KEK Alumni Futball

Jó hangulatban kezdődött a KEK Alumni futballkupa első napja. A 20 csapat 4 csoportban mérkőzött meg a továbbjutásért péntek délután az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén.

Az egyes számú pályán rögtön egy székely rangadóval indult a kupa. A Székelykeresztúr csapott össze a marosvásárhelyi El Paso együttesével. Az elején az El Paso megszerezte a vezetést, ám az előnynek nem sokáig örülhettek. A Székelykeresztúr fokozatosan átvette az irányítást, a félidőre egyenlített, majd azt követően nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a jobb. A meccset csak az El Paso kapusa tette szorossá, a vége 3-1 lett.

Székelykeresztúr–El Paso 3-1 Gsz.: Lázár, Fodor, Gagyi ill. Pál

A kettes számú pályán eközben a Paksi Halászlé, illetve a nagyváradi Zsukások mérkőzése ment. Itt esett a torna első gólja, melyet a paksi csapat szerzett. A Zsukások mentek becsülettel előre, ám egyrészt Fortuna nem segítette őket, másrészt a Paks kapusa, Kinde G. egészen remek formában védett. A sok kihagyott helyzetet megbosszulta a Halászlé, mely megduplázta az előnyét. A mérkőzés ezután hasonló mederben folyt, a csarnok csak úgy zengett a paksi cserék harsány “bravó, Kinde” felkiáltásaitól. Hiába ment, hajtott a partiumi csapat, a meccs végén a Paks bevitte a kegyelemdöfést, ezzel kialakítva a 3-0-ás végeredményt.

Paksi Halászlé–Zsugások 3-0 Gsz.: Nagy, Taba, Hortobágyi

A Zsuga FE és az Árnyék meccse elmaradt, mivel a Zsuga nem jelent meg. A csapatot törölték a versenyből.

A másik pályán eközben az ELTE BEAC játszott a kolozsvári Golimpiakosz ellen. A mérkőzés eleje egyenlő erők küzdelmét hozta, ám idővel a Golimpiakosz átvette az irányítást. Egy megpattanó lövésből meg is szerezték a vezetést, majd a második félidőben lőttek még kettőt. Bár a kapusuknak is akadt dolga, összességében megérdemelten nyertek.

ELTE BEAC–Golimpiakosz 0-3 Gsz.: Dénes, Tamás, Szász

Később a SepsiPest és a kolozsvári Kamikaze játszott. Egy hatalmas gólból a SepsiPest szerzett előnyt, szólt is a “Sepsi Hejj, hejj!”. Ám ennek nem sokáig örülhettek, az ellenfél gyorsan egyenlített, majd az Isteni Szél lecsapott és nem kegyelmezett, a vége 4-1 lett.

SepsiPest–Kamikáze 1-4 Gsz.: Márton ill. Antal, Bántó, Bedó 2x

A másik meccs elég eseménytelen volt, a Corvinus játszott a kolozsvári Bak-Elittel. A meccset végül a Corvinus nyerte 2-1-re.

Corvinus–Bak-Elit 2-1 Gsz.: Vörös, Gerencsér ill. Kerekes

A folytatásban a marosvásárhelyi Tragumorak és a kolozsvári KMDSZ 69 csapott össze. A Tragumorak végig jobb volt, ám a KMDSZ fiatal kapusának az eszén nem tudtak túljutni. Hiába minden, csak nem sikerült gólt szerezni, az utolsó pillanatban még egy nagy helyzet adódott a Tragumorak előtt, ám az is kimaradt,  ami egy heves “az istókját neki már”-t váltott ki a lövő játékosból.

Tragumorak–KMDSZ 69 0-0

A másik pályán eközben szintén egy Vásárhel–Kolozsvár csata zajlott; A FrAdy csapott össze  a Villámmal. A küzdős, hajtós meccset végül a vásárhelyi FrAdy nyerte 2-0-ra.

FrAdy–Villám 2-0

A Székelykeresztúr a beregszászi Rákóczi Gimnázium öregdiákjai ellen kimutatta a foga fehérjét. Gyakorlatilag végiggázoltak szegény kárpátaljai csapaton, a meccs vége 7-0 lett. A székely csapat remekül játszott, bár néha kissé szívtelen volt, de hát ilyen ez a sport.

CQ8E6304[1]

Székelykeresztúr–Rákóczi 7-0 Gsz.: Fodor 3x, Gagyi, Török, Fodor, Lázár

A következő meccs a nap legfordulatosabb mérkőzését hozta. A Paksi Halászlé és a Sepsi 08 csatájában hiába kezdett jobban a Paks, az erdélyi csapat szerzett vezetést. Ám az alföldiek nem hagyták annyiban, gyorsan egyenlítettek, majd meg is fordították a meccset egy hatalmas szabadrúgás góllal. Innentől a Sepsi volt lépéskényszerben, de a második félidőben sikerült egalizálniuk. Ezután megint megszerezte a vezetést a Paks, de a Sepsi ismét tudott egyenlíteni, így kialakítva a 3-3-as végeredményt.

Paksi Halászlé–Sepsi08 3-3 Gsz.: Felföldi, Tabu, Hortobágyi ill. Kedves, Ilie, Berde

Ezt követően a Beac a másik ELTE-s csapattal játszott. Egy küzdős, hajtós meccsen végül 1-1 lett a végeredmény.

ELTE BEAC–NSZK 1-1 

A mecccsdömping nem állt le egy pillanatra se, a lefújás után a SepsiPest és az El Paso meccse következett. A Sepsi csapat gyorsan vezetést szerzett, de az El Paso gyorsan egyenlített. A gól után felhangzott egy ismeretlen tiszteletére a “Boldog, boldog, boldog születésnapot” kezdetű örök klasszikus, amit a csapat meg is hálált, mert meg is szerezte a vezetést, ezzel újabb dalt csalogatva elő a szurkoló cserejátékosok torkából. A dalolászástól megrészegült El Paso végül 5-1-re nyert.

SepsiPest–El Paso 1-5 Gsz.: Fodor ill., Pál, Gál 2x, László 2x

A párhuzamos meccsen a Corvinus mérkőzött meg a Zsukásokkal. Az első félidőben is egy-egy, majd a másodikban is egy-egy (potya)gól esett, így 2-2 lett a vége. A meccs utáni miniinterjúban megkérdeztem a Zsukásokat arról, hogy hogyan látják a helyzetüket. A csapat a továbbjutást és az esti berúgást is biztosra vette, mindkét kérdésben nagy konszenzus uralkodott a játékosok között.

Corvinus–Zsukások 2-2 Gsz.: Méhész, Gábor ill. Szabó, Kovács

Ezután a Tragumorak–Árnyék meccs jött. Az előző meccsén szerencsétlen Tragumoraknak ezúttal minden bejött, félidőre már 3-0 volt. A második játékrészre feljavult az Árnyék, de egyenlíteni már nem tudott.

Tragumorak–Árnyék 3-2 Gsz.: Baczó, Mihály 2x, Gáspár, Baku

Ezzel egy időben a FrAdy a Golimpiakosszal játszott. A feszült meccsen elég sokat foglalkoztak a játékosok a bíróval, a vége 2-1 lett.

CQ8E6376[1]

FrAdy–Golimpiakosz 2-1 Gsz.: Lengyel, Vas illetve Dénes

A Rákoczi vs. Kamikaze meccsen jött a papírforma, szegény kárpátaljaiak újabb nagy vereségbe futottak bele. Mindenesetre pozitívum, hogy a fiatal gárdának mindez nem szegte kedvét, a meccs végéig nagy kedvel játszottak. Szimpatikus csapat, én nagyon szurkolok nekik!

Rákóczi–Kamikáze 0-6 Gsz.: Bedő 3x, Bantu, Antal, Bikfalvi

A Bak-Elit Sepsi08  elleni meccse egy izgalmas ki-ki mérkőzés volt. A Bak-Elit szerzett vezetést, majd a Sepsi fordított, ezzel 2-1-re megnyerve a meccset. A meccs után megkérdeztem a Sepsit, hogy látják a helyzetüket. Mindenki nagyon pozitív, bíznak a továbbjutásban, hát hajrá!

Bak-Elit–Sepsi08 2-1 Gsz.: Lengyel, Vas ill. Dénes

Kilenc óra felé közeledve már csak négy meccs maradt hátra. Az egyes pályán a KMDSZ69 mérkőzött meg a Deportivo Maláriával. A végig feszült meccsen a KMDSZ szerzett vezetést, majd 1-1 lett. Végül a Deportivoé lett a három pont, bár a vége nagyon izgalmas volt.

KMDSZ69–Deportivo Malária 1-2 Gsz.: Szalonta ill Gezi, Sergin

CQ8E6452[1]

A párhuzamos meccsen a Villám és az NSZK játszott egymás ellen. Könnyű meccsnek indult, hamar 4-0-ra vezetett a Villám. Innentől egyik csapat se vette nagyon komolyan, főleg hogy az NSZK félidőben konstatálta, hogy az ötből három csapat jut tovább, tehát ezt a meccset elengedhetik. A vége 7-3 lett.

Villám–NSZK 7-3 Gsz.: Kósa, Pop Vlad 2x, Szász 3x, Vincze ill, Bánk 2x, Nyitrai

Az utolsó meccsek is felemásra sikeredtek. A Székelykeresztúr nem hagyott nyitott kérdést a Sepsi08 ellen, újabb meggyőző alakítást adtak elő. Szép játékkal nyertek 4-0-ra, úgy, hogy a második félidőre érezhetően visszavettek. Nálam abszolút ők a favoritok.

Székelykeresztúr–Sepsi08 4-0 Gsz.: Farkas, Kovács, Lázár 2x

A párhuzamos meccs a legnegatívabb momentum volt az egész tornán. A Paksi Halászlé és a Corvinus meccse beárnyékolta számomra az egész a napot. Futball alig volt, a csapatok a végig egymással és a bíróval voltak elfoglalva, a végére már tényleg minősíthetetlen módon viselkedett mindkét csapat. A részleteket hagyjuk, a vége 1-1 lett, remélhetőleg az esti buliban megbeszélik a srácok.

És hogy mi lesz a folytatásban? Kik jutnak tovább, ki emelheti a magasba a kupát? Szombaton kiderül!

Képek: ELTE Online                                                                                                                                                                                 Kiemelt kép forrása: http://kek.elte.hu/

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]