Beteljesítette sorsát a „bébi-Federer”

Grigor Dimitrov 2017-ben elkezdett olyan eredményeket bemutatni, amiket már nagyon régóta várnak tőle a szakértők. A 27 éves bolgár teniszező lett a sérülésekkel sújtott 2017-es teniszév világbajnoka, és a világranglistán a harmadik helyen zárja az esztendőt.

Azt már a korábbi években is tudtuk, hogy Grigor Dimitrovban minden megvan, hogy ő legyen a jövő következő nagy bajnoka. A teniszben azonban nem elég fizikailag rendben lenni, mentálisan is ott kell lenni a pályán, ám a korábbi években leginkább a Maria Sharapovával alkotott „álompárjukkal” irányította magára a figyelmet. Ez 2017-re teljesen megváltozott, és nem csak azért, mert már nem Sharapova a párja.

A bolgár tehetségéről mindent elmond, hogy sokan már amikor először meglátták azt a könnyedséget és eleganciát, amivel képes a labdát megütni és a labdameneteket kontrollálni, nem máshoz kezdték el hasonlítani őt, mint a 36 esztendősen 19 Grand Slam-trófeával büszkélkedő, sportági legenda svájci Roger Federerhez.

Miután 2014-ben Wimbledonban elődöntőig menetelt és egy éven belül négy tornát is megnyert, feljött a 11. helyre a világranglistán, azonban ezt követően teljesítménye visszaesett. Aztán 2016-ban elkezdte a közös munkát a sztáredzőnek számító Dani Vallverduval, és a javulás ezután szemmel látható volt a játékában és az eredményeiben is.

dimi2

2017-ben zsinórban szállította a jobbnál jobb eredményeket, rögtön az év elején elődöntőbe jutott az Australian Openen és tornát nyert Brisbane-ben és Szófiában, nyáron az USA-ban megszerezte pályafutása első Masters-trófeáját (Cincinnati). A másik három Grand Slamen nem tudott negyeddöntőbe jutni, ám az év végére ismét felszívta magát. Októberben shanghaji elődöntőjével jelezte, hogy számolni kell vele az évzáró világbajnokságon.

Így is lett, Dimitrov pályafutása során első alkalommal kvalifikálta magát Londonba, mi több, ötből öt meccset megnyerve parádés teniszt bemutatva újoncként lett a férfi tenisz világbajnoka 2017-ben. Az elmúlt 47 évben eddig mindössze öt ember tudott újoncként vébét nyerni, legutóbb 1998-ban Alex Corretja.

Hiába győzte le előbb a nyitónapon Rafael Nadalt, majd az elődöntőben Roger Federert a belga David Goffin, a döntőben ő sem bírt el azzal a Dimitrovval, aki öt győzelméből hármat is döntő játszmában tudott csak abszolválni, közte a Goffin ellen 7/5 4/6 6/3-ra megnyert finálét. A vébé eseményeihez hozzátartozik, hogy Nadal az első – Goffin ellen elveszített – meccse után kimerültségre hivatkozva visszalépett a tornától.

dimi3

Dimitrov ezzel igencsak magasra tette magának a lécet, és friss világranglista harmadikként a következő szint nem lehet más neki, mint a Grand Slam-győzelem. Ebben nem csak a 2016-os esztendőt letaroló két veterán, a 18. és 19. GS-trófeáját idén begyűjtő Federer, valamint a 15. és 16. GS-ét Párizsban és New Yorkban bezsebelő, az immáron negyedik alkalommal a trónra visszakerülő Rafael Nadal akadályozhatja meg, hanem a számos sérülésből visszatérő klasszis.

A 2018 január második felében megrendezésre kerülő Australian Openre soha nem látott motivációval fog visszatérni a 2017-et szinte teljesen kihagyó Novak Djokovic (12 GS), Andy Murray (3 GS), Stan Wawrinka (3 GS) trió. Márpedig ha ők hárman sikerre éhesen térnek vissza a pályára, akkor nem lesz érdemes egyetlen meccset sem kihagyni 2018-ban.

Ja, és akkor még nem esett szó a „szerethető óriás”, Juan Martin Del Potroról, valamint a fiatalságról, melyet Alexander Zverev, Nick Kyrgios és Denis Shapovalov képvisel. Felsoroltunk tehát tíz olyan teniszezőt, akinek a végső sikere egyáltalán nem érhetne minket váratlanul 2018-ban. Csak győzzük kivárni!

Képek forrása: ATP, Facebook

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]