Szakmai konzultációt tartottak az egyetemi sportélet fejlesztéséért

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Sport a felsőoktatásban címmel konzultációt szervezett. A rendezvényen a felsőoktatási intézmények sportiroda-vezetői, a sportközpontok és – létesítmények igazgatói, szakmai vezetői, egyesületi elnökei, a testnevelők és a hallgatók vettek részt.

A rendezvényt a MEFS elnöke, dr. Kiss Ádám nyitotta meg. Kiemelte beszédében, hogy az egyetemi lét szerves része a versenysport és a szabadidősport, s minden, ami közötte van. Hangsúlyozta, a konzultáció résztvevőinek összehangolt cselekedete kell a fejlődéshez, közös tudássá kell tehát formálni a külön-külön meglévő ismereteket.  Dr. Tóth Miklós, a MOB alelnöke, a diák- és főiskolai – egyetemi sportért felelős tagozat vezetője arról beszélt, hogy a mozgásgazdag életmódnak fontos szerepe van az egészségmegőrzésben, valamint a prevencióban. Szólt még a sportirodák sportban gazdag, aktív életmódot népszerűsítő koordinatív szerepköréről.

Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy újabb sportágak jelennek meg, így paradigmaváltás szükséges a sportban is, hogy megfelelhessenek az új kihívásoknak. Az újonnan kinevezett kancellárok szerepe az egyetemi sportélet fejlesztésében a pénzügyi, infrastrukturális háttér megteremtésében egyaránt hangsúlyos.

Dr. Hafiek Andrea, az Emmi Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója a sporttudományi képzések színvonalemelésének, a sportszakmai továbbképzések fejlesztésének fontosságát elemezte.

Fábián László, a MOB sportigazgatója a sportélet fejlődésének öt alappillérét a létesítményfejlesztés, a műhelytámogatások, a kiemelt edzői program, az utánpótlás-nevelés és a versenysport mellett a szabadidősport kérdéskörét boncolgatta.

A konzultáción Czene Attila, a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke is felszólalt. „A felsőoktatási intézményi sportirodák tevékenységi körének kézenfekvő bővítési iránya a szabadidősport szolgáltatási rendszer helyi szervezőivel való együttműködés kialakítása, amelynek feltételeit az MSZSZ a maga szolgáltatásfejlesztési programjában rövidtávon kívánja megteremteni” – közölte a Sportszövetség elnöke. Kitért arra is, érdemes a már kialakított területi ellátásra is képes sportirodai kapacitásokhoz igazítani a szabadidősport fejlesztési tevékenységét.

Kiss Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének (HÖOK) alelnöke is felszólalhatott a rendezvényen. Előadásában kitért rá, hogy a HÖOK nemcsak kezdeményezte, hanem munkája egyik fontos pillérének tekinti a hallgatók sportolását.

Dr. Székely Mózes, a Felsőoktatási Tervezési Testület elnöke, a képzést szervezők szakmai együttműködő partnere, a MEFS főtitkárának előadásával zárult a rendezvény. A SportPont Program folytatása és a mentorrendszer kialakítása mellett szót ejtett azokról az egészséges életmódot ösztönző uniós projektekről is, amelyeknek köszönhetően várhatóan 2015-től az egyetemeken egészségfejlesztő programsorozat indul.

(Forrás: www.edupress.hu)

(Kép: www.edupress.hu)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]