Armstrong után szabadon

A kerékpársport egy különleges helyet foglal el a sport palettáján. Egy olyan sportágról van szó, ahol a 3 hetes körversenyt többet ér megnyerni, mint egy világbajnokságot, vagy egy olimpiát. Alberto Contador azon versenyzők közé tartozik, akik a francia, az olasz és a spanyol körversenyen is nyerni tudott. Most 34 évesen hazai közönség előtt indult utolsó versenyén.

Alberto Javier Contador Velasco Madridban született, 1982. december 6-án Madridban. Gyerekkorában több sportágat is kipróbált. Focizott és az atlétika alapjaival is megismerkedett. Kerékpározással 14 évesen kezdett komolyabban foglalkozni. Egy évvel később pedig a Velo Club Portillo Real Madrid amatőr kerékpáros csapat tagja lett.

contador

Contador jellegzetes “csípőringatós” stílusa

2003-ban kezdte profi karrierjét, első évében szakaszt tudott nyerni a lengyel körversenyen. 2004-ben az észak Spanyolországbeli Asztúriai Hercegségben megrendezett körverseny első szakaszán rosszul lett. A korházban kiderült, hogy vele született érrendszeri betegsége van. 2006-ban két svájci körversenyt nyert meg, azonban a csapat több tagja doppingbotrányba keveredett, csapatát pedig nem engedték rajthoz állni a nagymúltú Tour de France-on.

A 2007-es év hozta meg számára a nagy áttörést megnyerte a Párizs-Nizza nevű versenyt, és elnyerte a Tour de France sárga trikóját. Az év végén a Discavery Channel bejelentette, hogy kiszáll a kerékpársportból, így a csapat megszűnik. Contador a kazah Astanahoz igazolt, de a korábbi botrányok miatt, a csapat nem állhatott rajthoz Franciaországban. Ezért  az olasz és a spanyol körversenyt részesítette előnyben amit meg is nyert. Így ő lett az ötödik olyan sportoló aki mind a három nagy körversenyen, diadalmaskodni tudott. 2009-ben az Astana  visszatérhetett a Tourra. Olyan erős csapattal jelentkeztek, mint a nagy visszatérő Lance Armstrong, és segítői Andreas Klöden és Levi Leipheimer voltak. A belső ellentétek kezdtek elfajulni, és Contador hiába nyert ismét Tourt, 2010-ben elhagyta a csapatot és a Saxo Bankhoz igazolt,  hiába nyerte meg a sárga trikót doppingbotránya miatt, elvették tőle. Két évre tiltották el a versenyzéstől.

Alberto+Contador+Lance+Armstrong+Tour+de+France+ZZJWVWDk3j8l

Armstrong és Contador egy csapatban

Visszatérése után 2014-ben a spanyol 2015-ben pedig az olasz körversenyen mutatta meg hogy még mindig ő az egyik legnagyobb versenyző. 34 évesen már nem volt olyan kirobbanó formában, ellentéte a csapat tulajdonásával pedig folyamatsaon nőtt. Idén a Vuelta ciclista a España, vagyis a spanyol körverseny előtt jelentett be visszavonulását. Szerencsétlenségekben gazdag karrierjét a királyszakasz megnyerésével zárta le. A Pisztoly becenévre hallgató spanyol kerekes, jellegzetes mozgásával és különleges taktikájával színes egyénisége volt az Armstong utáni korszaknak.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]