Ünnepi híd a szívünk között

A karácsony és az erre való előkészület az év egy olyan időszaka, amikor mindent más szögből kezdünk látni. Ragyogó díszekbe burkolóznak az utcák, az otthonok. A városok főterét emberek lepik el, akik kíváncsian veszik szemügyre az adventi kirakatokat és vásárokat. Mézeskalács és forralt bor illata terjeng, csábítja az arra járókat. Karácsonyi dallamok csendülnek fel, amelyek összemosódnak az érdeklődő, izgatott nyüzsgéssel. Manapság csak azt hallani, hogy ez az ünnep semmi másról nem szól, mint a pénzről, az ajándékokról, és habár ebben van némi igazság, nem állíthatjuk váltig, hogy ez teljes mértékig így lenne – és ezt a HÖOK Mentorprogram szombathelyi mentorai is bebizonyítják.

Az ELTE és a PTE szombathelyi mentorcsapata az ünnepi ráhangolódás céljából egy „Karácsonyváró est” elnevezésű programmal kedveskedik a mentoráltjaiknak, ami december 11-én este 6 órakor veszi kezdetét.

A résztvevőkre kellemes hangulat vár: ehetnek-ihatnak, karácsonyi dalokat énekelhetnek együtt, egy igazán szuper közösség körében mélyedhetnek el a társalgásban, emellett pedig azok, akik igényt tartanak rá, megajándékozhatják egymást is a jól ismert “húzásos” módszer segítségével.

Számomra ez az időszak mindig különlegesnek bizonyult. Az adventben, illetve a karácsonyban van valami megfoghatatlan, valami magával ragadó, valami megmagyarázhatatlan. Az emberek máshogy néznek egymásra, érezhető az összetartozás-tudat. A szeretet ott lebeg a levegőben, mint egy ragyogó, egyedülálló dísz. Nagyobb helyeken az utcák tele vannak önkéntesekkel: ők olyan embereknek okoznak örömöt, akiknek nem biztos, hogy lehetőségük van különböző rendezvényeken részt venni, ajándékot vásárolni vagy a családjukkal eltölteni az ünnepet.

Habár az üzletek marketingfogásként használják a karácsonyt, és bár ilyenkor hajlamosak vagyunk azzal törődni, mennyit és mire kell költeni, az a benyomásom, hogy mégis jelen van az, aminek szólnia kéne az ünnepről: az összetartozás, a család, a szeretet. A szombathelyi mentorcsapat is ebben a szellemiségben szervezi óriási erővel a programot.

Általános és középiskolában is úgy éreztem, hogy ez az az időszak, amikor a diákok szívesen aktivizálják magukat különböző rendezvényeken, még ha nem is mindent elsöprő embertömegekről beszélünk. Sokkal elfogadóbbak, sokkal emlékezetesebb pillanatokat tudnak teremteni, még olyanok is, akik között az ezt megelőző hónapokban nézeteltérések voltak. Szerettem a díszítőversenyeket, szerettem a karácsonyi sütiversenyeket, azokat a produkciókat felvonultató délutánokat, amelyek a szeretet ünnepének témájára épültek. Jó érzés volt belépni úgy az osztályterembe, hogy mindent betöltött a fenyőillat, hogy fénysorok világították meg a máskor egyhangú termet, hogy egy tálban szaloncukrok vagy mézeskalács figurák vártak az édesszájúakra, hogy az ablakokat ellepték a hópelyhes matricák vagy más, saját kezűleg készített díszítőelemek.

Ilyenkor más íze van a forró csokinak, a teának, különleges érzéssel tölt el, ha az orrodba kúszik az alma, a narancs és a fahéj illata. Az egész világot az ölelésedbe akarod vonni, mikor felcsendül a kedvenc karácsonyi dallamod, vagy egy olyan ballada néhány szólama, amely valamilyen okból eszedbe juttatja ezt az ünnepet.

Kellemes egy plédbe burkolózva szürcsölgetni a forró italt, majszolgatni egy süteményt, jobb esetben a havazást szemrevételezni, vagy egy szezonális filmet újra és újra lejátszani. Előszedni a legmelegebb pizsamákat és zoknikat, úgy megérkezni valahová, hogy a hideg kicsípte az arcod, mert még ez is más benyomással bír: nem azon bosszankodsz, hogy mennyire hűvös van odakint, hanem csillogó szemekkel közlöd, mennyire jó volt végigsétálni a kivilágított, kidíszített utcán, és hogy mennyire szereted a karácsonyt.

Mikor tudomásomra jutott, hogy milyen programmal is készülnek a mentorok, első dolgom volt regisztrálni az eseményre, mert ez az egész a közös előkészületekről, a közös ráhangolódásról szól. Ha lehetséges volna, minden porcikámmal egyesével jelenteném ki, mennyire különleges, emlékezetes, felejthetetlen este vár ránk, amelyet egyetlen egy mentoráltnak sem lenne szabad kihagynia, mert erről is szól az ünnep: örömteli pillanatok gyártásáról – együtt.

Mentorált vagy és még nem jelentkeztél? Akkor ide kattintva megteheted!

Jelentkezési határidő azoknak, akik szeretnének ajándékozni: 2019. december 3. 23:59

Jelentkezési határidő azoknak, akik nem szeretnének ajándékozni, de eljönnének az eseményre: 2019. december 8. 23:59

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]