A hosszú hétvége alatt is pályára léptek csapataink

“…a hivatásos sportoló munkaszüneti napokon is rendszeresen foglalkoztatható.” Olvasható a 2004. évi sporttörvényben. A SZoESE sportolói bár amatőr státuszúak, mégis vállaltak a hosszú hétvége alatt az edzéseket, sőt még mérkőzéseket is játszottak, sikeresen. 

A versenynaptár kegyes volt annyira sportolóinkkal, hogy március 15.-én azért nem kellett pályára lépniük, de így is értékes edzésektől estek el csapataink, hisz egyetemünk sportcsarnoka az ünnepnapra való tekintettel zárva tartott. Ám egyik pályára lépő csapatunkat sem zavarta meg ez a kihagyás.

Női kosárlabdázóink szombat délután látták vendégül a Petőfi SE csapatát az Amatőr Női Nemzeti Bajnokság rájátszásában. Hosszú nyeretlenségi szériáját szakította meg a csapat, és győzött 77-64-re. A csapat centere, Uszkai Dóri így értékelte a mérkőzést: Nagyon jó érzés volt, hogy pont a szülinapomon végre győzelmet szereztünk, ráadásul egy jó játékkal! A vele készített bővebb interjút ide kattintva olvashatjátok el.

Uszkai Dóri győzelmet kapott szülinapjára a csapattársaitól. Fotó: Hungary Sport

Uszkai Dóri győzelmet kapott szülinapjára a csapattársaitól
Fotó: Hungary Sport

Sikeresen szerepelt női röplabdacsapatunk is, amely a női NB II-es bajnokság rájátszásában a Kaposvár csapatát fogadta, és aratott meggyőző, 3-0-ás sikert. A csapat az ünnep miatt csak egyszer tudott együtt edzeni, így különösen értékes ez a győzelem. Az együttes fiatal játékosát, Kiss Laurát kértük, hogy fogalmazza meg gondolatait a mérkőzéssel kapcsolatban.

Igazi erődemonstráció a múltkori kellemetlen vereség után. Gratulálok!

Köszönöm szépen az egész csapat nevében.

Mondhatjuk, hogy plusz motivációként élt bennetek a múltkori mérkőzés kudarca?

Egyértelműen igen. Úgy álltunk ehhez a meccshez, hogy mindenképp győznünk kell, de a múlt heti vereségünk erre rákontrázott.

Kiss Laura örül a vasárnapi mérkőzésen nyújtott teljesítményüknek. Fotó: Hungary Sport

Kiss Laura örül a vasárnapi mérkőzésen nyújtott teljesítményüknek
Fotó: Hungary Sport

A teljes interjút itt nézhetitek meg.

Bár férfi kosárlabdacsapatunk hétfőn lépett pályára, így is gőzerővel készültek a hosszú hétvége alatt. Kéri Péter a fiúknak pihenőt adott csütörtökre és péntekre, de szombaton és vasárnap már edzést vezényelt nekik. Nem véletlen, hisz rangadó várt rájuk, a fővárosban a rivális TF csapatának otthonában léptek pályára. A mérkőzés előtt még Földesi Marcellal, a csapat földrajz szakos hallgatójával beszélgettünk az esélyekről.

Az alapszakasz vége felé közeledtek, már csak két mérkőzés van hátra. Eddig azt kaptad a bajnokságtól, amit vártál?

Már a szezon kezdete előtt lehetett arra számítani, hogy az egyre növekvő színvonalú egyetemi bajnokság küzdelmei még inkább kiéleződnek, és minden egyes győzelemért keményen meg kell dolgozni. Ez tökéletesen be is igazolódott, egyik együttest sem lehet félvállról venni, legyenek a tabella első vagy második felében. Aki figyelemmel követi a bajnokságot, az tudja, hogy rengeteg jó képességű játékos pattogtat a csapatokban, így ez számomra nem okozott meglepetést, azt kaptam, amit vártam.

Az eddig 12 lejátszott bajnokin a csapat is azt hozta, amit vártál tőlük?

Jelenleg első helyen állunk a pontvadászatban, így joggal mondhatom, hogy eddig jó úton haladunk a kitűzött céljaink megvalósítása felé. Nem lennék sportoló, ha ennyivel megelégednék, természetesen még bőven van hova fejlődünk egyénileg és csapatszinten egyaránt. Volt pár mérkőzés, amin döcögött a védekezésünk, nem találtuk meg a tökéletes rotációt, illetve nem kellő koncentrációval mentünk fel a pályára. Gondolok itt akár a fájó soproni vagy pesti vereségre. A hibákat a jövőben ki kell javítanunk, és akkor csak a saját határaink jelenthetnek akadályt.

"Vannak hibáink, amiket ki kell javítani, de a mai TF elleni mérkőzés jó lehetőség a gyakorlásra"-Földesi Marcell Fotó: Hungary Sport

“Vannak hibáink, amiket ki kell javítani, de a mai TF elleni mérkőzés jó lehetőség a gyakorlásra” – Földesi Marcell
Fotó: Hungary Sport

10 győzelem és 2 vereség áll a nevetek mellett, mégsem biztos még az első hely…

Igen, még bármi megtörténhet, és annak ellenkezője is, ez mutatja a bajnokság erősségét, és adja a kosárlabda szépségét, pár pontnak, és egy-két győzelemnek óriási jelentősége lehet a végelszámolásnál. Azonban az alapszakasz elsőség csak egy dolog, sok okos ember megmondta már, az igazi bajnokság a rájátszásban kezdődik. Ott születnek az igazi hősök.

Igazi rangadó vár rátok ma az Alkotás utcában. A TF csapata vendégeként léptek pályára.

A két csapat rivalizálása régmúltra tekint vissza, rengeteg kemény ütközetet vívtunk már egymás ellen, így sok újat már nem tudunk egymásnak mutatni. Többek számára pikáns lesz a párharc, hiszen van, aki az előző években az ellenfelet erősítette, ez számukra minden bizonnyal plusz motiváció. Jól ismerjük egymást a pályáról és pályán kívülről egyaránt, barátok vagyunk, így biztos, hogy sportszerű, a végletekig kiélezett mérkőzést fogunk vívni.

A hosszú hétvége miatt egy-két edzés kimaradt, teremgondok miatt. Úgy érzed, jól sikerült a felkészülés?

Úgy készültünk erre a bajnokira, mint az összes többire, igaz, az ünnepnap miatt kiesett egy nap, de ezt egy pörgős vasárnapi edzéssel bepótoltuk. Jól sikerült a felkészülés, szerencsére mindenki egészséges és hadra fogható.

Két edzés kimaradt Földesi Marciéknak, de így is volt feladata bőven a geofrágus MSC szakos hallgatónak. Fotó: Hungary Sport

Két edzés kimaradt Földesi Marciéknak, de így is volt feladata bőven a geofrágus MSC szakos hallgatónak
Fotó: Hungary Sport

Szokták puffogtatni, hogy „ez csak egy meccs a sok közül”. Ti is így gondoltok a holnapi mérkőzésre, hogy játszunk egy jót egy jó csapat ellen?

Ez valóban egy mérkőzés a sok közül, nem ma fog eldőlni a bajnokság sorsa. Ettől függetlenül nyerni utazunk a fővárosba. Mi már megmutattuk, hogy le tudjuk győzni őket, most rajtuk a sor. Ha így lesz, emelt fővel fogunk gratulálni a srácoknak, és dolgozunk tovább, kijavítjuk a hibákat.

Végezetül: mit vársz a mai mérkőzéstől?

A mérkőzéssel szembeni elvárásaimnál fontosabb az, hogy a saját csapattársaimtól azt szeretném látni, hogy mindenki maximális odaadással és odafigyeléssel küzdjön a pályán egymásért, bíztassa a másikat, és tegyen meg minden tőle telhetőt. Ez természetesen rám is vonatkozik. Ha ez így lesz, és még nyerni is tudunk, akkor boldogan fogjuk kortyolni a meccs utáni izotóniás italunkat.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]