Szervezd velünk az ELTE-BEAC sportéletét!

Az ELTE rektora és az EHÖK elnöke pályázatot hirdet a 2015/2016. tanévre edzői és/vagy csapatszervezői tevékenység ösztönzésére, a hallgatók sportolásának szervezettebbé tételére.

Az edzők, illetve sportszervezők feladata:

–        Csapatok toborzása az ELTE hallgatói közül

–        Edzések szervezése, lebonyolítása, hirdetése

–        ELTE-s csapatok versenyeztetése

–        Egyetemi sportrendezvényeken való részvétel (Éjszakai Sport, Sportkampány, SportPONT, MEFOB stb.)

–     Részvétel az ELTE sport vezetőképzőn és egy ELTE csapatszervezői értekezleten minden félév elején, valamint a sportszervezői továbbképzésen

–        Együttműködés a Karok sportért felelős tisztségviselőivel

–        Együttműködés az ELTE Online sport rovatának és a beac.hu szerkesztőjével

–        Együttműködés az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet (ESI) kijelölt mentortanárával

–       Együttműködés az ELTE EHÖK sportügyi referensével

–        Együttműködés az ELTE sportegyesületével, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club megfelelő szakosztályával.

–        Együttműködés a BEAC kommunikációs munkatársával

–        Félévenkénti beszámoló készítése (1. beszámoló- január 15. // 2. -részbeszámoló- április 30. )

A sportösztöndíjas koordinátor feladatai:

–        Együttműködés és kapcsolattartás az ELTE EHÖK sportügyi referensével

–        Félévenkénti beszámoló készítése (1. beszámoló- január 15. // 2. részbeszámoló- április 30. )

–  Részvétel az ELTE sport vezetőképzőn és egy ELTE csapatszervezői értekezleten minden félév elején, valamint a sportszervezői továbbképzéseken

–        Sportösztöndíjas edzések látogatása (legalább egyszer félévente minden sportösztöndíjas foglalkozásának ellenőrzése)

A pályázat benyújtásának határideje, módja:

2015. május 22. 22:00-ig a sport@ehok.elte.hu e-mail címen.

Hogy melyik sportághoz hány fő kell, illetve az egyéb részletekről itt tájékozódhattok.

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]