Nemzetközi szinten keresik a tehetségeket

A Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny-sorozat regionális szinten keresi és segíti a tehetségeket, startupokat – a nagy sikerek mindig egy ötlettel kezdődnek, de sokan nem kapják meg a kellő segítséget a kezdeti nehéz időszakban.

A múlt hét egyik kevésbé ismert érdekessége, hogy a nyári tusványosi – a Nemzeti Innovációs Hivatal által támogatott – Hackathonon győztes erdélyi startup, a Wipe nyerte a legnagyobb romániai startup verseny, a How to Web innovációs díját egy vakoknak tervezett okos szemüveggel.

Mariborban szintén a múlt héten lett első az ELTE mesterszakos hallgatói által kitalált ChatCast, az ott megrendezett Hackathon-in-a-Box eseményen. A hazai ökoszisztéma folyamatos fejlődéséért két éve dolgozó Hackathon-in-a-Box az év utolsó hónapjaiban a regionális tehetséggondozást tűzte a zászlójára az EIT ICT LABS budapesti szervezetének segítségével. Csíkszeredán a hétvégén 40 tehetséges fiatal közül egy tizenévesekből álló csapat nyert Smouse nevű ötletével, Budapesten ugyanekkor egy új digitális könyvszerkesztő program (Bookcloud) és egy vitorlázórepülővé alakítható bicikli nyerte el a zsűri elismerését a Budapesti Gazdasági Főiskolán rendezett versenyen.

„Budapest csak akkor lehet regionális központ, ha utánpótlás tekintetében és a tehetséggondozásba is bevonjuk a környező országok egyetemi hallgatóit. Összesen 21 versennyel zárjuk az elmúlt két évet, úgy, hogy decemberben még lesz egy rendezvényünk Kolozsváron és Pozsonyban is. A határon túli tehetségek segítését is egyre fontosabb feladatunknak tekintjük, hiszen a startup ökoszisztémát nem korlátozzák a határok” – mesélte az Edupressnek Turcsán Tamás Péter, a Hackathon sorozat megálmodója.

Az ötletversenyek mellett az alapító még ez évben elindítja a versenyeken feltűnő tehetségeket támogató The Connect East Incubatort is, amely a magyar startup világ nemzetközi hídfőállásait építi majd fel. Az új inkubátor támogatni fogja az olyan eseményeket, ahol új tehetségek fedezhetnek fel, kifejezetten nagy figyelmet szentelve az egyetemi projekteknek, illetve azoknak a startupoknak, ahol az ötletgazda, vagy a megvalósítók nők.

Az ötletgazda a hazai startup világ fáradhatatlan szervezőjeként hisz benne, hogy a hazai tehetségek nemzetközi sikereihez is hozzá tud járulni az új támogató szervezetek megalapításával, amelyekben nemzetközi tapasztalatokra építkezve, korrekt feltételek mellett, kiváló mentorok segítik majd a csapatokat kiteljesedni, piacra lépni a világ nagy startup fővárosaiban.

 

Forrás: edupress.hu