A jelentkezők döntöttek: megéri az ELTE-n tanulni!

Az ELTE-re jelentkeztek a legtöbben az egyetemek közül a 2012-es felvételi során, önköltséges képzésben is. Az egyetemi karok népszerűségi listáját az ELTE Bölcsészettudományi Kara vezeti. Az ÁJK-ra csupán 14,4%-kal jelentkeztek kevesebben első helyen, mint 2011-ben.

A felvi.hu-n megjelent jelentkezési adatokból kitűnik, hogy továbbra is az ELTE a legnépszerűbb a felsőoktatásba jelentkezők körében: a 2012-es felvételi eljárásban első helyen 13365-en jelölték meg az ELTE valamely képzését, így a jelentkezők számát tekintve az ELTE toronymagasan vezet a második és harmadik helyen jegyzett Debreceni Egyetem (8278 jelentkező) és a Szegedi Tudományegyetem (8236 jelentkező) előtt. Ezzel az ELTE népszerűsége a korábbi évekhez képest is növekedett, míg tavaly a jelentkezők 10,75% jelölte meg az ELTE-t első helyen, ez az arány 2012-ben 12,1%.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara vezeti az egyetemi karok népszerűségi listáját a felvételizők körében. A húsz legnépszerűbb kar közül négy az ELTE-hez tartozik: harmadik helyezett a PPK, hatodik a TTK, tizenhatodik a listán az ÁJK.

Az idén bevezetett új felsőoktatási felvételi rendszerben különös jelentősége van annak, mennyien választják az önköltséges tanulmányokat. A jelentkezési adatok azt mutatják, a fiatalok szerint leginkább az ELTE-n éri meg önköltséget vállalni: az egyetemek közül ide jelentkeztek legtöbben, összesen 2942-en erre a képzési formára.

Bár országosan lényegesen kevesebben próbálkoznak a továbbtanulással (22%-os az elmaradás a tavalyi adatokhoz képest), az ELTE-n csupán feleakkora a csökkenés (11%). Az Egyetem két karán a tavalyi évhez képest alig csökkent az első helyen jelentkezők száma: az ELTE TTK-n mindössze 1,6%-os, az, az ELTE PPK-n 6,9%-os csökkenést regisztráltak. Az államilag finanszírozott helyek számának drasztikus mérséklése ellenére az ELTE ÁJK-ra csupán 14,4%-kal jelentkeztek kevesebben első helyen, mint 2011-ben. Ugyanakkor az ELTE jogászképzéseire 1778 jelentkezés érkezett önköltséges formában, ami mutatja az ELTE jogászdiplomájának versenyképességét.

(A felsőoktatási jelentkezési adatok forrása a felvi.hu)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]