Gimnazisták is csatlakoznak a diáktüntetésekhez

Ülősztrájkot tartanak csütörtökön a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákjai, így tiltakoznak a keretszámcsökkentés ellen.

“Reményeink szerint az iskola minden tanulóját be tudjuk vonni a december 13-án reggel az első három tanóra ideje alatt tartott folyosói ülősztrájkba, ezzel jelezve, hogy nem fogadjuk el, hogy megkérdezésünk  nélkül, a fejünk felett döntsenek a jövőnket súlyosan befolyásoló kérdésekben” – írja közleményében a gimnázium diákönkormányzata.

“Az iskolába érkezéskor gyűlést tartunk, ahol elmondjuk véleményünket a felsőoktatásban tervezett, valamint már életbe lépett változtatásokról, melyekről úgy érezzük az érdekeinket és alapvető jogainkat figyelmen kívűl hagyva döntöttek” – idézi a diákokat a pecsiujsag.hu

A Facebookon több csoportot is létrehoztak a kormány felsőoktatási intézkedései ellen tiltakozó középiskolások: a Diákellenállás a Felsőoktatásért nevű csoport két tagja a HÖOK által szervezett szerda délutáni megmozduláson is felszólal.

(MTI)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]