Sportdiplomáciai diadal, közeleg a magyar Universiade?

Sikersportágakban rendezhet Egyetemi Világbajnokságokat Magyarország – hozta meg döntését a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU). A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség 2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen Öttusa Egyetemi Világbajnokságot, a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel közösen pedig Szegeden, Kajak-kenu EVB-t rendezhet.

Mivel hazánk által benyújtott jelentkezéseket a FISU tisztségviselői – a korábbi Universiade 2019 pályázathoz hasonlóan – magas szakmai színvonalúnak találták, az eddig előkészületben lévő nemzetközi egyetemi sportesemények után további emények sora következhet. A Miskolcon 2016-ban megrendezendő Tájékozódási futó Egyetemi Világbajnokság, majd a 2017-es Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnoksága után Magyarország rendezheti az Öttusa EVB-t, valamint a Kajak-kenu EVB-t is. Ezzel további nagy lépéseket tehetünk egy későbbi Universiade megrendezésének irányába is, ami az Olimpia után a második legnagyobb létszámú multisport esemény.

A kétévente megtartott egyetemi világversenyekre rendre számos országból nagy számban érkeznek résztvevők, akik egyetemi-főiskolai hallgatóként, sportszakemberként és sportvezetőként képviselik országukat. A FISU 170 országot tömörítő világszervezete mindig két Universiade közötti évben szervezi meg a közel egy hetes egyetemi világbajnokságait, melyeken a sport mellett a kultúra és az oktatás is szerepet kap.

Magyarországon hagyományosan rendkívül eredményes sportágnak számít mind a számtalan olimpiai és világbajnokot kinevelő, immáron 88 éves szövetségi múltra visszatekintő modern pentatlon, mind pedig a több mint 70 éve önálló kajak-kenu sportág, amely olimpiákon, valamint világ- és Európa-bajnokságokon elért eredményeivel, korosztálytól függetlenül Magyarország legsikeresebb sportágává vált. „Nem véletlen ez a döntés, hiszen olyan tradíciókkal rendelkezünk e sportágban, amellyel kiérdemeltük a győzelmet. Ez a választás tisztelgés a magyar öttusa eredményessége előtt is”- mondta kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok Martinek János, a Magyar Öttusa Szövetség megbízott főtitkára. Az MKKSZ főtitkára, Schmidt Gábor hozzáfűzte: „Szeged egyértelműen kiváló helyszíne lehet a versenynek; a város a gyorsasági kajak-kenu egyik itthoni fellegvára, a hazánkba érkező vendégek és sportolók itt azt is megtapasztalhatják majd, hogy nem csupán eredményességét tekintve világszínvonalú a magyar sportélet és benne a mi sportágunk.”

A MEFS a FISU-nál megpályázta a 2018-as Karate EVB megrendezését is, ezt azonban a sportág és a Nemzetközi Egyetemi Karate Szövetség törekvéseinek (a sportág felvétele a tokiói Olimpia programjába) szem előtt tartásával végül a szintén színvonalas pályázatot benyújtó Japánnak ítélték oda. A döntést tudomásul véve, a MEFS egyeztetve a Magyar Karate Szakszövetséggel 2020-ra is jelezte a FISU felé Karate EVB rendezési szándékát.

forrás: mefs.hu
kép: commons.wikimedia.org

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]