Az Eb-n induló Magyar hallássérült válogatott is részt vesz a IV. ELTE BEAC Futsal Kupán

Rangos, női és férfi élvonalbeli együtteseket is megmozgató kétnapos tornával segíti elő az ELTE sportegyesülete a hallássérültek futsal Eb-jére kijutó nemzeti csapatunk sikeres felkészülését.

Valóságos futsal-fiesztával kecsegtet augusztus utolsó hétvégéje a BEAC Sportcsarnokában! Immáron negyedik alkalommal rendezik meg az ELTE–BEAC Futsal Kupát, amelynek főszervezői szakítottak az elmúlt bő másfél esztendő hagyományaival és az első ízben kétnapossá duzzadó eseményre férfi csapatok nevezését is várják. A kupa elsődleges célja, hogy a részvételi szándékukat jelző együttesek a felkészülési időszak lezárásaként az ország minden tájáról érkező gárdák ellen jó és sportszerű mérkőzéseket tudjanak játszani.

Ráadásul a 8 női és 12 férfi együttest felvonultató mezőnyben ott találjuk férfi hallássérült válogatottunkat is, akik a szófiai Futsal Európa-bajnokságára “last minute akcióval” jutottak ki. Történt ugyanis, hogy a novemberi kontinenstornán való szereplését kivívó Írország csapata anyagi okokból nem tudta vállalni a részvételt, így a Nemzetközi Szövetség csütörtökön levélben értesítette a honi futballvezetőket arról, hogy az Eb-szereplést alanyi jogon ki nem vívó országok közül az európai ranglistán elfoglalt legelőkelőbb helyezésünk okán beugróként Machalek Attila fiai készülődhetnek – ha vállalják. Nos, nem visszakoztak, vállalták.

“Kaptunk egy nagy lehetőséget, amit talán meg is érdemeltünk – nyilatkozta szövetségi kapitányunk, majd folytatta. – A selejtezőcsoportok kialakítása talán nem volt a legigazságosabb, hiszen volt olyan hármas csoport, ahol egy kiemelt mellé, két gyengébb csapat került és több mint 10 gólos különbségű eredmények születtek, míg a mi csoportunk volt az egyetlen olyan, ahol a csoportunk mind három ellenfele részt vett az előző Eb-n. A törökökkel most volt nagy pályán Eb-selejtezőnk, ahol megtapasztalhattuk, hogy kiemelkedő játékerőt képviselnek. Izraelről és Svájcról nem sokat tudunk. A felkészülés mellett a legnagyobb feladat az anyagiak előteremtése lesz, hiszen a rendező ország semmit sem vállal, mindent magunknak kell állni. Szállás, étkezés, utazás, ami bizony jó pár millióba fog kerülni.”

Ennek megfelelően a KEK-hez hasonlóan ez a kupa is az összefogás jegyében telik! Sajnos sok magyar futsal klubhoz hasonlóan hallássérült válogatottunk is anyagi gondokkal küzd, a felkészülési lehetőségeik igencsak behatároltak. Ezért a IV. ELTE-BEAC Futsal Kupa főszervezői Kiss Antallal, a Piliscsabai Amatőr Futsal Club sportszakmai igazgatójával közösen arra ösztökéli a tornán résztvevő csapatokat, hogy egy ingyenes nevezéssel – együttesekre lebontva jelképes összeggel – támogassák nemzeti csapatunk sikeres előkészületeit. Nekünk, érdeklődőknek, szurkolóknak és futsalbarátoknak nem maradt más, mint jelenlétünkkel megörvendeztetni a torna csapatait.

Meghívó a IV. ELTE-BEAC Futsal Kupára

ELTE-BEAC Női Futsal Kupa korábbi győztesei

2013. január: Rubeola FC Csömör; 2013. augusztus: Rába ETO Futsal Club; 2014. január: Univerzum Női Labdarúgó Csapata

Nevezés, információ:

Sajben Marcell: 0630/569-11-77, marcell.sajben@gmail.com

(beac.hu nyomán)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]