Ha hétfő, akkor ELTE-BEAC futsal

Október 20-án, este nyolc órakor az ELTE-BEAC futsal együttese az addig hibátlan mérleggel rendelkező Barátok Győri Futsal Club csapatát fogadta, és hiába voltunk méltó partnere a piros mezes együttesnek, három góllal alul maradtunk a küzdelemben.

Sajnos a mérkőzésről percre pontos adatokkal nem tudok szolgálni, mivel az eredményjelző nem működött, de cserébe minden akcióról és bírói ítéletről tudom, hogy miért történt, mivel a mellettem ülő vendégszurkoló bizonyára elvégzett egy futsal edzői és egy játékvezetői tanfolyamot, ezért tudta folyamatosan ellátni tanácsokkal az érintett feleket. Egyedül a kommunikációs tréninget nem sikerült abszolválnia, bizonyára Pintér Attila nélkül ő sem akart beiratkozni.

A Győri Fustal Club elleni hazai taktika az első félidőben tökéletesen működött, a labdát átengedtük az ellenfélnek, minden apró részletre figyeltünk a védekezésnél és életveszélyes kontrákat vezettünk. Ennek eredményeképp viszonylag hamar Breuer Péter meg is szerezte a vezetést, 1-0 ide! Sajnos az öröm nem tarthatott sokáig, egy apró pillanatra rosszul osztottuk el az embereket egy támadásnál, a szélről bepasszolt labdára nem érkeztünk a támadóval, és máris 1-1. Ezután a győriek pillanatai következtek, de gólt nem sikerült szerezniük, Molnár Roland többször is bravúrosan védett a kritikus momentumokban. A félidő előtt még volt egy szép labdaszerzésünk, de nem sikerült a hálóba találnunk, így döntetlennel indultak pihenőre a játékosok.

A második játékrész elején kétszer is magunkhoz ragadhattuk volna az előnyt, de előbb a kapus védett, aztán egy szögletnél csupán be kellet volna pöckölni a hosszú oldalon, de olyan váratlan lehetőség volt, hogy tovább is gurult a labda. Ahogy az lenni szokott, jött a büntetés, hiába védett megint bravúrral hálóőrünk, egy eladott labda után már ő is tehetetlennek bizonyult, 1-2 oda. A következő pár percben mindkét oldalon adódtak ziccerek, sajnos ebből sem mi jöttünk ki jól, egy szabadrúgás után pár passzal kijátszottak minket és tovább növelték előnyüket a vendégek (1-3). Nem estünk kétségbe, egy perc sem kellet és Soltész Levente remek szabadrúgásával újra egy gól volt közte (2-3). Ahogy közeledett a vége, úgy váltak egyre idegesebbé a játékosok is, és sajnos a játékvezetők sem voltak a helyzet magaslatán. (Halkan jegyzem meg, szerintem többször is a javunkra tévedtek.) Már csak négy perc volt hátra, mikor is egy pillanatra lankadt az éberségünk, nem rendeztük sorainkat egy pontrúgásnál, aminek gól lett a „jutalma” (2-4). Fáradhatatlanul mentünk előre, kapusunkat is lehoztuk az egyenlítés reményében, de hiába,  a végén ráadásul egy ritkán látható góllal dőlt el a mérkőzés: az ellenfél kapusa, Mészáros Balázs megfogott egy erőtlen lövést, majd kézből egyből a mi kapunkba rúgta… (2-5) Több találat már nem született, így érvényesült a papírforma és a dunántúliak három ponttal távozhattak a fővárosból.

Férfi futsal, NB II, Nyugati csoport

ELTE-BEAC – Barátok Győri Futsal Club:  2 – 5 (1 – 1)

V: Stumpf Tamás

ELTE-BEAC: Molnár – Kiss, Árendás, Brauer, Káplár

Vezetőedző: Kénoszt Ferenc

Kispad: Varga,Váczi, Soltész, Eőri, Rácz

Barátok Győri Futsal Club: Mészáros – Babics, Zobák, Bieder G., Bieder T.

Vezetőedző: Hiba Ferenc

Kispad: Nagy, Alasztics, Pinczés, Horváth, Tatai, Kószás, Nyúl, Király, Gölesz

Góllövők: Breuer, Soltész ill. Horváth (2), Babics (2), Mészáros

Sárga lap: Bieder, Horváth

(Fotó: Nagy Ádám Zoltán)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]