VIII. Henrik ötlete, avagy a dárdák csatája

A sportbarátok a karácsonyi szünet alatt sem maradnak izgalmak nélkül, ugyanis jelenleg zajlik a 23. darts világbajnokság. A cikkben fény derül arra, hogyan kapcsolódik VIII. Henrik ehhez a sporthoz, illetve hogyan is fejlődött a darts, mik az egyre nagyobb népszerűségnek az okai, illetve kiderül az is, hogy mennyi sört fogyasztottak el az előző világbajnokságon a nézők.

A darts története több száz évre nyúlik vissza, és több legenda is övezi. Az első szerint, amikor egy angol íjász átfázva betért egy pubba, ahol letette az íját, lerövidítette a nyílvesszőket, majd a falra akasztott farönkbe dobta azokat. A másik história is erősen hasonlít az előzőre, annyi különbséggel, hogy VIII. Henrik angol király télen is trenírozni akarta a katonákat, ezért kitalálta ezt a fedett helyen is űzhető edzésmódszert. Az utolsó, és talán a legérdekesebb történet szerint az iszákos íjászok a kocsmában kezdtek el célba lövöldözni, mert télen hideg volt kint. Egyszer a kocsmárosnál betelt a pohár és széttörte az összes nyílvesszőt amit az íjászoknál talált, ám ők nem estek kétségbe és folytatták a célba hajigálást, dobálták a vesszőket, nem pedig lőtték azokat az íjukkal.darts

Az első hiteles forrás 1415-öt említi, az azincourt-i csata idején játszották a dartsnak valamilyen arculatát. Végleges formáját és ma is érvényes szabályrendszerét Nagy-Britanniában a XIX. század végén dolgozták ki, majd 1924-ben alakult meg az első brit nemzeti szövetség. Az 1960-as évektől már a televízió is közvetített meccseket, az első kilencnyilas, tökéletes leget 1984 október 13-án John Lowe érte el, amit már több földrészen is élőben követhettek a nézők. A darts egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és az éppen zajló világbajnokság is rendkívüli nézőszámokat hoz.

Mindenképp érdemes pár nem mindennapi dolgot, és néhány szabályt megismerni a darts világából. A dobóvonal távolsága 237 centiméter, ami konkrétan hét láb, kilenc és egynegyed hüvelyk, ami pontosan négy egymás mellé állított sörös rekesznek a hossza. A darts nyilak súlyát 50 grammban határozták meg, de a legelterjedtebb dartok 18 és 28 gramm közöttiek. A tábla a sportág fejlődése során készült fából, parafából, manapság pedig szizálkender erősen összepréselt rostjaiból áll. A tábla maga 1.73 méterrel a föld felett helyezkedik el, aminek a teljes külső átmérője 451 milliméter, egy duplázó és triplázó körgyűrű szélessége pedig 8 mm. A legelterjedtebb játékban 501-ről indul minden játékos, egyesével 3 dobónyilat dob a táblára, a három dobás összegét levonják az összpontszámból, és az nyeri a leget, aki először leér 0-ra. (Nem mínusz 9-re, vagy 8-ra, pontosan 0 pontra kell végezni a darts ezen műfajában.) A játékban nagyon fontos a koncentráció, a pontosság és a fejszámoló képesség is nagy szerepet kap, ebből már láthatjuk, hogy nem a fizikai állóképesség a legfontosabb, inkább a mentális, talán ezért lehet az, hogy a profi dartsosok egy része kisebb sörhasat is növesztett.

Miért olyan sikeres sportág a darts? Ennek több oka is van, szemkápráztató az, ahogy a profik egymás után oldják meg a nehezebbnél nehezebb helyzeteket, egy játszmában akár többször is 180-at dobnak 3 nyílból, amíg egy amatőr akár több órát is vár arra, hogy beletaláljon a tripla húszasba. Jó marketing nélkül nem lenne ennyire sikeres sport, azonban a körítés a nyilak mellé valami fergeteges, az egész egy kész show-műsor, amely rengeteg embert ültet le a tv elé. A lelátó legtöbbször úgy néz ki, hogy sörpadok mellett kellemesen italozva, sok néző jelmezben örjöngi végig a meccseket.Peter-Wright-Ladbrokes-com-World-Darts-Championship-ty5-10963F1l Természetesen, mint minden látványsportnak kihagyhatatlan elemei a hölgyek, akik a versenyzőket kísérik be a „küzdőtérre”. További élményt nyújt a speakereknek a különleges orgánuma, akik tovább fokozzák a hangulatot az arénában. Érdemes szót ejteni a sport kulturális hátteréről is ebben a részben, ugyan úgy, mint az amerikai topligáknál (NFL-nél, NBA-nél) a néző kap egy falat Amerikát, úgy a darts-nál kap egy kis Angliát a publikum. A játékosok is külön egyéniségek, mindenki egy külön karakter. Itt elég csak Peter Wright nevét megemlíteni, aki minden egyes meccsére külön frizurával jelenik meg. Továbbá, a versenyek kiváló időpontban zajlanak, ugyanis a világbajnokság decemberben kezdődik, és eddig az összes döntő január elsején volt. Az igazán izgalmas események így pontosan az év végi ünnepek közé esnek, amikor nincs igazán nagy sportesemény, a labdarúgó Premier League-et leszámítva. A másik kiváló időpontban zajló darts esemény a darts Premier League, amit a futballrajongók fekete napján, csütörtökön rendeznek.

Íme néhány érdekesség, hogy miért is érdemes követni a dartsvilág eseményeit:
1.
Mivel kocsmasportról beszélünk, ezért ennek a sportnak elengedhetetlen része a sör, amiből az előző, 2015-ös Darts Világbajnokságon 142 000 liter fogyott el.
2.
Phil Taylor a sportág nagy öregje 16-szoros világbajnok, amihez hozzátartozik az is, hogy 1994 és 2007 között mindig ott volt a fináléban. Ennél még meglepőbb, hogy „The Power” 1995 és 2002 között legyőzőre sem talált, és a 44 meccses veretlenségi sorozata megdönthetetlen rekordnak látszik, bár Egerszegi Krisztina 1991-es világrekordjára is ezt mondták, ami 17 évig volt a legjobb idő női 200 méter háton.
3.
Raymond van Barneveld nevéhez kötődik az egy meccs alatt elért legtöbb 180-as dobás (a sorozatonkénti 3 nyílból megszerezhető legtöbb pont). Szám szerint 21-et repített, ezt a kiváló teljesítményt 2007-es VB döntőben érte el, ahol 7-6-ra verte Phil Taylort, a sportág legendáját.
4.
Phil Taylor nevéhez fűzhető az eddigi legmagasabb pontátlag, amit egy meccs alatt dobtak. 111.21-et produkált 2002-ben, amivel ellenfelét, Shayne Burgess-t tiporta a földbe.
5.
a 2015-ös világbajnokságon egyetlen egy 9 nyilas kiszállót láthattak a nézők, ami Adrian Lewis nevéhez kötődik. Mivel nem egy gyakori történés az, hogy ilyen gyorsan fejezze be valaki a játékot, ezért külön pénzdíj is jár érte, ami tavaly 10 000 font volt, idén ez az összeg pedig 15 000 font. A meccs pikantériájához hozzátartozik az is, hogy Raymond van Barneveld ezen a meccsen megverte Adrian Lewist, ami nagyon nagy lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot a részéről. A kétszeres világbajnok, Adrian Lewis nem mellesleg 267-szer dobott már 180-at a darts világ legrangosabb eseményén, ami ha azt nézzük, hogy csak 10-szer vett részt a versenyen elképesztősen magas szám.
Ezen a videón nézhetitek meg az előző világbajnokság egyetlen kilencnyilas kiszállóját, az egy perces videó remekül mutatja azt, hogy miért is érdemes követni az idei világbajnokság történéseit.

Források:
1. www.felsofokon.hu
2. www.nemzetisport.hu
3. www.magyardarts.hu

Képek Forrása:

1. www.is-a-cunt.com
2. www.vital-force.hu
3. www.123rf.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]