Nem tudtál kijönni a KEK-re? Így zajlottak a délelőtti futsalmeccsek

Pénteken hajnali nyolc órakor elkezdődtek a KEK 2018-as küzdelmei. Alább a futsalkupa kezdeti küzdelmeiről olvashattok.

Pázmány vs. SZIE

Több okból is nehéz helyzetben volt a Pázmány és a Szent István csapata, hiszen egyrészt nehéz csoportba kerültek, másrészt pedig a nem túl kedvező reggel nyolc órás kezdést is sikerült túlvészelniük. A vezetést sikerült a SZIE-nek megszereznie a 4. percben (Magyar Zsolt), közvetlenül ezután duplázhattak volna, de nagy bravúrral hárítani tudtak a pázmányosok. Ehelyett azonban pár perccel később ismét a Szent István talált hálóba, s ezzel megduplázva előnyüket (2:0). Két perccel az első félidő vége előtt volt egy ígéretes átlövése még a pázmányosoknak, de gól ebből sem született. Ehelyett ismét a Szent István bosszult meg egy kapushibát, amikor a kipattanót a kapuba pofozta Kovalovszki Lajos. Így a félidőre 3:0-ás állásnál került sor. A fordulást követően tovább növelte előnyét a a fehérben játszó Szent István Kovács Bence révén, egy gyönyörű ziccert értékesítettek (4:0). Ezt követően kissé hitevesztett lett a Pázmány csapata. Továbbra sem ők diktálták a mérkőzés ritmusát, és egyre gyakrabban lehetett koncentrációs figyelmetlenségekből adódó hibákat felfedezni. Három perccel a vége előtt egy újabb lehetőséghez jutottak a kékek, de nem tudtak élni vele. Az állás végül már nem változott, 4:0-ra nyert a SZIE.CQ8E5132

Góbék vs. ELTE

A feszes menetrendnek megfelelően 8:30-kor kezdetét vette a Góbék vs. ELTE mérkőzés. A hazaiak fehérben, a vendégek égszínkékben vonultak fel a pályára. Az első nagy helyzet a Góbék előtt adódott, amikor egy remek kiugratást követően a kapusba lőtték a labdát. Ezt követően nagyrészt a mezőnyben folyt a játék, majd a hazaiak veszélyeztettek több ízben is, de gólig nem jutottak. Szini László törte meg a gólcsendet, közvetlenül az első félidő vége előtt fél méterről pöttyintett a kapuba, így 1:0-ás állással térhettek pihenőre a csapatok. A fordulást követően a hazai csapat tudatosan próbálta széthúzni a játékot, és az üresen maradt területekre bejátszani a labdát. Óriási ziccert szalasztottak el a BEAC-osok a második félidő elején. Erre már elkezdtek éledezni a Góbék is, egyre gyakrabban jutottak el az ellenfél kapujáig. Amikor már csak hat perc volt hátra a második félidőből, Hazafi Ákos egy labdaszerzés után nagyon okosan gurította a hosszúba a labdát (2:0). Ezután a vendégeknek is sikerült ziccerbe kerülniük, de elkapkodták a lehetőségüket. Egy perccel a vége előtt büntetőt ítéltek a bírók a vendégek gárdájának, amit viszont fölé lőttek, és a kontrából a hazaiak találtak be, Hazafi Ákos jóvoltából ezzel a végeredmény 3:0 lett.

SZIE vs. Sapientia

Megkezdődtek a második mérkőzések. Két korábbi győztes csapat kezdte, a SZIE és a Sapientia. A Sapientia kezdte élesebben a mérkőzést, egy kapufával jelentkeztek a második percben. A két csapat sokáig nem bírt egymással – egészen a nyolcadik percig, amikor a SZIE Angyal révén megszerezte a vezetést (1:0). A félidő hajrájában különös körülmények között megduplázta előnyét a fehérben játszó csapat. Dinamikusan kezdődött a második félidő is, csapkodó volt a játék, de különösebb helyzet nem alakult ki. És hiába veszélyeztetett a Sapientia, a SZIE kegyetlenül kihasználta helyzeteit, és Kovács Bence révén már 3:0-ra mentek. Kisvártatva tovább növelték előnyüket, egy gyönyörű, két kapufát is érintő góllal. Végül a SZIE magabiztosan őrizte meg a veretlenségét, és 5:0-ra nyert.

Góbék vs. Sintér

A Góbék : Sintér mérkőzésen az előbbieknek különösen fontos volt a győzelem, hiszen első megmérettetésükön kikaptak. Érezhető volt a feszültség, remek pörgős meccs volt. Az első félidőben Jakab Tamás és Gergely Tamás jóvoltából kétgólos előnybe kerültek. Ez a második félidőben arra sarkallta a Sintéreket, hogy kapusukat lehozva rohamozzanak. Meg is lett az eredménye, mert 5 perccel a vége előtt zárkózni tudtak 2:1-re, azonban a kockázatvállalás később megbosszulta magát, mert az üres kapujukba könnyedén gólt gurítottak a Góbék, ezzel előszőr 3:1-re, majd pedig 4:1-re elhúzva riválisuktól. A végén a Sinterek 4:2-re szépítettek, s ez lett a végeredmény is.CQ8E5142

Pázmány vs. MTTK

A Pázmány és az MTTK csatája nagyon éles küzdelemnek ígérkezett, hiszen mind a két csapatnak égető szüksége volt a pontokra, amennyiben tovább szerettek volna jutni. A 3. percben a Pázmány kecsegtető helyről végezhetett el egy közvetett szabadrúgást, de a lövés nem talált kaput. Az első félidő hátralévő részében főként a mezőnybe folyt a játék. Közvetlenül a félidő lefújását megelőzően sikerült megszereznie a vezetést a Pázmánynak, ezzel komoly lélektani előnyre szert téve. Ezt támasztotta alá, hogy egyből a második félidő kezdetén duplázni tudták az előnyüket. Majd egy remek szabadrúgás-formációt követően már 3:0-ra mentek. A gyors három gól láthatóan meghozta a kékek önbizalmát, jöttek a finom cselek és a szebbnél szebb kombinációk. Ennek eredményeként a mérkőzés vége előtt 5 percel megszerezték a negyediket is Bencze János jóvoltából. Az MTKK azonban nem adta fel, hajtott, ennek pedig gól lett az eredménye – egymás után kettő is (4:2). A hajrában Bencze János állította be a végeredményt a ké góljával, így a márkőzés 6:2-re végződött.

ELTE vs. Rákóczi

A hazai csapat második mérkőzését a Rákóczival vívta meg. A BEAC-osok nagy magabiztossággal kezdték a meccset, jöttek is a helyzetek szépen sorjában. Ennek megfelelően Gáspár Dávid meg is szerezte a vezetést, ezután a Rákóczinak sikerült egy kapufát lőnie, azonban a BEAC gyors egymásutánban kétszer is betalált, s ezzel 3:0-ra sikerült elhúzniuk. Félidőre végül 4:0-ás eredménnyel vonultak a fiúk. A második félidőben sem kellett sokat várni az első gólra, már az első percben 5:0-ra növelte előnyét a BEAC. Gáspár Dávid a 15. percben talált be (6:0), ekkor már a Rákóczi beletörődni látszott a sorsáb, de küzdöttek becsülettel. Még nyolc perc volt hátra a küzdelemből, amikor már 7 góllal vezettek az ELTE-sek. És még egy perc sem telt el, amikor Hazafi már a 8. gólját rúgta meg a csapatnak. A kilencedik gólt egy gyönyörű kényszerítőt követően Szini László szerezte. Dunai Andrásnak sem volt oka szégyenkezni, ugyanis egy parádés gólt ragasztott a vendégek kapusának hálójába. Így a végeredmény 10:0 lett.CQ8E5259

MTTK vs. SZIE

Az MTTK stars messzemenően a leglelkesebb csapat volt a délelőtt folyamán. Ezért akkor sem estek pánikba, amikor a SZIE Beregszászi Béla révén megszerezte a vezetést. Gyorsan sikerült is egyenlíteniük Győri Viktornak köszönhetően. Ezt követően viszont a SZIE gyorsabb sebességi fokozatba kapcsolt, és két gyors góllal már 3:1-re vezettek. Majd ebből hamar 4:1 lett Magyar Zsolt révén. Ezt követően éledezni kezdett az MTTK, de mégis a SZIE talált be. De ez sem fogta vissza a hátrányban játszó csapat lelkesedését, és szépíteni tudtak még a félidő vége előtt (5:2). A második félidő első goljára sem kellett sokat várni, a korábbi gólszerző Beregszászi Béla növelte tovább a SZIE előnyét (6:2), majd Szilágyi Károly is beköszönt (7:2). Szépen potyogtak továbbra is a gólok: a meccs vége előtt 3 perccel már 9:2-re vezetett a SZIE, majd 11:2 lett a vége.

Rákóczi vs. Góbék

A Rákóczi az első pontjaiért indult harcba a Góbék ellen. Gergely Tamás azonban már az első percben betalált, ezzel nehéz helyzetbe hozva őket. A második gólra se kellet sokat várni, ugyanis Gergely, közelről a kapus lábai közt elrúgva a labdát, újra eredményes volt. Jakab Tamás sem kegyelmezett a kissé hitehagyott Rákóczinak, és a félidő felénél ő is beköszönt (3:0). Gergely szerezte a meccs legszebb gólját, amikor egy megkerülős cselt követően higgadtan a kapuba passzolt (4:0). A félidő vége előtt még Kovács Tamás is betalált, így 5:0-ás állással vonultak félidőre a csapatok. A második félidő első gólját Bokor Zoltán szerezte (6:0), majd az utolsót is, ezzel beállítva a a 7:0-ás végeredményt.

Pázmány vs. Sapienta

A Pázmány rakétastartot vett a Sapienta ellen. Alig öt perc elteltével már három góllal vezettek – egyáltalán nem érdemtelenül. Az erdélyi csapatot érezhetően megfogta ellenfelük kezdése, és nem igazán találták saját játékukat, sok volt a pontatlanság. Majd egy remek kontrát vezettek, szabályosan nem is tudta a Pázmány megállítani őket, ezért szabadrúgást ítélt nekik a bíró, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Így a félidő végéig már nem módosult az eredmény. A második félidő első helyzete is a Pázmány előtt adódott, akik fifikás szabadrúgás-variációval próbálkoztak, de a Sapienta kapusa bravúrral tudott védeni. Az előnytudatában a Pázmány kicsit defenzívebb játékot játszott, de ez is elégnek bizonyult a győzelemhez.

ELTE vs. Sinter FC

A „délelőtt” utolsó meccsét a hazai gárda játszotta a Sinter FC-vel szemben. Mindkét csapat harcosan kezdte a játékot. Az előny megszerzése volt mind a két csapat célja. Az első igazán nagy helyzetet a vendégek alakították ki, amikor az ötödik percben egy szép kényszerítő után telibe trafálták a kapufát. A vezetést is ők szerezték meg Bodnár Márk révén. Ezután érezhetően felpörögtek az események. A BEAC összegyűjtötte a negyedik faultját, de a büntetőt nem tudta értékesíteni a debreceni csapat. Két perccel az első félidő vége előtt újfent a vendégek veszélyeztettek, de végül mellégurították a labdát. A második félidő sem lett kisebb iramú, először szabadrúgásból veszélyeztettek a hazaiak, majd egy gyönyörű szóló végén Szini lövését fogta a kapus. A Sinter FC lehozta kapusát, és öt emberrel rohamozott. Több gól nem született a mérkőzésen, így a Sinter FC nyert.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]