Új bajnoka van a Telekom ELTE-BEAC Lágymányosi Futsal Bajnokságnak!

Az ELTE-s diákok körében méltán népszerű tornát az idén az FC Schlossmühle együttese nyerte.

Utolsó hetéhez érkezett az Egyetem legnépesebb sporteseménye, a Telekom ELTE-BEAC Lágymányosi Futsal Bajnokság. 2014. június 3-án a Bogdánfy úti pályákon a bajnokság első osztályának csapatai küzdöttek meg egymással. Az első helyre az FC Schlossmühle együttesének és a mögötte kevéssel lemaradó többszörös győztes (a Jogász Bajnokságban idén is aranyat szerző) NSZK-nak is volt még esélye. Mivel mindkét csapat sima győzelmet aratott, így a Telekom ELTE-BEAC futsal bajnokság az FC Schlossmühle személyében idén új győztest köszönthetett.

A Lágymányosi bajnokságban négy osztályban, A-ligától, D-ligáig játszanak a csapatok. Több mint 1000 hallgató, 117 csapatban hétfőtől-péntekig heti rendszerességgel sportol az ELTE Bogdánfy úti sporttelepének pályáin, illetve a KCSSK műfüvén. Örömteli tény, hogy ennek a bajnokságnak hála elmondhatjuk: hazánkban sehol nem űzik annyian rendszeresen a futsalt, mint az ELTE kötelékein belül!

Az ELTE bajnokságában szereplő bajnokcsapat részt vehet a július 23–24-én Debrecenben megrendezésre kerülő Campus Sportfesztiválon, ahol a legjobb tizennégy hazai egyetemi, főiskolai csapattal játszanak az országos döntőn.

Az idei évben egyébként komoly szervezési előrelépés történt a bajnokság életében, hiszen az MLSZ és a MEFS közreműködésével egy olyan nagynevű, a sport iránt elkötelezett céget sikerült a sportág mellé állítani, mint a Telekom. A bajnokság keddi záró játéknapján a cég hostessekkel, játékokkal, ajándékokkal, pihenősarokkal és lövéserősség-mérővel települt ki a bajnokság helyszínére. Emellett az ELTE-BEAC Aerobik szakosztálya – kihasználva a nyári időt – szezonkezdő, szabadtéri edzésnapot hirdetett, amin több mint 150 résztvevő lazított egy kellemes testmozgás keretében.

(elte.hu nyomán)