Csúcsjelentkezés az ALUMNI-kupán

Aki akár csak egyszer is beleszagolt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának légkörébe, az pontosan tudja, a rendezvény nemcsak a versengésről, hanem a közösségépítésről is szól – sőt. A rendezők eltökélt célja, hogy határokon túl élő magyar egyetemistákat a sport, a futball erejével kösse össze, és az évi három-négy találkozás valóban kiváló kapcsolatot alakít ki az egymástól egyébként több száz kilométerre élő magyarok között. Mivel a KEK alapvetően az aktív egyetemisták számára hirdet versenyt, 2015-től kezdve mintegy társprogramként évente kétszer a már diplomát szerzett egykori hallgatók, egykori „KEK-esek” számára is tornát szerveznek, ez az Alumni-kupa.

Az esztendő első Alumniját Budapesten tartják a KEK-kel egy időben, a másodikat pedig Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A sorban a III. Alumni-kupa következik, méghozzá Kolozsvár után újból Budapesten. A 2015-ben megrendezett első tornán nyolc csapat indult, és a győzelmet – nem épp „példamutató vendéglátóként” – ELTE Futsal együttese húzta be, miután a döntőben 4-3-ra diadalmaskodott az EKE 1891 felett. A harmadikon akár meg is ismétlődhet ez a döntő, igaz, ehhez még az akkorinál is jobb teljesítmény szükséges, ugyanis már most biztos, hogy ezúttal népesebb mezőny versenyez az elsőségért. Noha a nevezés csak február 21-én zárul, tizenegy csapat már jelezte, részt kíván venni a tornán. A határon túlról hat együttes jön: a Brassói Transilvánia, az egyaránt kolozsvári Golimpiakosz és az EKE 1891, a nagyváradi Deportivo Malaria, a csíkszeredai Csiki Imperial Wet, illetve sepsiszentgyörgyi Sepsi’08. Magyarországról pedig a Zsuga FS, a Paksi Halászlé, a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint két ELTE-s gárda, az NSZK és az ELTE Futsal adott be nevezést.

Vagyis a kiváló hangulat és a fergeteges küzdelem biztosított. Aki nem akar lemaradni róla, és még nem jelentkezett, február 21-ig elküldheti a nevezését az eltese2008@gmail.com címre.

forrás: kek.elte.hu