Elte Online hírportál

Oktatás

 

Diplomát osztottak a BTK-n

A hét elején kapták kézhez a 2010/11-es tanév tavaszi félévében sikeresen záróvizsgát tett hallgatók diplomájukat. Egy rövid szösszenet és fotók arról, milyen érzés is a több évnyi tanulás, szenvedés, vagy éppen önfeledt örömök befejezését jelentő oklevél átvétele.


Tovább >>

Lovász Kiotó-díjban részesült..

Kiotó-díjjal ismerik el idén Lovász László, magyar matematikus munkásságát. Az ELTE TTK egyetemi tanárral ezzel tizenhetedik nemzetközi elismerését tudhatja magáénak.


Tovább >>

Gyere és felvételizz az MCC-be!..

Szeretnél egyszerre okosodni és bulizni felső szinten? Szívesen hallgatnád az ország legnevesebb előadóit egy összetartó közösség tagjaként, hétről-hétre? Bakonyi Borbála és Pétervári János most elmondja Nektek, miért érdemes a Mathias Corvinus Collegium média vagy történelem szakirányára felvételizni!


Tovább >>

Iskolai gyakorlat

2010. augusztusától önkéntesi alapon interkulturális műhelyfoglalkozások vezetésére vagy migráns diákok mentorálására kínál gyakorlati munkát az Artemisszió Alapítvány.


Tovább >>

Erasmus élmények Canterburyből..

Valószínűleg már lezárult az idei Erasmus ösztöndíj pályázat, és a szerencsések megtudták, hogy hova is utazhatnak jövőre, és ideális esetben már elkezdték a végtelenül hosszúnak tűnő intézkedést. Ez a cikk elsősorban azoknak a kommunikáció szakosoknak vagy szabad bölcsészeknek szól, akik a Canterbury Christ Church University-re mehetnek, de ajánlott mindenkinek, aki érdekelt Erasmus témában.


Tovább >>

ELTE Sajtótábor – jelentés a „vissza..

Idén első alkalommal került megrendezésre az ELTE Sajtótábor, méghozzá az ELTE Online szervezésében.


Tovább >>

Nemek harca egy nemzetközi táborban..

Szeretnél nyáron részt venni egy nemzetközi táborban? Jól beszélsz angolul, és szívesen töltenél egy hetet Olaszország szívében? Amennyiben otthon vagy gender témkörben, és érdeklődsz a nemek társadalmi szerepeinek tudományos diskurzusai iránt, akkor jelentkezz a „Building peace by fighting violence against women” nyári táborba.


Tovább >>

Felvételi a Mathias Corvinus Collegi..

Június 27-ig jelentkezhetnek az idén érettségiző és első éves egyetemi hallgatók tanulmányaikat kiegészítő, interdiszciplináris, térítésmentes képzésre.


Tovább >>

ERASMUS BLOG 005

MY NEW HOME - Távolsági busszal több órás út Broadstairsbe, fagyoskodás és bénázás, elered az eső is és kezdetben döcögős kommunikáció az izgalom és az igazi angol kiejtés miatt – végül azonban a hosszú, fárasztó napot megkoronázza az itteniek kedvessége és az átlagon felüli lakásom, még ha egy jó meleg paplan helyett hálózsákba bújva is kell eltölteni az első éjszakákat!


Tovább >>

Pengeélen konferencia videó..

2010. április 16-án „Pengeélen - Hiszi a píszít?” névvel konferenciát szerveztek a BTK kommunikáció szakos hallgatói. Nézzétek meg az eseményen készült videót.


Tovább >>

Arany Hangya Díj 2010

A pénzjutalommal járó Arany Hangya Díj azon felsőoktatásban tanuló nappali tagozatos hallgatók számára pályázható meg, akik írtak már dolgozatot az "innovatív megoldások a hulladékgazdálkodásban” témával kapcsolatban.


Tovább >>

Közös szakot indított az ELTE és a CORVINUS

ELTE Állásbörze és Innovációs napok 2010

Fulbright ösztöndíj – irány az USA!

MA/MSc felvételi további teendői

ERASMUS BLOG 004

Terítéken a fordítás

IX. Visegrádi Nyári Egyetem

Amikor fiatalok vitáznak…

ERASMUS BLOG 003

A-ból B-be Díj

Idén is diktálnak

Erasmus Blog 002

Suffolk University nyári egyetem Budapesten

MOL Freshhh 2010

Erasmus Blog 001

475 év tapasztalatát ötvözték

Hosszabbított határidők

Több mint 4500 hallgató kezdi meg februárban felsőoktatási tanulmányait

Tannyelvpedagógia

Negyedszer is első a BTK

Programozói verseny

Mesterképzés: sikeres megmérettetés

Mit ér a bölcsész diploma?

Az ELTE házhoz megy

Gyakornoki felhívás – kicsit másképp

A CEI Egyetemi Hálózat felhívása

Fejlesztéssel a hallgatókért

Kortárs segítők segítenek

Kihirdették a pótfelvételi ponthatárokat

Oktatás hete a Hungexpon

Egyhetes nyári egyetem a Smaragd-szigeten

Egyetemi Hallgatók Matematikaversenye

Ponthatárok 2009

Ne kelljen nyelvvizsga a diplomához?

A 2009-es felvételi eljárás értékelése

Erős verseny, magas ponthatárok, de 74 százaléknak sikerült bejutnia

Legyen újra COOL a tudomány!

Eötvös József-díj dr. Mérő Lászlónak

Új doktori ösztöndíj a TTK-n

Megalakul a Geológusok Öregdiák Köre

ELTE TÓFK, ELTE GyFK - Élt: 2000-2009

Ruszisztikai tábor a Balaton mellett

Nyári egyetem az ELTE-n

Időutazás a gyermekkorba

A gazdasági válságról az ÁJK-n

Híres napok az egyetemen

BA egyetemközi konferencia a bölcsészképzésről

A Romaversitas Alapítvány felvételt hirdet a 2008/10- es tanévre

Szakok és szakindítások

Jogi nyári egyetem Budapesten

Élhető szocializmus?

Tanulmányi ösztöndíjak Kínába

Új jogi segítség a doktori hallgatóknak

Gratulálunk, Tanár Úr!

IBM Academic Partnership program

Egyetemek szűnhetnek meg

Az InfoPark Alapítvány pályázata

Végállomás: Calabria

Magyar Fordítók és Tolmácsok Napja 2009

Vadas Gábor Emlékdíj

Parlamenti honlap diákoknak

Növekvő ösztöndíj lehetőségek

Ausztrália és hazánk közti kapcsolat

Kulturális pályázat középiskolásoknak

Úszó egyetem egy félévre

Már nem kecsegtető a tanári pálya a jó tanulóknak?

Mesterképzési központ nyílik a BGF-en

Legyen kötelező az emelt érettségi!

ELTE Innovációs Nap 2009

Új szak a Partiumi Keresztény Egyetemen

Talentum Akadémiai Díj 2009

Holland-magyar diploma a Corvinuson

Miről is szól az oktatás-informatika?

Az Orosz Állami Bölcsészettudományi Egyetem rektora az ELTE-n

Nemzetközi Parlamenti Ösztöndíj a Bundestagban

Hogyan válik jelentéssel bíróvá a nyelv…”

Hetényi Györgyöt kitüntette a Párizsi Egyetem

Elhunyt Dr. Puskás Ildikó, az ELTE BTK oktatója

Ki tanít majd húsz év múlva?

Do you speak languages?

Általános para február 16. előtt

Új doktori program indul az ELTE-n

Könnyítés a bölcsész mesterszakokon

A CEI UniNet 2008-as éves beszámolója

Nyílt Napok az ELTE-n

Változások a felsőoktatási intézményeknél

CONTROL – Let’s dance to Joy Division

Hogy ízlik a bolognai?

Dr. Komoróczy Géza Prima Díjat kapott

Felvételi tájoló

Mesterek Napja a BTK-n

European Student Barometer 2009 - kérdőív

Szeretnél az USA-ban tanulni vagy dolgozni?

Néhány fontos információ a vizsgaidőszakról!

Filozófia MA tájékoztató

Gazdára találtak a Ruszisztikai díjak

Nőként helytállni a férfiak között

Szólj, s ki vagy, elmondom…

„Egyetemes” toplista

Mesterek Napja a BTK-n

EBC*L Champions League 2008

Meghalt Zoltai Dénes

Lesz platina díszoklevél

Két szak indul a keresztfélévben

Őszi szakmai nap magyartanároknak

Elhunyt Fodor Géza

Új ügyfélszolgálatot nyit a Karrierközpont

Felvételi előkészítők vs. középiskola

Elhunyt Fábián Pál

Végső búcsú Lakatos László egyetemi docenstől

Emlékezzünk Németh G. Bélára

Itt az utazás ideje!

Káosz a mesterképzésben

Felvételi 2008

Segítség? Katapult!

Szeptembertől indul a korea alapszak

Manu Chao és Cypress Hill is a VOLT-on!

Nyilvánosságra hozták következő tanrendet

Kétszintű érettségi? Igen vagy nem?

Iskolai erőszak az Országházban

Új államtitkár az OKM élén

Erasmus, Erasmus-Mundus és CEEPUS

Új doktori oktatási programok indulnak a PPK-n

Az ELTE Bezerédi és Kazinczy utcai ingatlanok helyzete

Változások a Doktori Szabályzatban

Mi következett március 9. után?

Az Új Tudás? Műveltség Mindenkinek Program

Integrált természettudományos oktatás?

Még mindig csökken a felsőoktatásba jelentkezők száma

Uniós támogatás felsőoktatási intézmények számára

A hallgatói költségtérítés mellett az MRK

Tényleg nem lesz tandíj!

Nem csak TTK-soknak - Ifjúsági Bolyai Pályázat

Cél: a Minőség

Megnyílt az ókortörténeti doktori program

Kétkedés a legújabb dalokban

Még mindig tandíj - merjünk nagyban gondolkodni

Kuncz Ödön Jogi Tudásközpont

Elsöprő győzelem a népszavazáson: nem lesz tandíj!

Népszavazás után, feladatok előtt

Jogi Tudásközpont az ELTE-n

Kiegészült a BTK SzMSz-e

3 307 315 Igen a tandíj eltörlésére.

A tandíjról szubjektíven - tabuk nélkül

Illyés Sándor Szakkollégium

Lágymányosi Erasmus nap

Új intézet az ELTE Bölcsészkarán

Katapult Mentorprogram 2007 Évzáró Konferencia

Új Tanszék az ELTE Társadalomtudományi Karán

Arany János Program

Tanuljunk? Ne tanuljunk?

Változások az ELTE oktatóinak jogi helyzetében

Felsőoktatási Reform Túra

Kész az Alumni Szabályzat

Külügyi Fórum az ELTE BTK-n

Tandíj

Lesz Pedagogikum Központ az ELTE-n?

Nyomon követhető változások a felsőoktatásban?

interjú Dr. Borbíró Andreával a Kutatók Éjszakája jogi kari eseményeiről

Bolyai Emlékgyűrű díjátadások az ELTE-n

Az ELTE Bezerédi utcai épületének eladása

Reform előtt az Erasmus pontrendszere

Ösztöndíj lehetőség Jász-Nagykun-Szolnok megyei hallgatóknak

Fontos információk az Erasmusról

Módosul a közoktatási törvény

Reform az ELTE tanárképzésében

Ponthatárokon túl

Rákóczival az MTA-ig

ELTE fenntartásába kerül a Kiss János Általános és Középiskola

Ösztöndíj lehetőség szerb állampolgárságú magyar fiatalok részére

Végül a Kis János Altábornagy utcába költözött a gyakorlóóvoda

Az esélyegyenlőség megteremtéséről

Frissdiplomásoknak segítségül

E-Kvalitású Erasmus programunk van az ELTE-n

Hiller István átadta az OKTV verseny győzteseinek díjait

Megújult az ország leghíresebb romépülete

A mai napon lezárult a 2007 tavaszi érettségi írásbeli vizsgáinak időszaka

Tisztújítás a Rektori Konferencián

Lezajlott a 2007-es országos kompetenciamérés

A vonatok jegyáremelésről nem volt szó?

10 pályázati kiírás uniós pénzekből

Alapképzés ? mesterképzés: helyzetkép

Magyar oktatási-együttműködési szándéknyilatkozat Kanadában

A határon túli magyar diákok anyagi támogatása

Parázs viták a felsőoktatási modellkísérlet körül

Doktoranduszok ? ki fizet kinek?

Változás előtt az OMHV

Esélyegyenlőségről az ELTE-n

A magánegyetemek kapui zárva maradnak

Minőség, esélyegyenlőség és hatékonyság

Tanárok teljesítményértékelési rendszere

A 2006-os országos kompetenciamérés eredményei

Jelentés a 4. évfolyamos országos kompetenciamérés eredményeiről

Idén is várják a jelentkezőket a Mentorprogramba

Terv a diplomások pályakövetésére

Konferencia a romák oktatásáról és integrációjáról

Véglegesek a felvételi statisztikák

A tandíjról nem lesz népszavazás

Új módszerek ?56 oktatásában

10 milliárd forint a közoktatásért

Alakul az ELTE Alumni

Nagy Károly az Akadémikusok Fórumán

Diplomások munkaerőpiaca

Nem emelkednek a kollégiumi díjak

Nem késnek ősszel a felsőoktatásban résztvevő hallgatók ösztöndíjai

Szolgáltató oktatásszervezést szeretnék megvalósítani - interjú Stéger Csilla Oktatási Igazgatóval

Újabb jogszabályváltozás

Új lehetőséggel bővül a nemzetiségi nevelés, oktatás támogatása

Szakképzési és felnőttképzési programok kommunikációjának támogatása

Oktatással kapcsolatos pályázatok

Rekordösszegű Diákhitel-kifizetés ? továbbra is számottevő segítség a felsőoktatásban

Teljesítmény alapú egyetemfinanszírozás

Kitüntetések március 15-e alkalmából

Áprilisban tárgyal a kormány a felsőoktatási törvény módosításáról

E-felvételi

Mégsem kell fizetniük a kismamáknak

Lezárult az alapképzéses felvételi jelentkezés

Több milliós svájci támogatás a magyar oktatásnak

Megalakult az új Magyar Akkreditációs Bizottság

Európa Nagykövetének Lenni

Fővárosi Pedagógiai Napok

A 2006-os évvel befejeződtek a ?Phare? programok

Március végéig lehet pályázni a KAFKA programra

Eltörölték a kismamák tandíjmentességét

Továbbra is ingyenes az érettségi minden középiskolás számára

Az előnyben részesítési kötelezettség és a többletpontok a felsőoktatási felvételi eljárás

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium új oktatási háttérintézményei

Megalakult az Oktatási Hivatal

Idén is eredményes szereplés a nemzetközi diákolimipián

Haladás az utazási kedvezmények ügyében

XXI. század iskolája program

Patthelyzet a szakképzés átalakításában

Változások a tankönyvellátási rendszerben

Két hét alatt költözik az Ajtós campus

Az egyetemek nem térnek el a FER ajánlott összegétől

Felsőoktatási Roadshow

Márton Áron Jogsegély Szolgálat

Összevonták a Socrates és Leonardo programot

Az én Egyetemem ? az én váram, avagy hogy lehet erősebb az ELTE

Már kapható a Felsőoktatási felvételi tájékoztató ? Indul a felvételi eljárás

Startra kész az Egész életen át tartó tanulás programja ? Tempus Közalapítvány

PDSZ-sztrájk: a tanárok többsége tanított

Felsőoktatási Roadshow -- Budapesti Műszaki Egyetem

EKI - Megnyílt a Konfuciusz Intézet

Egyetemek parádéja

Börzét nyitott a miniszter

Felsőoktatási roadshow -- Budapesti Műszaki Főiskola

A Világ Nyelv program eredményei

Csökken a részidős képzés aránya

700 milliárd forintos uniós támogatás az oktatásnak

Változások a felvételi eljárásban

Felsőoktatási roadshow -- Corvinus Egyetem

Interjú Hársfalvi Rezsővel

Nagyfokú intézményi fejlesztésekre és pénzügyi átcsoportosításokra lehet számítani a jövőben

Hiller István nyitotta meg a BGGYFK-n rendezett fejlesztési konferenciát

Az Alkotmánybíróság határozata értelmében alkotmányellenes a felsőoktatási törvény egy passzusa

Egy gazdag pályafutás elismerése

Felsőoktatási Kerekasztal - egyeztetések kezdődtek a hallgatói juttatások átalakításáról

A hallgatói juttatások jövője

Alkotmánybíróság: alkotmánysértő a felsőoktatási törvény módosításának egyik passzusa

Az idei tanévre minden gólyának ingyenes éves tagság a Hallgatói Információs Központban

A HÖOK továbbra sem támogatja a tandíj bezetését

Az oktatástól nem vonnak el forrásokat 2007-ben

2007-ben még marad a 100+24 pontos felvételi

Rendelettervezet született a 15/2006 (IV. 3.) OM rendelet módosításáról

Hiller István a HÖOK tüntetéséről

Útravaló Ösztöndíjprogram

Egyetértés a felsőoktatási reformról

2007-ben még marad a 100+24 pontos felvételi

A Gazdasági és Szociális Tanács támogatja a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet

Változott a DiákHitel

Felsőoktatási törvény módosítás a Parlament előtt

Tandíjat vezetne be az oktatási minisztérium

Tútorálás és az ELTE

Konferencia a szakiskolai kerettantervről

Országos kompetenciamérés előtt

Diákok szavaztak a Parlamentben

Minisztériumi pályázat a kutatóegyetem cím elnyeréséről

A kutatóegyetemi cím koncepciójának elemzése

SzMSz második kötet? Hallgatói követelményrendszer

Emberi Erőforrások Fejlesztése Operatív Program

Program a biztonságos napozásért

Nyilvánosságra került az Emberi Erőforrások fejlesztése Operatív Program tervezete

Integrált Felsőoktatási Állásbörze

Térítési-juttatási rendelet ? és a HÖOK véleménye

Rendelettervezet a hallgatói juttatásokról

Az ELTE Hallgatói Karrier- és Szolgáltató Központ első konferenciája

Roma integráció - és néhány szó egy konferencia kapcsán

Oktatásfejlesztési program

Egységes oktatási és képzési koncepció - Oktatásfejlesztési Program

Kiegészítő támogatás a nemzetiségi nyelven oktató iskoláknak

Konferencia az autizmusról

Infrastruktúra- és kollégium-fejlesztés PPP-módra

Universitas Program ? egyenlőre még úton a felsőoktatás aranykora

Megalakult az új Magyar Rektori Konferencia

Számítógépen játszható a Rákóczi-szabadságharc

HÖOK-finanszírozta próbaper a Budapesti Médiaintézet ellen - Interjú Schöberl Márton elnökségi tagga

Bővülő diákhitel

Bíróság helyett: Alternatív vitarendezés az oktatás területén

A Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Dr. Némedi Dénest

Megalakult a Tudapest Kabinet

Liberalizált szakképzési rendszer ? Fordulópont a szakképzésben

Bemutatkozik a digitális iskola

Készül a szabályzat a hallgatói követelményrendszerről

Beszélgetés Dr. Nagy Tiborral

Alkotmánybírák előtt a HÖOK két beadványa

Csökkent a jelentkezők száma

Az egyetemek válasza a Bologna Reformra: a Tuning Project

Az oktatási rendszerek finomhangolása: a Tuning Project

Sólyóm László kitüntetése Lord Russel-Johnstonnak

Változó hallgatói juttatások

Filmek a könyvek mellé

Tanácskozás az oktatásügy egységes kereteiről

A HÜFEB első két éve

Megvannak az állami delegáltak a gazdasági tanácsokba

Módszertani reform a közoktatásban

Technológiai modernizálás az iskolákban

Rektori tájékoztató az egyetem helyzetéről

Megjelent a mesterképzési rendelet tervezete

Az oktatási minisztérium visszalépett az irányító testületek koncepciójától

A HÖOK elutasítja a felsőoktatási törvény módosítását

Alkotmányellenes a tavasszal elfogadott felsőoktatási törvény

Munkaerőpiac és felsőoktatás

Az OFIK rangsorolja a felsőoktatási intézményeket

Interú Dr. Klinghammer István rektorral

Bologna indulhat

Lassan érő változások

Átszervezés az oktatási központban

Konferencia az értékelésről

Megkezdődött a felvételi kormányrendelet módosításának előkészítése

Tankönyvkorszerűsítés a közoktatásban

PPP konstrukcióban épül a Corvinus új tömbje