Felkerestük az ELTE Savaria Egyetemi Központ képzéseinek egyik újdonsült arcát, Bogdán Eszter másodéves tanító szakos hallgatót, akit a Szombathelyen szerzett eddigi tapasztalatairól, az egyetemmel való kapcsolatáról, valamint a híressé vált „almás fotójáról” kérdeztünk.
Behind the scenes: az almás kép és a reklámfotók
Az utóbbi időben egyre több helyen találkozhattunk olyan fotókkal, amelyek Bogdán Eszter szombathelyi hallgatót ábrázolják és az ELTE Savaria Egyetemi Központ képzéseit hivatottak népszerűsíteni, azaz mondhatjuk, a másodéves egyetemista lett a campus egyik új arca. A képekről egy kedves, mosolygós lány tekint vissza, de vajon ki ő? Mit lehet tudni róla? Innen jött az ötlet, hogy bemutassuk őt az ELTE Online olvasóinak, akik ezáltal kicsit a fotók mögé láthatnak. Hasonló reklámok esetében a legfontosabb a hitelesség, ezért úgy gondoltuk, kiderítjük, Eszter valóban elégedett-e szombathelyi hallgatóként. Hamar rájöttünk: mosolya nem a kamerának szólt, hanem a természetes bája, az egyetemet illetően pedig talán nincs is olyan, aki büszkébb lenne arra az intézményre, ahol a felsőoktatási tanulmányait végzi, így nem csoda, hogy szívesen adta az arcát a helyi rekrutációs tevékenységhez.
„A fotós mosolygós képet szeretett volna” – kezdi a mesélést a reklámképeket illetően –, „és én nagyon szeretek mosolyogni, de ebben az esetben sokkal inkább a komoly és érett oldalamat szerettem volna megmutatni, ha már egy egyetemet, ráadásul az ELTE-t és annak a szombathelyi campusát képviselem, ami miatt egyébként nagyon megtisztelve érzem magam.”
A véletlennek nem kevés szerepe volt abban, hogy ezek a fotók egyáltalán megszülettek. Erre így emlékszik vissza: „Eredetileg azért mentem be az egyetemre a szaktársaimmal, hogy az ELTE-s pulóverjeinket átvegyük. Egyikükkel ekkor készültek képek az idei beiskolázási kampányhoz. Úgy gondoltuk, megvárjuk, míg végez, de végül mi négyen is meg lettünk örökítve az új pulóverjeinkben. Ez a kép aztán az ELTE SEK online kommunikációs csatornái mellett még a megye napilapjában, a Vas Népében is megjelent.”
Ekkor külön kép is készült Eszterről, ami szintén napvilágot látott több helyen. Apró kulisszatitok: elmondása szerint elég sok fotó készült, mire rábólintott egyre, hogy „oké, jó lesz”. És egy másik: a fotós, amikor a képek kattintgatása közben felismerte a lányt, így szólt: „Jé! Te vagy az almás Eszti!”.
Ahhoz, hogy ezt a reakciót megértsük, vissza kell mennünk az időben egészen tavaly áprilisig. Ekkor zajlott az ELTE SEK Tavaszoló Fesztivál névre keresztelt online esemény, amelyen az intézmény hallgatóinak, oktatóinak és munkatársainak jelenlegi élethelyzetével kapcsolatos kreatív vagy vicces tevékenységét megörökítő fotókkal lehetett részt venni, méghozzá úgy, hogy valamilyen módon szerepel rajta az #I❤ELTESEK felirat. Ezt a kihívást fogadta el Eszter is, akinek alkotása olyan ötletesnek bizonyult, hogy az ELTE Savaria Campus Iroda munkatársai az egyik legjobbnak ítélték meg.
A kép olyannyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy Lenkai Nóra irodavezető különleges kérdéssel fordult a fiatal hallgató felé, aki nem is gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz a képének. „Fantasztikus nyereménnyel, egy ELTE SEK-ajándékcsomaggal gazdagodtam, de az még nagyobb megtiszteltetés volt, amikor Lenkai Nóra – miután értesített, hogy helyezett lett az alkotásom – megkérdezte, hogy lehet-e az én képem az ELTE Savaria Egyetemi Központ Facebook-oldalának borítóképe” – amire Eszter természetesen örömmel mondott igent, így a fotója hónapokig látható volt azok számára, akik felkeresték az oldalt.
„Olyan képet szerettem volna készíteni a kihívásra, ami a természettel és az egészséggel kapcsolatos. Egyrészt jó idő volt, a természetbe szerencsére ugyanúgy lehetett menni a járványügyi helyzet ellenére is, ugyanakkor a vírus arra is megtanított minket, hogy az egészség a legfontosabb, ezt pedig mi más szimbolizálhatná jobban, mint egy alma” – meséli a fotó kapcsán, ami egyúttal a híres közmondásra is utal: „Naponta egy alma, az orvost távol tartja.”
Elmondása szerint a többiek kreativitása is lenyűgözte, hiszen volt, aki könyvekből rakta ki az #I❤ELTESEK feliratot, volt, aki építőkockákból, de olyan is akadt, aki a jelnyelv segítségével mutogatta el, vagy éppen versbe foglalta. „Jó volt látni, hogy ennyien részt vettek benne még ebben a nehéz helyzetben is. Úgy tűnt, ez az esemény képes volt összehozni a hallgatókat, az oktatókat és az egyetem munkatársait még úgy is, hogy messze voltunk egymástól” – emlékszik vissza, és hozzáteszi: „Mindannyian tudtuk, hogy az ELTE SEK közössége visszavár minket. Szerencsére ez továbbra is így van.”
Az almás projekt azonban ennyivel nem ért véget. Zelkó Rékának, az ELTE HÖK BDPK HK koordinátor helyettesének, valamint az említett fotósnak, nevezetesen Kleinhappel Miklósnak, a Savaria Campus Iroda kommunikációs munkatársának ötlete nyomán egy rövid werkfilm készítése tervben volt már akkor az almás kép kapcsán, amikor a reklámfotókat készítette a hallgatókról, köztük Esztiről is. Ez azóta meg is valósult; ide kattintva megtekinthető. „Örülök, hogy a képnek lett folytatása egy promóciós videó formájában, és hogy további lehetőségeket és ötleteket vetett fel a képem” – mondja boldogan.
A büszke SEK-es hallgató
„Azt kérdezed, mi az első három szó, ami eszembe jut a Savaria Egyetemi Központról? Nos, az önállóság, mert most először vagyok ilyen formában távol otthonról, a fejlődés és a lehetőség” – mondja Eszter, aki számára kimondottan az „A” terv volt, hogy az ELTE szombathelyi campusát tegye az első helyre a felvételi jelentkezéskor, hiszen nem is volt más intézmény, ami szóba jött volna esetében. „Amikor középiskolába mentem, egy helyet jelöltem meg, amikor egyetemre, úgyszintén. Egyenes út vezetett ide.”
Egyik osztálytársa felhívására jöttek el együtt a szombathelyi egyetem egyik nyílt napjára, ahol elsősorban a tanító szak keltette fel az érdeklődésüket. „Nagyon tetszett, amiket hallottam róla, és éreztem, sikerülni is fog, csak meg kell próbálnom.” Időközben Zelkó Réka véleményét is kikérte, aki zalai lányként szintén „deákos diák” volt a megyeszékhelyen (ZSZC Deák Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – a szerk.), és ő is a tanító szakot végzi Szombathelyen. Miután részletesen beszámolt a továbbtanulás előtt álló végzős diáknak az itteni egyetemi életről, oktatásról és magáról a tanító szakról, azt tanácsolta neki, „vágjon bele, mert jó lesz”.
Esztert nem kellett sokáig győzködni, hiszen nem szeretett volna a családjától messzire költözni az egyetemi éveire. Bár a bejárás helyett így is a kollégiumot választotta, nem bánta meg, mert szavai szerint már nagyon megszokta és szereti is. Az pedig nem is volt kérdés, hogy felveszik-e oda, hiszen Szombathelyen minden olyan hallgatónak tudnak kollégiumi férőhelyet biztosítani, aki igényli. De ne szaladjunk ennyire előre.
Nemcsak Réka, hanem a családja is támogatta Esztert abban, hogy válassza a szombathelyi tanító szakot. „Érdekelt más is, például az óvodapedagógus szak, hiszen a középiskolai gyakorlatomat a helyi óvodában töltöttem, vagy éppen a gyógypedagógusi pálya, amivel úgy gondoltam, sokat segíthetnék másoknak. A szüleim viszont megerősítettek abban, hogy ha a tanítói szak és az ELTE SEK ennyire tetszik, akkor ne is gondolkozzak rajta tovább” – idézi fel, kiemelve: „Én magam is rájöttem, hogy a szombathelyi nyílt napon minden fontos információ elhangzott, ami alapján ez lehet a legjobb döntés. Ezért hát más nyílt napra nem is mentem el.”
„Első gyerek vagyok a családban, aki egyetemre ment” – folytatja a mesélést, aztán arról beszél: aggódott, felveszik-e, de nem kellett volna, hiszen a felvételi pontszáma bőven a ponthatár fölött volt, a szülei pedig végig támogatták mindenben. „Együtt izgultunk az előalkalmasságin, a felvételi apró lépcsőfokain, és akkor is, amikor megérkezett az SMS: »felvételt nyert«. Nagyon boldog voltam.”
Ami a középiskolai, „deákos” éveket illeti, azért végzett óvodában gyakorlatot, mert pedagógiai ágazaton tanult. Elmondása szerint nagyon sok ott elsajátított ismeretnek veszi hasznát az egyetemen is, hiszen a nyilvánvaló pedagógia mellett tanult pszichológiát, didaktikát, óvodai konfliktuskezelést és fejlődéslélektant is – a sort még lehetne folytatni. Olyannyira pozitív tapasztalatokat szerzett ebben az iskolában, hogy javaslatára azóta már a húga is azokat a padokat koptatja, hasonló szakterületen.
Úgy véli tehát, a középiskolai évek remek alapot adtak neki az egyetemi tanulmányaihoz. Már ekkor is nagyon érdekelte a pedagógia, főleg annak a gyakorlati alkalmazása. „Van egy hétéves öcsém. Ahogy haladtam előre a tanulmányaimban, ő úgy cseperedett fel, ezért aztán az életkori sajátosságokkal kapcsolatban mindig fel tudtam hozni az órákon a saját tapasztalataimat. Most ő első osztályos, nekem pedig már az egyetemi ismereteim is bővülnek, úgyhogy továbbra is figyelem a fejlődését.”
Eszter februárban immár a negyedik félévét kezdte meg a szombathelyi egyetemen. A tanító szakkal elégedett, hiszen teljesült vele az, amire vágyott: ez a pálya kreatív és igazán változatos, nem mellesleg hangsúlyozza azt is, hogy a tanítók nagyon fontos életszakaszban oktatják, nevelik és segítik a gyerekeket, akik szavai szerint „őszinték, nyíltak, szókimondók, és tele vannak kedvességgel”.
Másrészt a Savaria Egyetemi Központ is beváltotta a hozzáfűzött reményeket. „A folyamatos fejlődés, modernizálás abszolút vonzereje az ELTE-nek, és ez alól a szombathelyi campus sem kivétel. A közeli megyékből nagyon jó, hogy nem kell messzebb utazni, hiszen itt is szuper képzések vannak. És mégis értékesek, ugyanis a végén ugyanolyan ELTE-s diplomát kapunk a kezünkbe, mint a budapesti hallgatótársaink.”
A hallgatói közéletből is kiveszi a részét
Eszter amellett, hogy a 2020-as orientációs hét alkalmával segítőként volt jelen, hogy a gólyák minél könnyebben beilleszkedhessenek az egyetemi életbe, az októberben megalakult ELTE HÖK BDPK HK Képviselő Testületének is tagja, mivel a hallgatók bizalmat szavaztak neki, miután jelöltette magát. Mindezek miatt azt mondhatjuk, tevékenyen kiveszi a részét a hallgatói közéletből is. „Elsősorban az motivált arra, hogy egy frissen alakult hallgatói érdekképviseleti szerv munkájában részt vegyek mint képviselő testületi tag, hogy szeretnék segíteni, tenni a hallgatókért és egy jó közösségbe tartozni” – mutat rá arra, miért indult a választáson, majd hozzáfűzi: általános iskolában a helyi diákönkormányzatnak is előbb tagja, majd elnöke volt, így nem áll távol tőle az érdekképviselet világa.
„Képviselőként tetszik az, hogy számít a szavunk, mi bólintunk rá minden eldöntendő dologra, hiszen a Képviselő Testület lényegében a BDPK Helyi Képviseletének legfontosabb döntéshozó szerveként működik, így a mi munkánk nagyon fontos” – kezdi sorolni, hogy mi mindent szeret ebben a munkában. Ekképp folytatja: „A társaság is nagyon jó, látszik, hogy mindenki tenni akar valamit a hallgatókért; ez számomra nagyon motiváló. A sok előadás és szeminárium, illetve egyéb tanulmányi kötelezettségek mellett nekem csak öröm, ha van olyan tevékenység, amit szívesen végezhetek, azért, mert én szeretném. Ez nem csak szabadságérzetet ad, de egyben jó érzést, amiért az egyetemi közösségért dolgozhatok.” Kiemeli azt is, hogy nagyon jó kapcsolatot ápol a helyi HÖK-ös tisztségviselőkkel, akik egytől egyig azon dolgoznak, hogy minél jobban és hatékonyabban működjön a szombathelyi hallgatói önkormányzat. Úgy véli, most, a távolléti oktatás ideje alatt online nehezebb megvalósítani a jó működést, de a rendszeres „Teams-üléseken” rengeteget ötletelnek arról, hogyan tudnák biztosítani, hogy ne szakadjon meg a hallgatói élet annak ellenére sem, hogy a virtuális térbe költözött az oktatás.
„Legjobban kiteljesedve az orientációs héten éreztem magam” – tér vissza a másik közéleti tevékenységére – „Nagyon jó csapatunk volt, a segítőtársaimat is igazán megkedveltem. Még utána is igyekeztünk a lehetőségekhez mérten találkozni a gólyákkal. Azt éreztem, fontos, amit teszünk értük, és mindannyian boldogok. Senki sem húzta ki magát a programokból, a szervezők is mindent beleadtak, hogy jó legyen, úgyhogy szerintem jobban élveztem, mint a saját gólyahetemet.”
Ahogy erre az orientációs hét is jó példa, a családias légkör elősegíti a szoros és összetartó egyetemi közösségek kialakulását. Ilyen kis hallgatói létszámú campuson könnyen tudnak a hallgatók barátságokat kötni, főleg akkor, ha az egyetemről két-három percnyi sétára lévő kollégiumban élnek. „A kollégisták még könnyebb helyzetben vannak, mint a többi hallgató. Csak kimegyünk a konyháig, és máris megismerünk még egy embert” – fejtegeti Eszter. Szerinte az itt szerzett barátságok közül biztosan lesznek olyanok, amelyek a diplomaszerzést követően is megmaradnak majd, de ha mégsem sikerülne ugyanolyan szorosan fenntartani és ápolni a jó viszonyt, a közös élményéket akkor sem fogják elfelejteni. „Úgy gondolom, a szakmánkban is kikérhetjük majd a hallgatótársainkból lett kollégáink véleményét egy kávé mellett, és nosztalgiázhatunk majd velük együtt, milyen volt régen.”
Szívesen tölti a szabadidejét énekléssel és versírással
Egy tanítónak elég sok mindenhez kell értenie: az olvasás, az írás és a számolás tanítása mellett testnevelés és egyéb készségtárgyak oktatása is a feladataik közé tartozik, például az ének. Utóbbival viszont Eszternek nincs gondja, mert szeret énekelni, és a versírás sem áll távol tőle. Általánosban elsős kora óta énekkaros volt, sőt, alsó tagozatban még a népdalkörben is énekelt, de középiskolában és az egyetemen is volt már az énekkar tagja. Saját bevallása szerint „nincs annyira jó hangja”, de nagyon szeret dalolászni, igaz, manapság már egyre kevesebb ideje jut rá.
A versírás kezdetben feszültséglevezetés volt számára: írt valamit, aztán elrakta vagy kidobta, nem igazán érdekelte utána. „Talán fel sem fogtam, mennyire jó érzés alkotni” – vallja be. Idővel a hobbiját szerencsére nem nyomta el semmi, sőt, a volt magyartanára, Bubits Tünde – aki egyébként a Pannon tükör kulturális folyóirat főszerkesztője – észrevette, mennyi olyan van az osztályában, aki kacérkodik az írással, így négyen diákok össze is álltak egy csapattá Leírhatatlan(ok) néven. Kezdetben szerepeltek költészet napi rendezvényen, majd a Pannon tükör lapbemutatóin is adtak elő saját költeményeket, megzenésített verseket, felléptek a lendvai általános iskolában, illetve mesekönyvbemutatón is, de a legkedvesebb számukra a szalagavatós műsoruk volt. „Csodálatos érzés volt, hogy megmutathattunk magunkból egy darabkát a tanároknak és a szülőknek is.”
Eszter azt mondja, büszke a korábbi verseire is, hiszen azokban benne van ő maga és akkori gondolatai, érzései. „Régen nem mertem felvállalni a verseimet, de ma már szívesen megosztom őket az Instagramomon, és nagyon örülök, amikor pozitív visszajelzést kapok ezekre, mert hiszem azt, hogy általuk másnak is segíthetek. Szerintem a mai fiataloknak fontos megtanítani azt, hogy ha valami bántja őket, ne tegyenek kárt, inkább hasznosítsák azt, és szülessen abból valaki egészen új és szép” – jelenti ki. Hozzáfűzi: „Éppen ezért a középiskolás írásaimra is büszkén tekintek, mert tudom, hogy erős maradtam, és bátor vagyok, mert meg mertem és merem mutatni, hogy sebezhető voltam és vagyok.” Később, tanítónőként szeretné átadni ezeket a gondolatokat a diákjainak is majd, ami úgy véli, mentőöv is lehet számukra egy-egy nehéz pillanatban vagy szituációban. Nem kell hogy pont az írás legyen ez, lehet a sport vagy a zene is, csak adják ki magukból azt, aminek ki kell jönnie.
Az egyetemen töltött másfél év Eszter személyiségére is hatással volt: „Elkezdtem értékelni egy csomó mindent: a szabadidőt, a társasági életet, az itthoni ételt, a hétvégéket. Önállóbb lettem, nyitottabb, és rá kellett jönnöm, hogy az éremnek mindig két oldala van. Talán egy kicsit lazább is lettem önmagammal szemben, olyan szempontból, hogy nem szorongok, mint középiskolában, amikor egyes tárgyakból megköveteltem magamtól a jó jegyet.” Meg kellett tanulnia, hogy hasonlóan másokhoz, neki is van, ami jobban, de van, ami nehezebben megy. Ez középiskolában sokszor volt nehéz számára, és rengeteg belső harcot vívott önmagával, de azt állítja, ez az egyetemen már más. Összességében igyekszik önmagát adni, és hasznos tagja lenni a közösségnek; ez a legfontosabb most neki.
Csak ajánlani tudja a szombathelyi ELTE-s képzéseket
„Visszagondolva az eddig itt töltött időre, a legszebb emlékeim eddig tényleg a 2020-as orientációs héthez kötődnek, de azért az sem volt rossz, amikor vizsgán pont azt a tételt húztam ki, amit a legjobban tudtam. Hát igen, az élet apró öremei… (Nevet.) Nagyon sok más szép emlékem is van, ami az egyetemen megismert emberekhez fűződik.” Azt mondja, alig várja, hogy visszamehessünk és még több élménnyel lehessünk gazdagabbak, főleg a mostani elsőévesek, akiknek az első egyetemi évük nagyrészt az online térben telik el.
Hogy mit hoz a jövő, Eszter még nem tudja, először el szeretne jutni odáig, hogy a „Hogyan tovább?” kérdés aktuális legyen. Lehet, diplomaszerzést követően maradna még Szombathelyen kétéves tanári képzésen, az is elképzelhető, hogy valami más egyebet tanulna még a szakjához kapcsolódóan, de nem kizárt az sem, hogy egyből elhelyezkedik tanítónőként – például a régi iskolájában, ahova nagyon szívesen visszamenne, immár pedagógusként.
Ami a múltat illeti: ha újrakezdhetné, akkor sem cselekedne másképp, hiszen megtalálta a számításait a SEK-en. „Minden továbbtanulni szándékozónak jó szívvel ajánlom az ELTE Savaria Egyetemi Központ képzéseit, hiszen a Szombathelyen szerzett tudással bárhol megálljuk a helyünket.”
Kiemelt kép: ELTE SEK
