Hudecz Ferenc lett a DRC tiszteletbeli elnöke

A Dunai Rektori Konferencia 2012. november 22-23-án tartotta 29. éves közgyűlését Prágában A hálózat közgyűlése – az elnökség javaslatára – tiszteletbeli elnökké választotta az ELTE korábbi rektorát (2006 – 2010), aki 2009-ben a DRC elnöke volt.

A Dunai Rektori Konferencia (DRC) 2012. november 22-23-án tartotta 29. éves közgyűlését Prágában, a Cseh Agrártudományi Egyetemen, tizenkét európai ország egyetemeinek részvételével. A kapcsolódó konferencián, amelynek címe “Building bridges over turbulent waters” volt, előadást tartott többek közt Karel Schwarzenberg, a Cseh Köztársaság külügyminisztere is.

A hálózat közgyűlése – az elnökség javaslatára – tiszteletbeli elnökké választotta Hudecz Ferenc egyetemi tanárt, az ELTE korábbi rektorát (2006 – 2010), aki 2009-ben a DRC elnöke volt. A DRC első tiszteletbeli elnöke Leopold März (Universität für Bodenkultur Wien, Austria, 1996 – 2001) volt. Őt Andrei Marga (Babes-Bolyai Egytem Kolozsvár, 2002 – 2007), majd Ferdinand Devínsky (Comenius Egyetem, Pozsony, 2008 – 2013) követte. Hudecz Ferenc 2014-ben lép majd hivatalba.

A DRC fontos szerepet játszik az EU Duna Régió Stratégia PA 07 “Tudásalapú társadalom kialakítása a kutatás, az oktatás és az információs technológiák segítségével programjának kidolgozásában és megvalósításában.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]