Szerdán jön az újabb 5vös 5 kilométer

Kevés nagyobb hagyománnyal bíró egyetemi sportesemény van kis hazánkban, mint amilyen a szeptember 20-án megrendezésre kerülő XXXIII. 5vös 5 kilométer, mely a tradíciókhoz méltóan egy fiatalos, erős mezőnyt garantál, melyben lehetetlen rossz időt futni, és még a nevezési díj is igencsak olcsó.

Krisztusi korba került az ELTE egyik legnagyobb szabású sportrendezvénye, az 5vös 5 kilométer, melyet 2000 óta évente kétszer rendez meg a TTK HÖK. Míg a tavaszira rendszerint a májusi Lágymányosi Eötvös Napok (LEN) csütörtöki napján kerül sor, addig az őszire általában szeptember egyik utolsó csütörtökén.

Ez ezzel az ősszel megtörik, ugyanis a 33. viadal startpisztolya szerdán, szeptember 20-án – a hagyományoknak megfelelően – 17:05-kor dördül majd el. Egy egyszerű lépcsőfutó versenyből ma már egy igazi, 5 kilométeres utcai futóverseny kerekedett ki. Az útvonal az egyetem Lágymányosi Campusa, és az 1898-ban alapított BEAC sporttelepe körül fog kanyarogni.

Az indulók száma mind minőségileg, mind mennyiségileg igazi kuriózum, melyet kis túlzással már a legnagyobb magyar utcai versenyek (Vivicittá, Wizz Air Félmaraton, Spar Budapest Maraton) szervezője, a Budapesti Sportiroda is megirigyelhet.

5vös1

Visszatérő futó az 5vös 5 dobogóján a 2016-os riói olimpiára maratoni futásában kvalifikáló és a 42,2 kilométeres távot kevesebb mint két és fél óra alatt lefutni képes Csere Gáspár, aki ha szerdán rajthoz áll, egyértelműen győzelmi esélyekkel teszi azt. Ismét…

A női pályacsúcsot az Universiade-győztes Tóth Lívia birtokolja, aki 2009-ben 16 perc 58 másodperc alatt ért végig a kanyargós, ámde annál szélárnyékosabb pályán. Az uraknál Berecz Lajos 14 perc 45 másodperces idejénél senki sem tudott gyorsabban végigmenni 5 kilométeren, a 2009-es mezőny erősségét jól jelzi, hogy Tóthhoz hasonlóan Berecz is ebben az évben repült végig a Magyar Tudósok körútján.

A viadal a mozogást kedvelő hallgatók körében is egyre népszerűbb, tavaly már 950-en értek célba. Ahhoz, hogy elérjük az ezerfős álomhatárt, Rád is szükségünk van! Ha nem neveztél, akkor ma még online megteheted, de a helyszínen is rá lesz lehetőséged, 1000 forintos áron!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]