Jordan egyszer egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudja, hogy repül-e, vagy sem, de ugrás közben sokszor azt érzi, sosem fog újra földet érni. De mégis mennyi ideig maradhat valaki a levegőben?
Mint általában a fizikát érintő kérdések esetén, most is kénytelenek vagyunk hivatkozni Isaac Newtonra. Hiszen ő volt az első, aki lejegyezte azt a triviális igazságot, hogy ami egyszer elemelkedik a földtől (de nem hagyja el a légteret), az – minden kétséget kizáróan – egyszer le is fog esni. A Föld gravitációs vonzása 9,8 m/s2. Ez az erő hat minden testre a gravitációs mezején belül. Mennyi ideig lehet egy ilyen visszahúzó erő árnyékában a levegőben maradni? Nos az emberi teljesítőképesség mindössze egy másodperc „levegőben úszást” tesz lehetővé. Michael Jordan a felejthetetlen zsákolásakor 0,92 másodpercig nem érintette a talajt.
Habár egyszerű megoldásnak tűnik, hogy stopperrel mérjük a levegőben töltött idő hosszát, van egy bonyolultabb módszer is. Egy egyenlet segítségével sokkal komplikáltabb úton is megtudhatjuk, mennyi ideig nem érintettük egyetlen testrészünkkel sem a földet. Így néz ki: H = H0 + V0(t) + ½g(t2). De mit is jelent ez a sok betű számokkal összekuszálódva? A „H” a földtől mért magassága az éppen repülő testnek. Ez egyenlő a test alapmagasságának („H0”) és kezdősebességének („V0”) összegével, szorozva a levegőben töltött idővel („t”), hozzáadva a gravitációs gyorsulás felét („½g”), és mindezt megszorozva a levegőben töltött idő négyzetével („t2”).
No de lássuk most ezt a bonyolult műveletet akcióban. Az emlegetett hősünk (Jordan) a zsákolás elején még a földön áll két lábbal, alapmagassága nulla. Ugrásának kezdősebessége 4,51 m/s. Az ugrás magassága és a levegőben töltött idő grafikus ábrázolás esetén egy parabolát formáz. Ez annyira talán nem meglepő, sőt eléggé triviális. Minél magasabbra ugrasz, annál több időt töltesz a levegőben – ez tiszta sor. Ha kitöltjük az egyenletünket, azt kapjuk eredményül, hogy Jordan ugrásának csúcsán éppen 1,038 méternyire távolodott el a talajtól.
A Föld gravitációs ereje még egy olyan topatlétának is, mint Jordan, csupán szűk egy másodperc repülési időt biztosít.
De mi lenne, ha egy galaktikus kosárlabda-bajnokság visszavágóján idegenben lépnének pályára a csapatok? A Vénusszal minden bizonnyal egy selejtezőcsoportba kerülnénk, hiszen ez a hozzánk legközelebb eső bolygó. Itt a gravitációs vonzás 8,87 m/s2. Számszerűen vizsgálva ez egész hasonló a mi bolygónkéhoz. Ha Jordan ilyen körülmények között rugaszkodna el azonos erőbedobással, 1,15 méter magasra tudna ugrani. Ez több, mint a földi eredménye, s mint tudjuk: a nagyobb magasság hozza magával a levegőben töltött hosszabb időt is. De még így is épphogy csak át tudna lendülni az egy másodperces határon. Még ha ennek a gigantikus-galaktikus megmérettetésnek az „egyenes kieséses” szakaszáig el is jutnának földijeink, akkor sem lenne elkerülhető a Jupiter világegyetem-verő csapata. Ők már hozzászoktak ugyanis a talajhoz tapasztó 24,92 m/s2-es gravitációs vonzáshoz. A hazai pálya már-már unfair módon segítené a jupiterieket. Jordan itt alig nagyobbat, mint fél métert tudna ugrani, így az is komoly problémát jelentene a számára, hogy a gyűrűig feldobja a labdát.
Jordan, amikor megtudja, mekkorát ugorhatott volna a Holdon
Aki kengurukat megszégyenítő ugrásokra vágyik, csak a Holdra menjen ugrándozni! Az ottani gravitációs vonzás messze alacsonyabb, mint a mi planétánkon, így hát a több méter magas szökkenések is könnyedén elképzelhetők.
