Jön: Színházak éjszakája 2019

Az idei szeptember 21. kétszeresen is jeles nap a színházügyben. Amellett, hogy a magyar dráma napja, ezen a napon rendezik meg a Színházak éjszakáját is, melynek keretein belül 34 résztvevő teátrum több mint kétszáz változatos programmal várja az érdeklődőket, immár nyolcadik alkalommal.

1883-ban szeptember 21-én tartották a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája ősbemutatóját, Paulay Ede rendezésében. A következő évben a Magyar Írók Szövetsége kezdeményezte, hogy ez a nap a magyar dráma napja legyen, melynek célja a magyar színházművészet értékeinek megismertetése.

Hasonló a célkitűzése a Színházak éjszakájának is: amellett, hogy a rendszeresen színházba járóknak rendhagyó élményekkel szolgáljon, célja, hogy azokkal is megismertesse és megszerettesse a színház világát, akik ritkán járnak előadásokra. A rendezvény idei szlogenje: „Te mit viszel magaddal?” is erre utal; vajon a résztvevő milyen maradandó élményekkel távozik majd az eseményről?

Az idei évben Tompos Kátya és Hrutka Róbert készített dalt és klipet az eseményhez, Viszlek haza címmel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész és színművész hallgatóival pedig videósorozat készült, melyben a szlogenhez találtak ki frappáns helyzetgyakorlatokat.

A résztvevő színházak sokszínű programkínálattal készülnek a rendezvényre karszalagot váltott nézőknek. Az események szombat délutántól másnap hajnalig tartanak, a látogatók koordinálását önkéntesek segítik. Az érdeklődők a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vehetnek nyílt próbákon, kulisszajárásokon, workshopokon, improvizációs délutánon, fotókiállításon, bábszínházi előadáson, színpadtechnikai show-n és tűzzsonglőr-bemutatón is.

A Radnótiban beszédtechnika óra, a Vígszínházban a Liliom című előadás, a Pestiben a Mondjad, Atikám!, a Kolibriben interaktív játékok, a Szkénében összművészeti séta várja a közönséget. A Jurányi Ház cirkuszi nyílt nappal készül, a József Attila Színházban a nézők a készülő Macskafogó című musical munkálataiba pillanthatnak be. A Katona József Színházban a 10 éve elhunyt Cseh Tamásra emlékeznek, a Kolibriben Bereményi Géza megzenésített verseit adják elő a társulat tagjai, a Nemzeti Színház hajókirándulást is szervez, a Nemzeti Táncszínház pedig kulisszajárást tart nemrég átadott épületében. A Madách Színházban a Színházak éjszakáján előbemutatókat is tartanak Szemenyei János Bolyongók című, zenés gyerekdarabjából, valamint az Once/Egyszer című musical premierje is erre a hétvégére esik.

színház

A Színházak éjszakája eseményeinek teljes palettája az esemény honlapján böngészhető. A programok többsége azonban előzetes regisztrációt igényel és karszalaggal látogatható. Ezt a résztvevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, illetve a weboldalukon és a Jegy.hu-n lehet megváltani.

A szervezők a helyszínek könnyebb megközelítésére a BKK-val együttműködve külön buszjáratot indítanak, SZÉ jelzéssel. A buszokat nem csak BKK jeggyel, bérlettel, hanem a Színházak éjszakája karszalagjaival is igénybe lehet venni, a MOL Bubi pedig kedvezményes, 500Ft-os 24 órás jegyet kínál erre a napra a karszalaggal rendelkezőknek.

A 2019-es Színházak éjszakája résztvevői: Átrium, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, Dumaszínház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Színház, Magyar Állami Operaház – Erkel Színház, Momentán Társulat, MU Színház, Nemzeti Színház, Nemzeti Táncszínház, Ódry Színpad – Színház- és Filmművészeti Egyetem, Örkény István Színház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, RS9 Színház, StúdióK Színház, Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, TRIP, Újszínház, Vidám Színpad és a Vígszínház.

Forrás: szinhazakejszakaja.hu

Kiemelt kép: Radnóti Színház

További kép: Fidelio

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]