Sikeres évtizedet tudhat magáénak a brit női sport

A 2010-es években a női sportok világszerte jóval nagyobb figyelmet kaptak, mint korábban. A legszembetűnőbb eredmények közül számos a brit lányokhoz köthető. Emlékezzünk vissza együtt ezekre a pillanatokra!

Billie Jean King teniszlegenda egy tweetben üzent annak a Fallon Sherrocknak, aki PDC Világbajnokságon első nőként győzedelmeskedett férfi versenyző felett, két fordulóban is. King elkötelezett támogatója a nemek közötti egyenlőségnek, egészen a ’70-es évek óta.

Bármilyen hihetetlen is, de ez volt az első évtized, amelyben női játékosok hivatásos szerződést kaptak labdarúgásban, krikettben és rögbiben is, lehetővé téve számukra, hogy csak a választott sportra összpontosítsanak. Korábban a szabadidejüket kellett feláldozniuk erre, saját költségükre kellett megvásárolniuk a szükséges sportfelszereléseket. Így azonban ma már sok nő is valódi pályafutást tudhat magáénak.

Képtalálat a következőre: „sherrock darts win”

Az angol női labdarúgócsapat 2015-ben 3. helyezést ért a női labdarúgó világbajnokságon, miután legyőzte Németországot a bronzért vívott meccsen. Női és férfi összehasonlításban is 1966 óta először sikerült világbajnokságon legyőzni a németeket. Az eredménnyel a rajongók tábora és a nézettség is együtt nőtt. Egy évtizeddel korábban még senki nem gondolta volna, hogy a női labdarúgó világbajnokság 11,7 millió nézőt vonz majd a BBC elé a 2019-es Anglia–USA negyedöntővel. De arra sem lehetett korábban számítani, hogy csaknem 80 ezren töltik meg a Wembley Stadiont a Németország elleni barátságos mérkőzésen 2019 novemberében.

Fontos áttörés volt a női futball történetében az is, hogy a rajongók és a női sportszervezetek keményen küzdöttek azért, hogy a BBC élőben követítse a női meccseket. Törekvésük sikerrel járt, a BBC, engedve a nyomásgyakorlásnak, 2011-től már közvetítette a meccseket a BBC Two-n.

A brit lányok hírneve még tovább nőtt, amikor a 2012-es londoni olimpián a labdarúgócsapatuk 70 ezer néző előtt győzte le a brazil csapatot a Wembleyben. Azon a nyáron több sportágban arattak sikereket, többek között Jessica Ennis-Hill, Victoria Pendleton, Katherine Grainger, Nicola Adams, Hannah Cockroft és Ellie Simmonds nevei is mind húzónevekké váltak, aranyérmekkel lettek gazdagabbak a hazai, londoni olimpián és paralimpián.

Képtalálat a következőre: „england national women's ice hockey team”

Két évvel később, 2014-ben Jenny Jones-szal folytatódott az brit nők sikertörténete – ő volt az első brit snowboardos, akinek sikerült érmet szereznie a téli olimpiai játékokon, Szocsiban slopestyle-ban. Egy hónappal később pedig a látássérült síelő, Kelly Gallagher és segítője, Charlotte Evans vihették haza a győzelemért járó aranyérmet a téli paralimpiai játékokon.

Az évtized során két, nők számára rendezett világkupát is tartottak. Anglia 2014-ben legyőzte Kanadát a rögbivilágkupán, majd Heather Knight vezette győzelemre 2017-ben az angol krikettcsapatot. Ez utóbbit mintegy 180 millió néző kísérte figyelemmel világszerte.

2018-ban a feszültség fokozódott, mikor egy kifejezetten női sportban, a nettball-ban először értek el nemzetközi sikert – a házigazda és favorit Ausztráliát sikerült 51–52-re legyőzniük Helen Housby utolsó másodperces góljával. Ugyanebben az évben Lozzy Yarnold lett az az első brit – férfiak és nők között egyaránt – aki szkeletonban meg tudta védeni olimpiai címét.

Képtalálat a következőre: „lizzy yarnold”

2019 is történelmi győzelmekben és eredményekben volt gazdag. Bryrony Frost brit zsokélány, aki győzni tudott a Cheltenham Festivalon, és a tavalyi évhez fűződik Sherrock csodálatos menetelése dartsban, mellyel történelmet írt. Mindez szépen kapcsolódott a BBC 2019-ben indított, #ChangetheGame kampányához, amely a női sportolók bemutatkozásához fűződik.

A labdarúgó- és netball női világbajnokságokkal, kimagasló atlétikai és tornában nyújtott teljesítményekkel és eredményekkel fokozatosan növekvő figyelem helyeződik a női sportokra és egyre inkább pozitív irányba változik a felfogás ezzel kapcsolatban. Ez az évtized azt mutatja, hogy ha a sportot irányító testületek egyre nagyobb hangsúlyt és pénzt fektetnek a női sportba, az eredmény jól látható. A médiában való szerepeltetés is kulcsfontosságúvá vált, pláne az elmúlt években: a közösségi médiában való aktív jelenlét elengedhetetlen. Miközben a szponzorálás, fizetés és díjazás szintjét is növelni kell. Szükség van továbbá még több női edzőre, tisztviselőre és képviseletre.

Reméljük, a következő évtized is hasonló, ha nem nagyobb sikereket és áttöréseket tartogat a női sport egyenjogúságának!

Forrás: bbc.com

Képek forrása: cncb.com, memim.com, itv.com, thesun.co.uk

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]