Óriási kupasiker és meggyőző bajnoki győzelem

Vasárnap női csapatunk Magyar Kupa mérkőzést játszott a legjobb nyolc közé kerülésért, majd a hét első napján férfi csapatunk fogadta a győrújbaráti futsal csapatot.

Vasárnap 17.30-as kezdéssel játszotta le női csapatunk a női futsal Magyar Kupa első fordulójában esedékes, Szekszárdi UFC elleni mérkőzését. Papírforma alapján a mérkőzés esélyesének a szekszárdiak számítottak, hiszen újoncként az első osztály küzdelmeiben vesznek részt, valamint az őszi szünetet az ELTE játékosok többnyire otthon töltötték, így kisebb létszámmal tudtak készülni a mérkőzésre. Az első félidő az esélyesebbnek kikiáltott vendégcsapat fölényét hozta, amely gólban is megmutatkozott, már az ötödik percben. Ekkor a korábban az ELTE-BEAC-ban is megforduló Horváth volt eredményes, aki gólja után is többször veszélyeztette a hazai kaput. A kezdeti szekszárdi nyomás után felébredt az ELTE, és egyre veszélyesebb támadásokat vezetett. Szerencsére még az első félidőben sikerült egyenlítenie a csapatnak, Pfundert révén, így izgalmas második félidőre számíthattunk.

A fordulás után nagy küzdelmet hozott a mérkőzés, hiszen mindkét csapat tovább szeretett volna lépni a következő körre. Helyzete a hazai és a vendégcsapatnak is egyaránt volt, de mezőnyben inkább a BEAC volt élesebb, és egy rossz passz utáni labdaszerzésből Winternitz Anna jutatta előnyhöz az ELTE-t. A gól után mindent megtett a szekszárdi alakulat, hogy megfordítsa a meccset, de továbbra sem tudta rákényszeríteni akaratát a hazai csapatra, akik egyenrangú ellenfélként megérdemelten győztek végül, kiharcolva ezzel az öt éve várt továbbjutást. Folytatás tehát a női Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között.

ELTE-BEAC: Szabó, Pfundert, Gladity, Winternizt A., Winternitz K., Juhász, Kovács, Blayer, Nyéki, Béres, Kövecses, Móczik
Edző: Sajben Marcell

Szekszárdi UFC: Kosztyi, Horváth, Mausz, Schlotthauer, Klézli, Soós, Gősi, Manzinger, Szabó, Blesz
Edző: Micskó Márk

Gólszerzők: Winternizt A., Pfundert ill. Horváth

 

Egy nappal a lányok után a fiúk is pályára léptek, a győrújbaráti illetőségű Baráti Futsal Club-ot fogadta vendégül a BEAC. A tavaly szebb napokat látott győriek idén eddig összesen három pontot gyűjtöttek, így az ELTE-nek kötelező volt győznie, ha zárkózni szeretett volna az élbolyhoz. Ennek ellenére az első félidőben nem tudott nagy előnyt kialakítani csapatunk, sőt Sajbennek többször résen kellett lennie, nehogy vérszemet kapjanak a győri futsal barátok. A küzdelmes félidő első gólját Mudra szerezte a 19. percben, egy kontra után, majd Péntek növelte az egyetemi csapat előnyét egy 10 méteres „kisbüntető” után, a félidő legvégén. A második félidőben az előny tudatában higgadtabban és tudatosabban játszó ELTE dominált, a győriek inkább lövésekkel próbáltak veszélyeztetni, mint kidolgozott helyzetekkel. A BEAC fölény gólokban is megmutatkozott, a 27. percben Breuer nagyszerű passzára érkezett Demeter, majd egy percre rá a gólpasszt jegyző Breuer volt eredményes. Sokat nem kellett várni a következő gólra sem, hiszen a 31. percben Eőri „Tanárúr” értékesítette Péntek remek passzát, majd a vendégek 10 méteresből elért szépítő találatára még volt hazai válasz: Jung büntetőből kényszerítőzött a kapussal, hogy első bajnoki találatát mégis csak akció gólként jegyezze. Összességében magabiztos győzelmet aratott az ELTE, amely hét nap leforgása alatt mindkét győri illetőségű csapatot lelépte, közelítve ezzel a tabella elején helyet foglaló csapatokhoz.

ELTE-BEAC: Sajben, Mudra, Péntek, Árendás, Váczi, Breuer, Béni, Eőri, Jung, Nagy, Gáspár, Molnár, Demeter, Gallatz
Edző: Kénoszt Ferenc

Baráti Futsal Club: Neczpál, Szabó, Polovitzer, Nagy, Kocsor, Varga, Somlai, Szécsi, Darabos, Bősze, Hegyi, Gyalog
Edző: Hiba Ferenc

Gólszerzők: Mudra, Péntek, Demeter, Breuer, Eőri, Jung ill. Kocsor

A hét további programja: november 5-én, csütörtökön női csapatunk Veresegyházra látogat, majd jövő hét hétfőn, november 9-én férfi csapatunk vendégszerepel a Kelen SC otthonául szolgáló Sportmax Arénában.

Fotó: Nagy Ádám Zoltán, ELTEOnline

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]