Polgár vagy, Kröger?

2021. szeptember 27-én mutatták be Fehér Balázs Benő rendezésében Thomas Mann Tonio Kröger című kisregényének Staféta-nyertes színpadi változatát a Fészek Művészklubban. A címszerepet Fehér András alakítja, továbbá közreműködik Fekete Ádám, Bán Bálint, Kurta Niké és Zsótér Sándor.

A Fészek Művészklubban helyet kapó Tonio Kröger az elejétől a végéig meghökkentő előadás. Fehér Balázs Benő rendező a tőle már megszokott módon túllép a hagyományos színpadi játszóteren, és nemcsak a színészeit, hanem a nézőket is megdolgoztatja. A darab folyamán a narrátor Fekete Ádám vezetésével a max. 30 néző bejárja a Fészek Művészklub termeit, a tetőtértől kezdve egészen az alagsorig.

A rendező választása több okból is erre a kisregényre esett. A Jurányi Háznak így nyilatkozott: „Miután elvégeztem az egyetemet, újra elővettem [Thomas Mann regényét – a szerk.], pont egy olyan időszakban, amikor nem tudtam, hogy miért csinálom ezt a szakmát. A törleszkedésben, a megfelelni akarásban, a színházon belüli fiktív hatalmi harcokban elidegenedve, megmarva a saját hiúságomtól ez a regény felelevenítette bennem, hogy miért kezdtem el színházzal foglalkozni.”

Az előadásban nincs konstruált díszlet, a hely adottságait használják ki. Például a Fészek Művészklub Kellér szalonjában egy balettóra kellős közepébe csöppenünk, ahol a nézőknek is lehetősége lesz a szereplőkkel együtt néhány tánclépést begyakorolni. A darab legérdekesebb és leginkább embert próbáló jelenetére az alagsorban kerül sor, ahol egy nagyjából negyedóra alatt megtapasztalhatjuk a művészi alkotás minden fizikai és lelki fájdalmát.

Két világ között állok, egyikben sem vagyok otthon” – a regény elhíresült jelmondata jól mutatja Tonio szenvedésének forrását. Kröger megveti, de néha irigyli az egyszerű polgári létet, művészként szerez magának hírnevet, azonban egész életében küzd a világban elfoglalt helyével. Az utolsó jelenetben Tonio egy barátnőjének írt levelében belátja, hogy jobban jellemzi őt a kettősség, mint amennyire azt szeretné: „Az eredmény ez: egy polgár, aki eltévedt a művészetben, egy bohém, akit honvágy gyötör a jó gyerekszoba után, egy művész, kinek rossz a lelkiismerete.”

A darab még megtekinthető október 19-én és 24-én. Ha érdekel, ajánlott a gyors jegyvásárlás!

Fotók: Fehér Balázs Benő (Fotós: Juhász Éva)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]