Diákok és demokrácia

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dalos György, író, történész zártkörű vitán vett részt kedden Berlinben a diákdemonstrációkkal kapcsolatban.

A miniszter úr nem talál semmi kivetnivalót a hallgatói megmozdulásban, ugyanis a sztrájk alkotmányos joguk, ha úgy érzik, hogy nem hallgatják meg őket, bár hozzátette, a hangnem kissé erőteljes. Úgy gondolja, a kormány és a diákok meg fogják találni a kommunikáció módját.

Vitapartnere emlékeztette, egykor a Fidesz tagjai is az utcára vonulva tiltakoztak diákként, hasonló reformok bevezetésekor, ám hajdani politikájukat már ők is maguk mögött hagyták. Balog Zoltán válaszában kifejtette: nem érdemes általánosítani a kormányok esetében, inkább konkrét programokat és azok fejlődését kell vizsgálni. Kiemelte a szocialista romapolitika figyelemre méltó kezdeményezéseit.

Dalos György hozzátette: a politika lényege nem a folytonos elutasítás és szembeszegülés, el kell ismerni az ellenzék érdemeit, érdemleges intézkedéseit. Az emberi erőforrások minisztere említést tett a Fidesz kétharmados többségéről, amire még nem volt példa az Európai Unió történelmében, ezért egyesek számára félelmetes, mások nagy lehetőséget látnak benne. A Magyarországról szóló vitákban gyakran visszatükröződnek az európai országok általános problémái. Szerinte nem sérült a jogállamiság. Dalos György vitatja ezt az állítást. Megemlíti a kommunikáció hiányát és lehetetlenségét, illetve a félretett, megoldatlan problémák halmozódását. Balog Zoltán zárásként kiemelte: még mindig „a rendszerváltás harcait vívjuk”. Fordulópontként felidézte 1994-et, az MSZP-SZDSZ koalíciót, illetve a 2006-os, brutális rendőri közbelépést.

 

Forrás: MTI

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]