Számos sportrendezvénnyel készül az ELTE az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjára

A nap célja többek között, hogy ráirányítsa a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban és arra, hogy nemcsak a szellemi, de a fizikai felkészültség, edzettség is legalább ugyanannyira fontos a jövő értelmisége számára.

Az Egyetemi Sport Napján különféle szabadidős sporteseményekkel, versenyekkel, előadásokkal, kulturális eseményekkel és fesztiválokkal hívjuk fel a figyelmet a sport fontosságára világszerte.

Kiemelt ELTE-s programok:

ELTE Inkluzív Sportnap 2016

Az ELTE valamennyi hallgatója, polgára számára, így a fogyatékossággal élő hallgatók és a dolgozók számára is közösségi élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtó eseményt tervezünk, amelynek a szlogenje: „ A sport mindenkié”. Az inkluzivitást nem csupán a fogyatékossággal élő hallgatók számára történő nyitottság jelenti majd, hanem az is, hogy azokat a hallgatókat is szívesen látjuk, akik testi adottságuk, életkoruk, hiányzó sportmúltjuk miatt bátortalanabbak a sporteseményeken történő megjelenés során.

Helyszín: Tüskecsarnok (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.)
Időpont: 2016. szeptember 20., 10:00 – 15:00 óra között
Várható program:
10:00 Megnyitó – Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, ELTE hallgatói ügyekért felelős rektori biztosa, és Szekeres Pál, miniszteri biztos
10:20-11:00 Stand up, kerekes székes tánc és dzsúdó bemutató
11:00-15:00-ig ülőröplabda, kerekes székes kosárlabda, boccia, virtuális sport, tandem, showdown, falmászás

Az Inkluzív Sportnap az ELTE Szolgáltató Központ – Fogyatékosügyi Központ és az ELTE Sportiroda szervezésében kerül megrendezésre az ELTE PPK „Társadalmi Felelősségvállalás és Egyetemi Sport” pályázatának támogatásával.

ELTE Inkluzív Sportnap 2016 Facebook esemény

 

5vös5km futóverseny, jótékonysági futással egybekötve

2016 őszén immáron 31. alkalommal rendezi meg az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzata és a BEAC az 5vös 5km futóversenyt. A 16 éves hagyományokkal rendelkező megmérettetésen elsősorban egyetemi polgárok (hallgatók és oktatók) ragadnak futócipőt. Idei évben először a verseny részévé válik a Jótékonysági Egészségséta is, amelynek keretében minden ELTE-s és volt ELTE-s hallgató, oktató, kutató, dolgozó jótékonysági cél érdekében adakozhat. Az összegyűjtött adományok révén konkrét orvosi eszközökkel támogathatjuk gyermekkórház-partnerünket, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházat.

Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus (Északi és a Déli épület közötti parkoló) – 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A
Időpont: 2016. szeptember 20., 17:05 órától

A programok támogatója az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK), megvalósítója a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC). (Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő “Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” című pályázati támogatás keretében valósul meg.)

5vos5

 

ELTE Kancellária Egészség és Sportnap

A tavalyi sikeres kezdeményezést folytatva második alkalommal Egészség- és Sportnapot szervez a Kancellária az ELTE Sport Kft. társszervezésében, a Kancellár és a Rektor irányítása alá tartozó adminisztratív dolgozók részére az ELTE Mérnök utcai Sporttelepén.  A rendezvényen elérhető egészségügyi szűrésekkel és sportprogramokkal szeretnénk felhívni munkatársaink figyelmét az egészségtudatos életmód, valamint a rendszeres sportolás és mozgás fontosságára.

A rendezvény helyszínén már reggel 8 órától egészségügyi szűrésekkel, különböző egészségmegőrző bemutatókkal, szabadidős és sport programokkal várjuk kedves Kollégáinkat. Az igazán sportbarát kollégák többfajta versenyszámban, csapatban és egyénileg is összemérhetik tudásukat. A meghirdetett versenyekhez előzetes regisztráció szükséges, a helyszínen egésznap hozzáértő szakemberek segítenek a sportágak és sporteszközök bemutatásában.

A rendezvény az ELTE Sport Kft, az Emberi Erőforrások Igazgatósága és az ELTE Szolgáltató Központ szakmai és személyi segítségnyújtásával kerül megrendezésre. Várható programok: egészségprogram, rekreációs sportprogramok, egyéni és csapat sportági bajnokságok, vetélkedők.

Helyszín: ELTE Mérnök utcai Sporttelep (1119 Budapest, Mérnök u.35.)
Időpont: 2016. szeptember 20., 9:00 – 16:00 óra között

kancellari

 

Kiemelt budapesti program:

Budapesti Egyetemi Sportnap a BME és a MEFS szervezésében

További infókat itt találtok.

A Sportnap programjára várjuk az ELTE hallgatóit, csapatait.

Programok és helyszínek: BME Sporttelep (1117 Budapest, Bogdánfy u. 12.) és BME Sportközpont (1111 Budapest, Lajos u. 4-6.)
Programkezdés: 8:00, megnyitó: 10:00 (BME Sporttelepén)

Idén újra megrendezésre kerül a főváros egyik legjelentősebb felsőoktatási sportrendezvénye! Évente hallgatók ezrei látogatnak el a két helyszínre, ahol lehetőségük van sportágak kipróbálására, ingyenes edzésekre, képességeik összemérésére.
Mutassátok meg barátaiddal, hogy milyen jó csapatot alkottok az egész napos fociversenyen, mérkőzzetek meg Laser-tagben, vagy csak sétáljatok egy jót szabadidőtökben egy korsó hideg sör társaságában!

A sportnap az ELTE Szolgáltató Központ – Fogyatékosügyi Központjának és az ELTE Sportirodának rendezésében, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezésében valósul meg.

forrás: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]