A legjobb egyetemi futsalosok látogatnak az ELTE-re

Május 7-8-án rendezi meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club a Futsal Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságot.

Rekord létszámú indulóból a legjobb négy férfi és női csapat utazik a budapesti négyes döntőre. A férfiaknál a tavalyi bajnok Miskolci Egyetem, a lányoknál pedig a szintén bajnok Testnevelési Egyetem  csapata is képviselteti magát a döntőben. A hölgyek mezőnyében a házigazda ELTE, a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem és a Testnevelési Egyetem csapnak össze. A férfi mezőnyben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem mérkőznek meg a magyar egyetemi bajnoki címért. A nem rég véget érő budapesti egyetemi bajnokságot megnyerő BME, a felnőtt válogatott Andorka Kristóffal és a tavalyi győztes Miskolc számítanak favoritnak, míg az ELTE-t búcsúztató, a futsal fellegvárából érkező győriek és a sokszoros magyar egyetemi bajnok szombathelyiek is mindig esélyesként lépnek pályára, így nagy szerepe lesz a csütörtök 11-kor sorra kerülő sorsolásnak.

A nőknél is nehéz megjósolni, hogy a három vidéki csapat közül ki a legesélyesebb, talán az ELTE győzelme lenne a legmeglepőbb, ebből a mezőnyből.

A MEFOB programja:

2015.05.07., csütörtök

12:00 Női elődöntő

13:20 Férfi elődöntő

14:40 Megnyitó

15:30 Női elődöntő

16:50 Férfi elődöntő

2015.05.08., péntek

9:00 Női bronz mérkőzés

10:20 Férfi bronz mérkőzés

11:45 Női döntő

13:15 Férfi döntő

14:30 Díjátadó

 

A döntő mellett az esti programokat a Lágymányosi Eötvös Napok biztosítja.  A MEFOB-ot a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, az ELTE Hallgatói Önkormányzata, az MLSZ Budapesti Igazgatósága, az MLSZ Futsal Bizottsága és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club támogatja.

A torna fővédnökei Prof. Dr. Mezey Barna, ELTE rektor, Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke.

A torna védnöke: Lovász Tamás, MLSZ Budapesti Igazgató, Drucskó Zoltán, az MLSZ Futsal Bizottságának elnöke.

A 2015-ös futsal MEFOB-ra minden érdeklődőt és szurkolót várunk az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, a BEAC-on!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]