Mi folyik egy ELTE borkóstolón?

Mindig nagyszerű lehetőségnek gondolom, ha az ELTE olyan eseményeknek ad otthont, ahol felpezsdülhet a hallgatói élet, új ismereteket szerezhetünk egy kellemes hangulatú környezetben – mindezt legutóbb egy finom pohár bor társaságában tehettük meg.

Az ELTE Borklubja rendszeresen szervez borkóstolókat, melyek ingyenesen látogathatók a diákoknak, csupán regisztrálni szükséges a Facebook-oldalukon.

Na, de mi is folyik egy egyetemi borkóstolón? Nem csupán a mennyei ízekről beszélünk, amelyek folyékony állagban és különböző színekben jelennek meg a pohárban. Az esemény neves támogatója a Hilltop borászat, amelynek székhelye a csodálatos Felső-Pannon borrégió.

A már harmadik alkalommal megrendezett eseménynek az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiuma adott otthont, ahova megérkezve már baráti körökben mozogtak a szervezők és a vendégek is. Az egyes alkalmakról már ismertük egymást, de ami igazán hozzátett a hangulathoz, hogy minden résztvevő nyitott volt a másikkal való beszélgetésre.

Csodálatos, mert a régió településeinek kulturális sokszínűsége és a táj változatossága igazi ékszerdobozzá teszi a környéket – írja weboldalán a Hilltop.

A szervezők annyi tudást és szenvedélyt fektettek az est sikerességébe, mint amennyit a borok elkészítésébe is. Egy igen precíz és részletes prezentáció keretein belül ismerhettük meg a borkészítés különböző folyamatait, mialatt a Hilltop „folyékony szőlőit” kóstoltuk.

A bórkostoló fénypontja nem volt más mint a kóstolási folyamat negyedik lépése: a koccintás. A szakértők szerint ugyanis négy lépcsőfokot kell megtennünk a tökéletes katarzis elérésének érdekében. Elsőnek szemügyre vesszük, ami a poharunkba ki van töltve, majd ezt követi a szaglás: ekkor engedjük be a zamatot árasztó illatokat a testünkbe. A harmadik lépés maga a kóstolás folyamata, és ezt pecsételjük meg a legvégén egy koccintással.

A borvidék egészen nagy területet ölel fel (Budapesttől a nyugati országhatárig húzódik), a termesztett szőlőfajták is igen változatosak, a kékfrankostól az ezerjón át a chardonnay-ig. A neszmélyi borrégió egy olyan központtal rendelkezik, amely a Meleges-hegyről gyönyörű panorámát ad a Dunára. Erről a dombtetőről kapta nevét a borászat is: „Hilltop”.

A Hilltop kisfilmjében látható a csodálatos táj, amelyen a szőlők élnek, ugyanitt szó esik a termelésről, a különleges kulturális sokszínűségről és a táj változatosságairól is.

A kóstolón szerencsére a mennyei ízek számos választéka sorakozott: chardonnay, szürkebarát, sauvignon blanc, királyleányka, Müller-Thurgau, ezerjó, Irsai Olivér, valamint az olaszrizling. A neszmélyi terület szőlői különösen a fehérborok számára kedveznek, amelyeken érezni lehetett az üde frissességet, a gyümölcsösséget és a savasságot.

Számunkra ugyanolyan fontos a szőlő, mint a bor szeretete, hiszen mindennek ez az alapja. Hiszünk abban, hogy a mi szakmánk ugyanannyira szenvedély, mint hivatás, amit csak őszintén érdemes csinálni – mondja a Hilltop szőlőiről.

Számomra az est különleges hangulatban telt, nem csupán szakmailag tettek hozzá a szervezők az alkalomhoz, hanem megteremtették azt a jókedvű légkört, amiben egy ELTE-s igazán jól érezheti magát.

Az esemény összekovácsolta a közösséget. Minden fajta bor kóstolásánál érdekes történeteket hallhattunk, amelyekből az est végén egy kvízt állítottak össze a szervezők. A családias hangulatú, baráti környezetben telő esemény végére többen is ott maradtunk még. Nagyon ajánlom, hogy jelentkezzetek az ELTE borkóstolóira és kóstoljátok meg a Hilltop mennyei ízeit.

A fényképek a Hilltop tulajdonában állnak.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]