Valami régi, valami új: Hamlet az Urániában

A Hamletet senkinek sem kell bemutatni, ahogy Benedict Cumberbatchet sem. Bár az ismert dolgok unalmasak lehetnek, a világ egyik legismertebb tragédiája és korunk egyik leghíresebb színésze kétségkívül nem egy unalmas kombináció. Fokozottan igaz ez, ha a rendező egy ennyiszer feldolgozott darab esetében is képes újat mutatni. Lyndsey Turnernek és a Barbican Színháznak ez sikerült.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Budapesten fogom látni az Oscar-díjra is jelölt Cumberbatchet Hamletként. Nem élőben láttam ugyan, de mégis. A National Theatre Live nevű program 2009 óta londoni előadásokat mutat be mozikban világszerte. Pontosan olyan kettős érzés, ahogyan azt az ember elképzeli: nehéz eldönteni, hogy moziban vagy színházban vagyunk-e épp. Szigorúan nézve moziról van szó, hiszen vetítenek, ennek ellenére a helyszín is hozzátesz a színházi hangulathoz. Az Urániába belépve egyértelműen nem egy pláza tetején lévő hely jutott eszembe, ahol mindig hosszú a sor a pattogatott kukoricáért. Ez az épület elegáns, tágas, és egy Shakespeare-darab miatt gyűltek össze benne az emberek. Pont ahogy egy színházban szokás.

Uránia díszterem

A Hamlet Shakespeare egyik legismertebb tragédiája, valamikor 1599 és 1601 között íródott. Hiába ismerem, mégis elgondolkodtatott ezúttal is. Valószínűleg ez is lehet a sikerének titka: régies a nyelvezete, királyok és királynék korában játszódik, mégis releváns. A gyász, egy szerettünk elvesztése, a bosszúvágy mind olyan érzelmek, amelyek nemcsak Hamlet életében és nemcsak a királyi udvarban eshetnek meg.

Nem csak a történet, de az előadásmód, a díszlet és a kosztümök is gondolkodásra bíztatták a nézőt. A „félre”-részek jellemzőek Shakespeare műveire. Ilyenkor az egyik szereplő a közönséghez, vagy inkább magához beszél, nem a többi szereplőhöz. Természetesen nem minden ilyen belső, mégis kimondott monológ esetén távozhat minden más színész, majd jöhet vissza utána. Ezt a Lyndsey Turner által rendezett darab a fényekkel oldotta meg. Amikor Hamlet magában elmélkedett, minden más szereplő homályba borult, és úgy tűnt, mintha lassított felvételben mozognának, azt az érzést keltve, hogy egy másik időzónában vannak. Mintha amit Hamlet végiggondolt, csak pár másodperc műve lett volna, pedig a fejében állandóan ezek a gondolatok jártak. A fényekkel való játék erőteljes hatása akkor is megmaradt, amikor Cumberbatch egyedül volt a színpadon, például a nyitójelentet vagy a híres „Lenni vagy nem lenni…” kezdetű monológ esetében.

Benedict Cumberbatch a Hamlet nyitójelenetében

A díszlet a darab elején olyan volt, ahogy egy előkelő luxusvillát elképzelünk. Olyan hely, ami a királyi család tagjaihoz is méltó. Azonban az első felvonás legvégén a ház hirtelen „felrobbant”. Az ajtókon és ablakokon besüvített a szél, és valamilyen sáros, poros anyagnak tűnő föld ömlött be. Ez talán azt jelképezte, hogy nemcsak a családi fészek hullik szét, de maga a család is. Hamlet megőrülése mellett a családtagok és barátok egymáshoz és a főszereplőhöz való viszonya is ezen a ponton kezdett el megváltozni. A szívverés nyomasztó, idegességet fokozó lüktetésére emlékeztető zene, a ház állapota, a félhomály, a szereplők gyors mozgása időnként szinte horrorfilmhez hasonló hangulatot teremtett.

Hamlet díszlet

A családi kapcsolatok továbbvisznek minket ennek a feldolgozásnak egy másik, már említett elgondolkodtató részéhez. Az egyik legszembetűnőbb dolog a színházi darabok esetében az, hogy mi van a szereplőkön, hiszen ez is mutatja, melyik korban játszódik a történet. Ez az előadás hű maradt a dráma korához, de csak részben. Horatiót Leo Bill alakította, aki kockás ingben, tetovált karral, hátizsákkal a hátán jelent meg. Mindezt úgy, hogy Claudius végig korabeli ruhákat hordott, ahogy a legtöbb szereplő. Hamlet öltözetén úgy állt be változás, ahogy az elméjében is. Bár a darab elején sem volt egészen olyan ruhában, ami a többiekéhez illett volna, a legfontosabb ruhadarab talán a David Bowie-póló volt, amit abban a jelenetben viselt, amikor a színdarabon keresztül próbálja szembesíteni Claudiust tettével. Váratlan húzás, de kevés ruhadarab tudna nagyobb ellentétet mutatni, és egyúttal kifejezni Hamlet elméjének megváltozott állapotát, mint egy póló, amin David Bowie látható.

Cumberbatch David Bowie pólóban

Horatio állt a legközelebb Hamlethez, ezt mutathatta a modern öltözék. Ophelia ruházata valahol a két kor között mozgott, ahogy a darab végéhez közeledve Gertrudé is, nyitva hagyva a kérdést, hogy Hamlet vagy Claudius pártját fogják. Így már nem meglepő, hogy a Hamlettel végig szemben álló Claudius miért maradt tradicionális ruhában.

Minden előadás más, de ez a Hamlet számomra különleges marad. Hiába létezik a National Theatre Live program már tíz éve, eddig nem hallottam róla. Hiába van szó egy több mint négyszáz éves darabról, ma is tud újat mutatni. A Barbican Színház tehát fogott valami régit és valami újat: egy mindig releváns történetet mutatott be új, izgalmas módon, ez pedig a biztos siker kulcsa.

 

Képek forrása: National Theatre Live Facebook oldala, Pinterest