Magabiztos BEAC-siker

A 13-as szám szerencsét hozott az ELTE csapatának: ennyi találatig jutottunk a Piliscsaba ellen.

Február 10-én este 20 órakor az ELTE-BEAC futsalcsapata a 10. helyen álló PAFC csapatát fogadta a Bogdánfy utcában.

A mérkőzés első kapura lövése a piliscsabaiaké volt, és ezt meg is kellett jegyeznünk, mivel utána nem sok ilyet láttunk a kétszer húsz perc folyamán. Ellenben az ELTE-BEAC sorra dolgozta ki a ziccereit, a 4. percben Soltész Levente révén a vezetést is megszereztük. A lendület nem tört meg, futószalagon jöttek az újabb helyzetek, de újabb gólra egészen a 11. percig kellett várni, amikor is Hortobágyi Róbert volt eredményes. Pár másodperccel később a pilisiek közel álltak a szépítéshez, az üres kapuba kellett volna két méterről bepasszolniuk a labdát, de Sersztnyev Richárd fölé pörgetett, Simon Gábor pedig góllal büntetett, 3-0-ra módosítva ezzel az állást. A vendégek éledeztek, az első találatukat is megszerezték Puskás Tibor révén, de a többi támadásuk veszélytelen volt a kapunkra. Időkéréssel is próbálkoztak, de ez csak nekünk segített, a 18. percben Erdős Péter állította be a félidei 4-1-es eredményt.

A fordulás után a PAFC mintha az öltözőben ragadt volna, vezetőedzőjük többször hangosan kiabált a vonal mellett, nem igazán értette mit próbálnak megvalósítani a játékosai. A  szervezetlenséget két gyors góllal Breuer Péter használta ki, aki két percen belül duplázott, de ez a piros mezes vendégeket is felrázta, egy eladott labdát pedig gólra váltottak, így a 23. percben 6-2 állt az eredményjelzőn. Helyzetek adódtak mindkét oldalon, de gólokat megint csak mi értünk el: a hátráló védelem kétszer sem lépett ki a támadókra, hét-nyolc méterről pedig Kiss Gergő és Erdős Péter sem hibázott, így a 28. percben már hat góllal vezettünk. Kénoszt Ferenc legényei fáradhatatlanul támadták le az ellenfelet, a pilisiek csak másodpercekre tudták megtartani a labdát, Gallatz Kristóf és Soltész Levente pedig újabb két találattal növelte az előnyt. A vendégek utolsó góljukat egy szabadrúgásból érték el, ekkor Balogh Richárd 13 méterről a kapufa segítségével kozmetikázott az eredményen. Ez azonban csak halovány szépségtapasznak bizonyult, a meccs képe semmit nem változott, a fehér mezesek sorra dolgozták ki a szebbnél szebb támadásokat, a végére pedig Simon Gábor és Kiss Gergő is megszerezte második találatát, ezzel beállítva a 13-3-as végeredményt. A meccsről mindent elmond, hogy a vendégek legjobbja magasan Mihályi Gergő kapus volt, több helyzetben is hatalmas bravúrral védett.

A mieink tehát összességében jó játékkal, ilyen nagy arányban is teljesen megérdemelten tartották itthon a három pontot.

Férfi Futsal NB II. Közép
ELTE-BEAC – PAFC: 13-3 (4-1)
V: Takács Z.

ELTE-BEAC: Molnár – Kiss, Hortobágyi, Simon, Káplár
Vezetőedző: Kénoszt Ferenc
Kispadon: Breuer, Varga, Erdős, Váczi, Soltész, Nery, Gallatz, Kinde (K)

PAFC: Mihályi – Sersztnyev, Laki, Gémesi, Méhes
Vezetőedző: Ziegler János Róbert
Kispadon: Takács, Madar, Balázs, Puskás, Balogh, Fűrész

Gólszerzők: Soltész (4. és 35.), Hortobágyi (11. és 37.), Simon (12. és 38.), Erdős (18. és 28.), Breuer (22. és 23.), Kiss (25. és 40.), Gallatz (32.), ill. Puskás (14.), Sersztnyev (23.), Balogh (36.)

Sárga: Varga (38.)

 A tabella élmezőnye:

  1.  Dunakeszi-Kinizsi 52 p.
  2.  DF Green Pet FC 48 p.
  3.  Dunatours Vác Futsal SE 45 p.
  4.  ELTE-BEAC 41 p.
(Fotó: Nagy Ádám) 
[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]