Techtogether – Ismét dobogón a Szombathelyi Gépész – StudentTechLab csapat

A 2020. október 20–21. között rendezett Techtogether Automotive Hungary & Ipar Napjai versenyen ezúttal is jól teljesítettek a szombathelyi gépészmérnök-hallgatók: övék lett az összesített II. helyezés és három különdíj is.

Idén is az őszi Automotive Hungary kiállítás keretében rendezték meg a kétnapos Techtogether Automotive Hungary mérnökhallgatói versenyt a budapesti Hungexpo területén. A verseny fő témája ezúttal is a mobilizáció, a hajtások és az önvezetés fejlődése, valamint az Ipar 4.0 kérdései voltak a gyártás különféle területein. A lebonyolítást tekintve ilyen még nem volt: a verseny az eddigiektől eltérően részben online, részben személyesen zajlott. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a járványügyi helyzet következtében tavasszal szakítva minden addigi hagyománnyal teljesen online formában rendezték meg a mérnökhallgatói csapatversenyt; ez az alkalom volt az, ami elhozta a Szombathelyi Gépészek számára a mindent elsöprő sikert, az első helyet.

Csapatban könnyen és hatékonyan tudnak dolgozni a szombathelyi gépészmérnök-hallgatók

Ezúttal a hibrid lebonyolítás azt jelentette, hogy tíz csapat személyesen, míg kettő online csatlakozott a versenyhez, a feladatokat adó cégek egy része pedig szintén csak virtuális térben lehetett jelen. Azok a vállalatok, amelyek nem jelentek meg személyesen a helyszínen, úgynevezett előfeladatokat küldtek szeptember végétől fogva a csapatok számára. Ennek köszönhetően a szokásossal ellentétben nem hat-hét, hanem összesen tíz előfeladat várta, hogy a versenyzők minél jobban és ötletesebben oldják meg őket. Sebestyén László, a csapat vezetőjének elmondása szerint idén voltak a legnehezebb és legkomplexebb, ugyanakkor a „legjobb” előfeladatok a verseny során, ezért taktikusan kellett gondolkodniuk: miután átbeszélték két-háromfős kiscsoportban, hogy mit is kell csinálni az adott feladat során, kikérték róla a hazai vállalatok – elsősorban a szombathelyi gépészmérnökképzés duális partnercégeinek – véleményét.

Az előfeladatokat illetően a csapatoknak egyebek mellett tervezniük kellett olyan 3D nyomtatott, 22. századinak kinéző matchbox autót, amely 304 centimétert tesz meg úgy, hogy csak egy, nem 3D nyomtatott segédanyag volt felhasználható hozzá, vagy például tervezniük kellett egy minél élethűbb és reprodukálhatóbb műnövényt, amelyről aztán szimulációt is készítettek a csapatok, ahogyan egy kobot átpakolja a tervezett műnövényt egyik helyről a másikra.

Az autó tervezője Magyarics Norbert és Horváth Kristóf

A versenyre ezúttal 12 csapat jelentkezett, amelyből tehát ketten (ME-Kart, Formula Racing Miskolc) online vettek részt. Három-három csapattal szállt versenybe a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME Solar Boat Team, BME Motorsport, BME Formula Racing Team) és a Széchenyi István Egyetem (Arrabona Racing Team, SZEnergy Team, SZEngine), míg egy-egy csapattal képviseltették magukat a szegediek (Airrari-STECO Team), a kecskemétiek (KMS Power KEFO Motorsport) és a szombathelyiek (Szombathelyi Gépész – StudentTechLab).

A szombathelyi gépészmérnök-hallgatók csapata idén 15 fővel képviseltette magát a versenyen. Ismét sikerült olyan csapatot kiállítaniuk, amelyben minden évfolyamból volt részt vevő hallgató, tehát első- és másodévesek is. Nem titkolt szándéka ezzel a csapatnak az, hogy biztosítani tudja a saját utánpótlásukat.

Sebestyén László, a csapat vezetője a díjjal

A különdíjak egy része online, másik része személyesen került átadásra. A szombathelyi csapat a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. bronzszínű különdíja mellett a Kvalix Automatika Kft. különdíját is kiérdemelte. A legtöbb vállalat képviselője egyébként kiemelte, hogy szoros versenyben döntöttek a különdíjakról, és szinte minden csapat magas színvonalon teljesítette a feladatokat, ezért különösen szép eredmény, hogy a Szombathelyi Gépészek – StudentTechLab csapat három különdíjat is bezsebelhetett.

Az összesített II. helyezésért járó 150 ezer forintos díjról szóló csekket dr. Takács János, a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke, egyetemi oktató és a Techtogether verseny zsűrijének elnöke adta át a csapatnak.

Kiemelt kép: autopro.hu/Pörge Béla
Fotók: szombathelyigepesz.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]