Harmadik adásához érkezett a Bájoló kreatív Varga Richárddal és Varga Bencével

A Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, a Bájoló kreatív harmadik adásához érkezett. A szerzőpáros tagjai ezúttal Varga Richárd és Varga Bence, a szombathelyi egyetem jogelőd intézményének öregdiákjai.

Immár harmadik alkalommal munkálkodott otthoni környezetben, egymástól függetlenül, a másik fél ismerete nélkül két Vas megyei kötődésű, korábban a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár Bájoló elnevezésű programsorozatában bemutatkozott szövegíró és dalszerző-énekes egy új dal megszületésén, ami ezúttal az Emlékkönyv címet kapta.

A szövegírás Varga Richárd szövegíró, dalszerző-énekes feladata volt, aki egyébként magyartörténelem és drámatanárként dolgozik; pedagógusi diplomát az ELTE SEK jogelőd intézményében szerzett. 2014-ben mutatkozott be a Bájolóban, majd szintén ebben az évben jelent meg első önálló albuma 101 címmel, mely lemezbemutatónak szintén a Berzsenyi Dániel Könyvtár adott otthont. Barátaival 2016-ban megalapította az alternatív, posztrock, dark wave-punk zenét játszó Godot Workshop zenekart. Dalszövegei a magyar alternatív zenékből, a slam poetryből, az 1980-as évek végi magyar undergroundból, filmekből, képzőművészeti alkotásokból és a világirodalom verseiből táplálkoznak.

A könyv csak zuhan, és zsinórokon / Rándul utána a gyerekkorom

A szövegíró nagyon jó ötletnek találja a Bájoló kreatív elnevezésű kezdeményezést, ami során mindkét részt vevő félnek választási lehetőséget ajánlanak fel: a szövegíró a dalszerző-énekest jellemző egy mondat alapján döntheti el, hogy kihez kerüljön az elkészült dalszöveg, a dalszerző-énekes pedig az elkészült szövegek egy-egy sorából választhatja ki, hogy melyiket szeretné megzenésíteni. Mivel Richárd nem élt a választási lehetőséggel, a szerkesztő Boros Ferenc döntötte el, hogy a műsorban részt vevő dalszerző-énekesek melyikéhez kerüljön a dalszöveg. Vagyis részben ő, ugyanis némi hezitálást követően megkérte Varga Bencét, hogy válasszon, melyik szövegen dolgozna szívesebben; az Emlékkönyvre esett a választása. Ez a sor győzte meg egyébként: „A könyv csak zuhan, és zsinórokon / Rándul utána a gyerekkorom”. De ne szaladjunk ennyire előre!

Varga Bence, a Zaporozsec együttes szövegíró, énekes-gitáros-dalszerzője, a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyar és angol szakos tanára. Diplomáját szintén az ELTE SEK jogelőd intézményében szerezte. 2015-ben volt a Bájoló vendége. Az irodalom szeretetének köszönhetően a zenekar dalaiban a fülbemászó dallamok és szövegek mellett a költészet is felfedezhető. Az országos ismertséget a Mr. Gorsky, majd az Azon az éjszakán című számuk, illetve a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató műsor hozta meg számukra. Dalaikat a Petőfi Rádió rendszeresen játssza, többször vezették a Top 30-as listát.

Hogy miért volt nagyon jó ötlet a Bájoló kreatív elindítása? „Van valami motiváció arra, hogy az ember alkotásra is felhasználja a felszabaduló időt, amit ez a helyzet hozott magával” – mondja a videóban Richárd, utalva a kialakult járványügyi helyzetre és annak következményeire. „A másik pedig, hogy én nagyon kíváncsi is vagyok arra, ha mondjuk én írok egy dalszöveget, abból valaki más mit hoz ki. Nagyon izgalmas” – teszi hozzá.

Kidobtam az emlékkönyvet, / azt gondoltam, így lesz könnyebb

Az adásban elhangzik, hogy eleinte nem tudta, miről írjon, aztán egy reggeli ébredést követően eszébe jutott két sor, amit gyorsan fel is jegyzett: „Kidobtam az emlékkönyvet, / azt gondoltam, így lesz könnyebb”. Részletesen mesél az alapkoncepcióról is, melynek lényege: mindenkinek vannak olyan dolgai az életében, amiket legszívesebben kitörölne, és a dalszövegben ez meg is történik. „Ezt az egészet úgy képzelem el, mint egy nagyon durva Salvador Dalí festményt: mintha valakinek a szemgolyójából lógnának ki zsinórok, rajta pedig az emlékek” – fejtegeti a szövegíró. Mint egy jó drámában – látszik, milyen szakos a szövegíró –, hamar jön is a konfliktus: ha kihúzzuk magunkból a rossz emlékeket, mi történik a jókkal?

A videóban Bence elárulja, hogy számára nagy kihívást jelentett a feladat, hiszen a zenekarukban úgy szokott zajlani a dalkészítés, hogy előbb zenét készítenek – angol nyelvű vagy akár egy értelmetlen dalszöveggel –, és csak azt követően készül rá magyar szöveg, miután az énekdallam megvan, és amit természetesen a zene hangulata és ritmikája nagyban meghatároz. Most viszont fordult a sorrend: ezt a – szavai szerint – „elég tartalmas, mély és elgondolkoztató” szöveget kellett megzenésítenie úgy, hogy az jól igazodjon annak történetmesélős jellegéhez, ügyelve arra, hogy a szövegcentrikusság megmaradjon a dalban. Hogy ezt mennyire sikerült megvalósítani, kiderül a videóból.

 

A Bájoló kreatív első részében hallgatótársunk, Doma Bence zenésítette meg Polgár Patrik dalszövegét. Az erről szóló beszámolónk ide kattintva olvasható.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]