Elte Online hírportál

 

Téli bajnok a JogÁSZ csapata

(2010-03-10)

Betöltés...

Négy csapat, két mérkőzés! Két meccs, amelyen minden eldől. Téli bajnokság, Final Four!

 

 

Mielőtt rátérnénk a mindent eldöntő ütközetekre, fordítsuk figyelmünket az alsóház végső küzdelmei felé.

 

Amint korábban szó esett róla, az alsóházi aranyérmek már a 6. fordulóban az FC Fehérvár játékosainak nyakába kerültek virtuálisan, ettől függetlenül természetesen (?) Sztojkáék eljöttek az utolsó fordulóra. Ha már itt voltak megmutatták ország-világnak, nekik jövőre a felsőházban a helyük: FC Fehérvár - HajCSATOK: 13-0!

 

Gratulálunk az első helyhez, jövőre találkozunk egy emelettel feljebb!

 

Miért is tettünk kérdőjelet három sorral ezelőtt? Azért, mert vannak, akik számára nem számít mások sportélménye. A NecsezdelHamza két év alatt másodjára tesz nagy ívben az utolsó fordulóra, ezzel egyidejűleg az ellenfélre. A péntekről szombatra virradóra érkező sms hűen tükrözte a csapat alsóházi bronzérme felett érzett örömét: Necsezdel - Romárió és a varázslók: 0-5!

 

Utóbbi gárda ezüstérme így játék nélkül hullott a nyakakba. A bronzérem kérdése viszont még nem dőlt el, hiszen győzelem esetén a Torpedo érdemelte volna ki eme medáliát.

 

Fix egyes - mondta volna gondolkozás nélkül a Torpedo - Football Studies párosítás láttán az egyszeri tippmixes. A papírforma és az utcalány között viszont van egy érdekes hasonlóság: mindkettő szereti, ha megdöntik néha!

 

És láss csodát, kiegyenlített első percek után már dőlt is! A Studies szép kiugratás végén szerzett vezetést, és a második játékrészre is támadásban maradt. A kapufa először még kisegítette a kék-fehéreket (Torpedo), de végül sikerült bevinni a győztes találatot. Novák becsület-gólja már semmin nem változtatott. A Studies 2-1-es sikere a bronzérembe került a Torpedo számára!

 

A Téli bajnokság utolsó alsóházi találkozóján egyszerű volt a képlet: az eddigi eredmények alapján a Polszkinak győznie kellett a Kofola ellen, és ölébe hullik a harmadik hely! A régészek (Kofola) viszont felszálló ágban voltak, három alsóházi meccsüket veretlenül vívták meg, és hét ponttal a zsebben várhatták az utolsó meccset.

 

A szünetig egyértelműen Bernáth Samuéké (Polszki) volt a meccs, 2-0-ra égett ekkor a Kalli Andrist nélkülöző brigád. A második húsz percre viszont felmelegedett a motor, és Marossy két gyors góllal egalizált. Teljesen nyílt lett a mérkőzés, és 5 perccel a vége előtt a Kofola a harmadik találatot is megszerezte, ez, mint utóbb kiderült az ötödik helyet jelentette!

Hatalmas gratuláció jár a Kofola csapatának, hiszen roppant gyenge kezdést, nagy különbségű vereségeket követően az alsóházban három győzelmet és egy döntetlent arattak, és eddigi legfényesebb sikerüket elérve az ötödik helyen végeztek!

 

Íme az alsóház végeredménye:

 

1
FC Fehérvár
7
5
1
0
48-6
19
2
Romárió és a varázslók
7
4
2
1
24-9
14
3
Necsezdelhamza
7
3
1
3
19-13
10
4
Torpedo
7
3
1
4
13-15
10
5
Kofola
7
3
1
3
9-18
10
6
Polszki
7
3
0
4
14-19
9
7
Football Studies
7
3
0
4
14-27
9
8
HajCSATOK
7
0
0
7
6-42
0

 

Gratulálunk a résztvevő csapatoknak, talákozunk két hét múlva a BEAC-on!

 

És akkor most lássuk a felsőház gigászi csatáit!

 

A Bozsik - Zalagyönge mérkőzést minden bizonnyal egyik csapat sem őrzi majd legszebb emlékei között. A halálfejesek (Bozsik program) szinte teljesen elfogytak a bajnokság végére. Gyutai, Sarudi, Siklósi, Rusznyák. Csak néhány név azok közül, akik hiányoztak az utolsó fordulóban, ami odáig vezetett, hogy az egyik legpatinásabb bölcsész csapat szégyenszemre 4+1-ben állt ki a Z'gyöngye ellen.

 

Ennek tudatában az eredmény nem lehetett kétséges, csupán a különbség. Kemény Mártonék végül 4-1 arányban diadalmaskodtak, és ezzel megszerezték a hetedik helyet a legjobbak között!

 

Decemberben valószínűleg nem sokan gondolták volna, hogy a Stadion FC az 5-6. helyért vív majd az utolsó fordulóban. Pedig ez történt, az ellenfél pedig a szintén többre taksált Szent Imre fiatal gárdája volt.

 

A meccs óriási kérdése volt, hogy Fehér András képes lesz-e behozni a góllövőlistát vezető Dóczit (Paksi). Pontosan három találatra volt szükség a megosztott aranycipőhöz.

 

Az 50-50 százalékos labdabirtoklási arány semmit sem jelentett az első percekben, hiszen...Fehér Andrishoz került a labda...1-0 a Stadionnak! A gól meghozta a piros-fehérek (Stadion) támadókedvét, a levegőben lógott a második találat. Ezzel viszont a szentimrések előtt is ott volt a lehetőség a kontrára, csapkodó, izgalmas mérkőzést láthatott a növekvő létszámú publikum.

 

Óriási Fehér-helyzettel indult a második félidő, az iramból pedig (szerencsénkre) továbbra sem vettek vissza a felek. Várható volt, hogy egyetlen gól fogja eldönteni a meccset, ezt pedig ki más, mint Fehér András helyezte el a Szent Imre hálójában, eldöntve ezzel a mérkőzés és az aranycipő sorsát is. Előbbit a Stadion nyerte 2-0-ra, utóbbi pedig Dóczié lesz, hacsak nem rúg valaki mester-hatost az utolsó két mérkőzés valamelyikén!

 

Final Four

 

A beharangozóban nem véletlenül hangzott el ez az élsportban használatos szakszó. Jelentése szabad fordításban valahogy így hangzana:"a legjobb négy végső csatája".

 

Március 6-án, fél héttől a bajnokság négy legkiemelkedőbb csapata vívott utolsó csepp vérig tartó ütközetet a Téli bajnokság aranyérméért! Az első párosítás a JogÁSZ - Paksi halászlé volt.

 

A Paksinál nem a legjobb előjelekkel készülődhettek a játékosok, hiszen a hiányzók ("Pityesz", "Baggio", Ambrus) mellett sokáig az is kérdéses volt, ki áll majd a gólvonalra a sorsdöntő mérkőzésen. Végül a sokak által a BTK HÖK-irodájából ismert Pálira (még népszerűbb nevén, Cicafiú) esett a választás. A JogÁSZ talán a legerősebb kerettel érkezett, a kapuban a futsal Nb II-ben acélosodó Pétervári Jánossal.

 

Alig indult útjára a labda, már a hálóban pihent, a JogÁSZ hálójában! A PPK sportrefernese, Zima Dániel kevergetett a bal oldalon, hosszú lábai segítségével két emberen is áthámozta magát, és ütemtelenül, de váratlanul a hosszú sarokba csőrözte a Paksi vezető gólját1-0! 

 

Az egy négyzetméterre jutó sportösztöndíjasokból és referensekből ezekben a pillanatokban futsal csapatot lehetett volna verbuválni, az ÁJK, a BTK, a PPK is képviseltette magát a "versenyen".

 

A JogÁSZ nehezen találta a ritmust a félidő első felében, inkább a Paksi lépett fel kezdeményezőbben ekkor. Nagy Gergely (EHÖK) remek labdát kapott, és egyedül lépett volna ki a védők gyűrűjéből, de hátulról elkaszálták. "Villant" is a kettő perc, Herbály játékvezető nem sokat lamentált.

 

Alig egészültek ki az emberhátrányból Árendásék, már kettő volt a hátrányuk. Szép kényszerítő végén Szlávik bombázott a kapuba: 2-0 a Paksinak!

 

Ekkor még a csíkosak örülhettek!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi Mihály)

 

A szünet jókor jött a jogászoknak, össze kellett gereblyézni a gondolatokat. Elől sem Muhi, sem Simon nem tudta megtartani a labdát, hátul pedig bizonytalan lábakon állt a védelem. Ekkor egyértelműen a Paksinak állt a zászló. Ezzel az eredménnyel, és egy esetleges BennFika-Szigeti pontosztozkodásal biztos az arany!

 

De folytassuk inkább a második félidővel.

 

A félidei kupaktanács megtette áldásos hatását, és néhány szép támadás után, egy gyönyörű "közép-távolival" szépített a JogÁSZ! Újra nyílt lett a talákozó. A gól átmeneti káoszt okozott a paksi fejekben, Béniék ekkor inkább egymással foglalkoztak, mint a játékkal.

 

A JogÁSZ egyre-másra szőtte támadásait, és Muhi vezetésével átvették a játék irányítását.

 

Beindult a jogász -henger!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi Mihály)

 

Egy jogász-testről a kapufára pattanó labda megpecsételte volna Szádeczék (JogÁSZ) sorsát, de Fortuna megkönyörült rajtuk, sőt..!

 

Két perc sem volt már hátra a rangadóból, amikor remek szögből jutott szabadrúgáshoz a JogÁSZ. A legurított labdának Muhi futott neki, és a jogászbajnokság MVP-je kapásból, elemi erővel ágyúzott a felső sarokba!

 

Muhi gólja aranyat ért!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi Mihály)

 

Majdnem felrobbant a sátor, 2-2!!

 

A hátralévő időben egyik csapat sem kezdett ámokfutásba a győztes gólért, így maradt a döntetlen, és a hatamas kérdés? Kinek lesz jó ez az eredmény? 

 

A nézőknek bizonyosan, hiszen ennél izgalmasabban nem alakulhatott volna a végjáték: a bajnokság utolsó fordulójának utolsó meccsén dől el, ki lesz 2009/2010 aranyérmese!

 

Még egy szál cigaretta (Herbály sporttárs), némi bemelegítés, és kezdetét vehette, a (most már tényleg) mindent eldöntő ütközet. 

 

Szigeti veszedelem - BennFika!

 Egyébként is hatalmas presztízs meccs, no de így... 

 

Aranylázban!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi Mihály)

 

Az első 5-6 perc szinte eseménytelenül telik, a Nemzeti Sport tudósítása tán így fogalmazna: " ..a nagy tét rányomja bélyegét a találkozóra..".

 

Szigeti Gábor unja meg a lötyögést, és kitör a védelemből, megcsinálja a visszacselt és higgadtan a hálóba helyez! 1-0!

 

A BennFika persze nem ijed meg a saját árnyékától, és begyakorolt figurából egalizál: Barabás végzi el a bedobást, az érkező Szentirmay fejére varázsolja a zsugát, aki - testi erejét kihasználva befejeli az egyenlítőt: 1-1!

 

Rendesen begyakorolták!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi Mihály)

 

Egyértelműen magára talál a (pályán) veretlen fehér mezes csapat, és Sándor Titi (Szigeti) bravúrjára van szükség az eredmény megtartásához. A félidő végén még feljegyezhetünk egy BennFika-kapufát, majd Herbály spori lefúja az első játékrészt.

 

A félidei állás alapján első a JogÁSZ, második a BennFika, harmadik a Szigeti.

 

Elkezdődik a bajnokság utolsó 20 perce. Rögtön az elején Barabás dobhatja be oldalról, a célpont újfent Szentirmay, akit ezen a napon nem lehet megállítani:  "Melák" beforgatja védőjét, és a kapuba küldi csapata vezető gólját! Fordít a BennFika!

 

Ezúttal a Szigetit ébreszti a gól, futószalagon érkeznek a helyzetek. Az egyik ilyen végén az eddig igen passzív Kemény Norbert késik le a hosszún egy labdáról. Sebaj, mondják a fekete-fehérek (Szigeti): szép támadás a szélen, a keresztbe lőtt labdára Lelkes Peti érkezik tanári módon, és sarokkal, kötény gólt varázsol a BennFika kapujába. Újra egyenlő!

 

Mi lesz még itt?

(forrás: ELTE Online/Naszvadi Mihály)

 

Ötösbe kapcsol a Szigeti gárdája, és a bajnokságért támad! Előbb Lelkes Peti szerzi meg majdnem második találatát, utóbb Kemény Norbi pöcköl mellé 2 méterről. A BennFika összeteheti a kezét, ha kihúzza gól nélkül.

 

A szorításból kiszabadulva Szentirmay sokadik felhőfejesét Sándor védi nagy bravúrral. Mi lesz még itt...

 

Nincs hátra három perc, amikor távoli lövés zúdul a BennFika kapujára, a lövés lepattan, az előbb kritizált Kemény azonban érkezik, és a léc alá vágja élete egyik legfontosabb szigetis gólját!

GÓÓÓÓÓÓÓÓL!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi Mihály)

 

Ha eddig még bírta a sátor, most biztos összeomlik! Hangrobbanás a köbön!

 

Le a mezzel!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi MIhály)

 

A JogÁSZ játékosai lehajtott fejjel áldogálnak a pálya szélén...Vége? Ezzel a Szigeti a bajnok. De van még vissza 2 perc.

 

A BennFika utolsó tartalékait mozgósítja. Újabb bedobás. Ki más végezné, mint Barabás Laci. Nem lehet igaz, harmadszor is megcsinálják...?

 

A labda útjára indul, száll-száll, egészen Szentirmay fejére, aki nemes egyszerűséggel bebólintja saját maga és csapata harmadik találatát! 3-3!!!

 

A Szigeti a pokolban, a JogÁSZ a mennyben!

 

Az ölükbe hullott, de megdolgoztak érte!

(forrás: ELTE Online/Naszvadi MIhály)

 

Van még tovább? Nincs!

 

Herbály játékvezető hármas sípszava a meccs és a bajnokság végét jelzi.

A lényeg tömören itt látható:

 

1
JogÁSZ
7
5
1
1
14-7 (+7)
16
2
BennFika
7
4
3
0
25-15 (+10)
15
3
Szigeti veszedelem
7
4
2
1
15-8 (+7)
14
4
Paksi halászlé
7
4
2
1
21-15 (+6)
14
5
Stadion FC
7
3
0
4
17-17 (0)
9
6
Szent Imre
7
1
3
3
12-16 (-4)
6
7
Zalagyöngye
7
1
0
6
13-22 (-9)
3
8
Bozsik program
7
0
1
6
8-24 (-16)
1

 

Minden csapatnak gratulálunk, és köszönjük a részvételt, a bajnokság visszavárja őket!

 

A bajnoki döntő és a díjátadó képeivel búcsúzik a 2009/2010-es ELTE Téli bajnokság! Találkozunk jövőre ugyanitt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bajnokság győztese: JogÁSZ

 

A bajnoki alapszakasz gólkirálya: Fehér András (Stadion FC)

 

A bajnoki rájátszás gólkirálya: Dóczi Dániel (Paksi halászlé)

 

A bajnokság legjobb kapusa: Sándor Tamás (Szigeti veszedelem)

 

Gratulálunk!

 

 

 

Gabay Balázs

ELTE Online

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Vissza