hatalmas nyilvánosságot kapott. Ne legyenek kétségeink, David Beckham világklasszis játékos volt, ugyanakkor a szűk elitbe valóban nem fért be. A Manchester Unitedben jobboldali középpályásként gyorsan elismerést szerzett magának, fontos szerepet játszott a sikerekben, az 1999-es triplázó – BL, bajnoki cím, FA-kupa – együttesnek az egyik legjobbja volt. Rendkívül alázatos játék jellemezte, sokat dolgozott mezőnyben, technikai hiányosságait jól pótolta kemény munkával. Ami azonban mégis világklasszissá emelte, az a rúgótechnikája. A világon talán nem volt senki, aki nála tökéletesebb keresztlabdákat adott volna, vagy több gólpasszt a szélről beívelt labdákból. Legendásak voltak még szabadrúgásai, klubcsapataiban és a válogatottban is megmutatta ezt; leghíresebb ilyen gólja a 2001-es utolsó perces találat Finnország ellen, amivel Anglia kijutott a VB-re. Számtalan gólpasszt adott és parádés gólokat szerzett, karakterének köszönhetően pedig a válogatott csapatkapitánya is ő lett. Ekkoriban őt tartották a United és Anglia legfontosabb játékosának is. 2003 nyarán a Real Madridba igazolt, ahol remekül kezdett, azonban rövidesen az ő és a csapata teljesítménye is visszaesett, Madridban már nem tudta manchesteri formáját hozni. Persze azért akadtak kifejezetten jó időszakai az ekkor már középső középpályást, sőt esetenként védekező középpályást játszó Beckhamnek.

davidbeckham-cropped_l81d4hhhym5y1kk22r8nd8p46

  1. Francesco Totti

A klubhűség mintapéldája. Totti valódi zseni volt, minden idők egyik legjobb olasz futballistája, aki teljes karrierjét az AS Romában töltötte, pedig számos topcsapat hívta. A rómaiakat végül 2001-ben bajnoki címig vezette a fiatal támadó középpályás, aki amellett, hogy kiváló előkészítő és rendkívül technikás, trükkös játékos volt, igazi gólvágó is, aminek köszönhetően karrierje második felén már javarészt csatárként szerepelt. 1999-ben az olasz bajnokság legjobb fiatal játékosának, majd 2000-ben az év játékosának választották hazájában, mely évben mégis a nyári EB hozta meg számára a nemzetközi áttörést, ahol berobbant a köztudatba és az ezüstérmes csapat egyik legjobbja volt. 2006-ban alapembere volt a VB-aranyérmes csapatnak; a tornára egy súlyos sérülésből felépülve érkezett, ami olykor látszódott is a játékán, ugyanakkor meghatározó tagja volt a válogatottnak: az olaszok akkor játszottak legjobban, mikor ő pályán volt. A tornán egy gólt – mely a negyeddöntőbe jutást jelentette – és négy gólpasszt jegyzett, ezt követően pedig lemondta a válogatottságot.

  1. Roberto Carlos

A brazil balhátvéd, aki forradalmasította posztját. Hasonlóak elmondhatók róla is, mint Cafuról a másik oldalon, ugyanakkor Roberto Carlos a szélsővédők támadásbeli szerepét valóban új szintre emelte és addig nem látott mértékben alkalmazta, ő lett csapata egyik legfontosabb előkészítője. Jól védekezett, ugyanakkor idővel néha hajlamos volt megfeledkezni erről a feladatáról. Parádés szabadrúgásokat lőtt, rúgóerejét tekintve senki nem vehette fel vele a versenyt. A Real Madriddal három BL-győzelmet szerzett, Brazíliával pedig 2002-ben világbajnok lett, és még lehetne sorolni a trófeáit válogatott- és klubszinten is, mely sikerekből mind oroszlánrészt vállalt. Elég csak megemlíteni a 2002-es BL-döntőt, ahol Zidane győztes góljához ő adta a gólpasszt. Ugyanebben az évben pedig második helyezett lett az aranylabda-szavazáson.

Képek forrása: fifa.com; dailymail.co.uk; beinsports.com; tokyvideo.com; twitter.com; bbc.co.uk; goal.com; hitc.com; thesun.co.uk; independent.co.uk