A SzínházTV-n 2021. március 11-én a Füge Produkció és a TITÁNium Színház Szemle közös előadása, a Mady Baby került műsorra. A darabot egy éve, 2020. február 8-án mutatták be a Jurányi Házban Hartai Petra, Bán Bálint és Mózes András szereplésével, Radnai Márk rendezésében. A történet a hírekből sokaknak ismerősen csengő, de mégis a legtöbbeknek egy rejtett világról szól. A kortárs drámában három fiatal sorsa bontakozik ki, akik a jobb élet reményében Romániából Írországba költöznek. A középpontban a Hartai által megformált tinédzserlány áll, akit a barátja prostitúcióba kényszerít.
Gianina Carbunariu drámájában a nehéz körülmények között élő bukaresti lányt, Madalinát ráveszi az Írországban élő barátja, Voicu, hogy költözzön ki hozzá. A repülőtéren a lány találkozik egy másik román fiúval, Bogdannal, aki Írországban akarja befejezni a tanulmányait, és ott akar majd a szakmájában elhelyezkedni. Nemhogy az elképzelt jólétet nem tudja egyikőjük sem megvalósítani, hanem nagyon hamar lecsúsznak, és Voicu a pénzkeresés reményében prostituáltat csinál a fiatal lányból, aki gyermeki naivitása és a barátja iránt érzett szerelem miatt – na meg persze amúgy sem volt igazából választása –, belemegy a dologba. Pár hónappal később újra találkozik a lány Bogdannal, aki a mestermunkájához Madalináról akar dokumentumfilmet csinálni. A három fiatal végül szövetséget köt, és együtt dolgoznak tovább. A két fiú végig kihasználja a lányt, tárgyként tekintenek rá, akivel az élvezetük kedvéért bármit megcsinálhatnak. Mikor kiderül, hogy a lány terhes, Bogdan pedig ki akar szállni a közös üzletből, Voicu félholtra veri mindkettőjüket, majd addig manipulálja Bogdant, míg végül ő maga meg nem öli a lányt.
Nehezen emészthető, véres darabot láthatnak a nézők, amely sajnos teljes mértékben a valóságot ábrázolja. Túl sok fiatal lány jut Madalina sorsára, ahogy az alkotók is fogalmaztak, ez a kérdéskör az országot elhagyó, külföldön új életet kezdő fiatalok számára lehet igazán húsbavágó. Hartai Petra Madalina szerepében egyszerre volt naiv kamasz, majd a történet előrehaladtával feslett, kiábrándult, a helyzetből szabadulni nem tudó, felnőtt nő. A Bán Bálint által megformált Bogdanban egészen a darab végéig mintha lett volna valami kedvesség, talán szánalom a lány irányában. Bogdan viselkedésben Voicu teljes ellentéte, visszafogottabbnak, mérsékeltebbnek tűnik, sőt néha úgy tűnt, mintha meg is próbálná elviselhetőbbé tenni Madalina helyezetét. Természetesen ez mind csak álca, de épp emiatt lesz még nagyobb a megdöbbenés, amikor Bogdan öli meg a lányt. Mózes András Voicu-karaktere egy igazi elnyomó agresszor, aki nem bírja elviselni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő szeretné. Mindenkire eszközként tekint, és nagyon ügyesen tudja manipulálni a körülötte lévőket.
A produkció minden részletéből árad a modernség, a fiatalság. A színpad és a jelmezek egyszerűek, kifejezőek voltak, mindennek megvolt a maga funkciója. Egyetlen negatívumként a Bogdan által Madalináról készített dokumentumfilm-részleteket tudom említeni, amelyek videóbejátszásokként szerepeltek a darabban. Számomra kizökkentő volt, hogy habár a történet szerint Romániában vagy Írországban vagyunk, mégis túlságosan felismerhető volt bennük Budapest, a Westend éttermi része vagy egy háttérben elhaladó InterCity például.
Viszont hatalmas pozitívum, hogy úgy mutatja meg az előadás dolgokat, ahogy vannak, nem riad vissza a naturalista, nyers és véres ábrázolástól, mindez pedig a filmes képi világgal vegyítve igazán maradandó élményt eredményez.
Forrás: Jurányi Ház, Színház.org