„Újabb lendületet kaptam, hogy kitartóan menjek tovább” – Interjú Karosi Júlia jazzénekessel és zeneszerzővel

Karosi Júlia, a magyar jazz kiemelkedő alakja november 17-én a Zeneakadémián koncertezik Kristjan Randalu észt zongoraművész kíséretében, az est hazai vendégművésze pedig Juhász Gábor jazzgitáros lesz. A koncerten Karosi Without Dimensions című lemezén található Bartók átiratai mellett Kodály epigrammáiból és az énekesnő új szerzeményeiből is ízelítőt kaphat a közönség, melyet Kristjan Randalu észt zongoraművész kifinomult zongorajátéka tesz még impozánsabbá. A friss Orszácky Miklós-díjas énekesnőt, zeneszerzőt kérdeztük.

Az ELTE esztétika–filozófia szakjának elvégzése után éles váltásnak tűnhet a jazzénekesi pálya. Mi inspirálta az új karriert?

Gyerekkorom óta zenéltem, viszont az egyetemi évek alatt szűnt meg az életemben az állandó, aktív zenélés. Azelőtt tanultam klasszikus zenét, zongoráztam, hegedültem, játszottam vonós zenekarban, énekeltem kórusban, kamarazenéltem, mindig részt vettem valamilyen zenei tevékenységben. Az ELTE-s évek alatt rettenetesen elkezdett ez hiányozni, és emiatt intenzív keresésbe fogtam. Mindig is nagyon szerettem a jazzt, először jazz-zongorázni kezdtem el, majd Winand Gáborral megtanultam énekelni a témákat, már az első órám után végleg beszippantott ez a műfaj.

November 17-én a Zeneakadémián adsz koncertet Juhász Gábor és Kristjan Randalu közreműködésével. Hogy találtatok egymásra?

Kristjan Randalu zenéje és játéka fontos inspirációvá vált számomra az utóbbi években. A 2018-ban az ECM Recordsnél megjelent Absence című lemeze nagy hatással volt rám. Kristjant élőben is hallottam a BMC-ben Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művére improvizálni David Liebman társaságában, ami szintén teljesen lenyűgözött. Szinte hihetetlen, hogy elfogadta a felkérésemet. Juhász Gáborral először Sepsiszentgyörgyön zenéltünk együtt, ami gyönyörű, kitörölhetetlen emlékként maradt meg számomra. Épp egy helyi kocsma teraszán ültünk, majd Gábor egyszer csak hirtelen elővette a gitárját, én pedig elkezdtem hozzá énekelni. Ez egy olyan pillanat, amit sosem felejt el az ember, ezekért érdemes zenélni és élni. Nagyon örülök, hogy Gábor is ott lesz velünk a koncerten, ahol remélem, sok ilyen maradandó pillanatban lesz majd részünk.

Mire számíthat a közönség, milyen dalokkal készültök a koncertre?

Kristjannal kialakult köztünk egy egészen különleges műhelymunka online, amiben eddig még sosem volt részem. Összeraktunk pár új saját szerzeményt és néhány átdolgozást. Ebből is fogunk játszani, de elhangzanak majd a Without Dimensions című, legutóbb megjelent albumomról is a Bartók- és a Kodály-átdolgozások, valamint a saját szerzeményeim.

Ahogy említetted, a koncerten új szerzeményeket is fogtok játszani. Ezek szerint már készülőben van egy újabb lemez?

Az utóbbi időszakban sok minden felhalmozódott, hiszen több időm jutott az alkotásra. Születtek új zenék, és valóban nagyon szeretnék egy új albumon dolgozni. Remélem, a jövő évben sikerül ezt megvalósítani.

Miután lediplomáztál az ELTE-n, elvégezted a Zeneakadémia jazzénekes szakját. Milyen érzés úgymond hazatérni és a Zeneakadémián fellépni?

Nem ez az első alkalom, hogy itt adok koncertet. 2016-ban a Gershwin-műsorunkkal, 2019-ben pedig Cole Porter műveivel adtunk két teltházas koncertet a Zeneakadémia Solti termében. Rengeteg gyönyörű élmény fűz ehhez a csodálatos helyszínhez mind előadóként, mind pedig hallgatóként. Igazi ünnep számomra, amikor itt léphetek fel.

Idén ősszel elnyerted az Orszácky Miklós-díjat. Fontosak számodra a szakmai visszajelzések?

Az Orszácky-díj különösen fontos nekem, hiszen ez az első alkalom, hogy a zeneszerzői munkásságomat ismerik el ilyen magas szakmai berkekben. Újabb lendületet kaptam, hogy kitartóan menjek tovább ezen a néhol kicsit rögösnek tűnő úton, és nyugodtan kísérletezzek továbbra is a saját zenémmel.

Ősszel egy másik mérföldkövet is ünnepelhettél, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagjává választottak. Milyen elképzelésekkel érkeztél a Szövetség életébe, mit szeretnél, mi határozza meg a tevekénységeteket az elkövetkezendő időszakban?

A Magyar Jazz Szövetségnek számos, viszonylag kevésbé ismert, meghatározó programja van. Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni a fiatalokat és pályakezdőket támogató versenyek, klubestek és a nagyobb fesztiválok eseményeit. 2022-ben lesznek saját projektjeim, amiket én szervezek és amikért én felelek. Indítunk egy beszélgetős, zenés klubestet „Women & Jazz” címmel, valamint megrendezzük az első nemzetközi Winand Gábor jazzénekversenyt is. Bízunk benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak a programjainkra.

További információ a november 17-i koncertről a Zeneakadémia honlapján található.

Fotó: Nagy Zsanett

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]