Ismét a bronzért küzdöttünk – BEFB Final Four 2018

A Budafoki MTE csarnok adott otthont az idei Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság Final Fourjának, ahol a Budapesti Corvinus Egyetem, a BME, a PPKE és az Eötvös Loránd Tudományegyetem legjobbjai küzdhettek meg a bajnoki címért. A résztvevő csapatokat és a kilátogató szurkolókat Székely Mózes, a MEFS főtitkára köszöntötte, s a megnyitó után kezdetét is vette az első elődöntő.

Corvinus – Pázmány (0-1)

Mindkét alakulat halmozza a helyzeteket, érezhető a feszültség a játékosokon. A közgázos fiúk szépen figyelik a pázmányos keresztpasszokat, amiből több jó támadást is indítani tudtak. A játékidő első felében mindkét csapatnak lehetősége volt egy-egy szabadrúgásra, viszont ezt egyik csapat sem tudta érvényesíteni. A 18. percben a Pázmány csapatkapitánya szerzi a találkozó első találatát (0-1). A kék mezesek ugyan az utolsó percben szépíthettek volna, de nem sikerült a hálóba helyezni a labdát. A szünetet követően továbbra is harci hangulat uralkodik, sok a jó támadás és sok a helyzet, de a végeredményen nem változtat, a Pázmány jut tovább az elődöntőből.

 

Szini László (bal) ismét a csapat húzóembere volt (fotó: Ágai Ágnes, EO)

Szini László (bal) ismét a csapat húzóembere volt (fotó: Ágai Ágnes, EO)

BME – ELTE-BEAC PPK (4-1)

Nagyon kiegyensúlyozottan kezd mindkét csapat, az előző meccshez képest a szurkolók is elhalkultak kicsit. Az első gólra viszonylag sokat kellett várni, de megérte: Szini László egy gyönyörű góllal kápráztatta el a közönséget (0-1). A BME válaszára 6 percet kellett várni, azonban rögtön dupláztak is a műszakisok (1-2).

A második félidőben az ELTE már nem tudott gólt szerezni, viszont a 2016-os KEK-re készült mezes srácok ismét egy percen belül két góllal növelték az előnyüket (4-1), így ők mehettek tovább a döntőbe.

 

Corvinus – ELTE (7-1)

Az ELTE csapata egymás utána a második meccsét játssza, szóval a fiúk kicsit fáradtan lépnek újra ringbe a bronzért. A 7. percben megtörik a csend, Szini keményen a sarokba helyezi a labdát (1-0), de egy percen belül kontráz a Corvinus (1-1). Másfél perccel a vége előtt a közgázos fiúk újabb gólt szereznek, így egy gól különbséggel mennek fiaink szünetre az első félidőt követően (2-1).

A második játékrész 4. percében a Corvinus ismét hálóba talál, ezzel 2 góllal mennek az ELTE előtt (3-1). A félidő idusán a piros mezesek újabb gólt szereznek (4-1), majd az utolsó 10 percre az ELTE 5 a 4-re vált, két reményteli lövés a kapufáról pattan ki. A Corvinus ismét támad és egymás után két találatot is szerez (6-1). Az utolsó másodpercekben még egy támadást indítanak a közgázosok, melynek gól a vége, így 7-1-es eredménnyel zárul a mérkőzés.

 

BME – Pázmány (3-2)

A döntőt a szurkolók által nagy erőkkel buzdított Pázmány kezdte jobban, egy öngólt, majd Tivadar Attila találatát követően már a 7. percben 2-0 volt nekik az állás. A 2-2-es állás egészen a hajráig kitartott, és amikor már sokan a hosszabbításon kezdtek el gondolkodni, Fodor Bálint 6 perccel a vége előtt egy óriási góllal megszerezte a vezetést a BME-nek. A Pázmány ezután hiába tett meg mindent az egyenlítésért, ez nem sikerült, és Bencze Márton a legvégén még meglőtte csapata negyedik gólját is.
(a döntő tudósításának forrása: budapest.mlsz.hu)

DSC_5615

A Pázmány szurkolóitól zengett a csarnok (fotó: Simó Szabolcs, BEAC)

Sajben Marcellt, az ELTE-BEAC PPK edzőjét kérdeztük a négyes döntővel kapcsolatban:

„Sajnos az idei évben generációváltás volt csapatunkban, ami meg is látszott a játékunkon, eredményeinken. Helyzetünket tovább nehezítette, hogy Gáspár Dávid megsérült a KEK-en, és egyik húzóemberünk, Kovácsfi Barna pedig eligazolt a télen. Az elődöntőben a BME jobb játékerőt képviselt nálunk, ami sokat kivett a srácokból, hiszen a meccs hajrájáig tartottuk velük a ritmust, és az ötperces pihenő, illetve Dunai kiállítása után már bravúr lett volna a Corvinus legyőzése, akik nagyon megérdemelték idén a sikert és a harmadik helyet is. Büszke vagyok a srácokra, hiszen évek óta a csapat magját ők adják, de jövőre egy teljesen felfrissített ELTE PPK fog újra éremért harcolni a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságon!”

Gratulálunk az ELTE-BEAC PPK csapatának a legjobb négy közé jutásért!

HAJRÁ ELTE! HAJRÁ BEAC!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]