Újabb atlétikai győzelem

A vasárnap zajló Budapesti Nyílt Futóverseny keretében került megrendezésre a Budapesti Egyetemi és Főiskolai bajnokság is. Csere Gáspár (ELTE PPK), a férfiak 6000 méteres számát fölényesen nyerte.

Csere Gáspár, atlétikai szakosztályunk versenyzője a keddi 8000 méteres utcai futás után (ahol jó versenyzéssel a felnőtt mezőnyben 5. lett) az egyetemi bajnokságban is rajthoz állt vasárnap és a férfiak 6000 méteres számát fölényesen nyerte  az ELTE képviseletében.

A verseny után gyorsinerjút adott a beac.hu-nak, amelyben elmondta hogy ez gyakorlás is volt számára, ugyanakkor kötelesség is, hiszen az ELTE atlétikásainka a csapatát erősíti.

Forrás: beac.hu