Megalakult az Első Magyar Karantén-színház

Az utóbbi hetek történései után a TRIP Hajó legénysége nehéz, ám felelős döntést hozott, és bíznak abban, hogy kárpótolni tudják nézőiket. Fontos számukra vendégeik biztonsága, egészsége, és a kormány által a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet következtében arra törekszenek, hogy mindenki számára optimális megoldást találjanak.

A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László, március 16-án tartják „alakuló társulati ülésüket”, és további társulati tagokat keresnek. Az Első Magyar Karantén-színház első előadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától láthat a közönség a TRIP Hajó Facebook-oldalán, élő közvetítésben. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

Az online közvetítéseknek köszönhetően a közönség sem marad le a koncertekről, színházi és táncelőadásokról, hiszen akár otthonról, kényelmesen és biztonságban követheti a hajó kulturális eseményeit. A szervezők közlése szerint a március 12-i a Deadly Mantis és a SeeN koncertjeit megtartják, azonban a Dirty Koala március 13-i, Egyedi Péter Mmamt triójának március 14-i, a Lázár tesók március 18-i, a Muzsik és Volkova március 19-i koncertje és március 28-i Woodstock Hungary Festival sajnos elmaradnak, és ezeket egy későbbi időpontban tartják meg a TRIP Hajón.

Ha valaki már megvásárolt jeggyel rendelkezik az eseményekre, azt egy későbbi alkalomra becserélheti, amennyiben ezt jelzi a szervezes@tripart.hu e-mail címen.

The show must go on!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]