Neil Armstrong felesége – Az első ember

Október 18-án mutatják be a mozikban Damien Chazelle új filmjét, Az első embert. A történet Neil Armstrong életéről szól, azon belül is arról a nyolc évéről, aminek a végén ő lett az első ember, aki a Holdra léphetett. Eközben a családját, elsősorban a feleségét is megismerhetik a nézők. Kritikánkat olvashatjátok.

Damien Chazelle egyértelműen kiemelkedik az elmúlt években feltűnt rendezők közül, a Whiplash és a Kaliforniai álom is közönségkedvenc alkotás lett. Érthető, hogy a legújabb munkája így kiemelt figyelmet kapott, ráadásul Az első ember (First Man) az első olyan alkotása, ami nem kifejezetten zenés film. A műfajváltás nagyon izgalmasan hangzik, ugyanis egy életrajzi alkotásra esett a választása.

Neil Armstrongnak kiemelt helye van az egyetemes történelemben. A világon szinte mindenki tudja, hogy ő volt az első ember, aki a Holdra lépett, ugyanakkor a lelki oldaláról már jóval kevesebb dolog közismert. Azt talán még viszonylag sokan tudják, hogy nagyon nehezen elviselhető személyisége volt, nemegyszer bunkón viselkedett másokkal, az viszont kevésbé ismert, hogy miért volt ilyen.

Erre a kérdésre is válaszol Chazelle filmje, amiben Armstrong emberi oldala, családi élete hasonlóan nagy szerepet kap, mint az a folyamat, ahogyan egy mérnökből minden idők legismertebb űrhajósa lett. A film 1961-ben, vagyis nyolc évvel a Holdra szállás előtt veszi fel a fonalat, ugyanakkor mindig csak a lényeges történéseknél időzik el, nem rest akár éveket is ugrani az időben.

Hamar kiderül, hogy Armstrong hajlamos hibákat elkövetni, ugyanakkor a legnagyobb nyomás alatt mindenkinél jobban tud teljesíteni. Az is kiderült, hogy a személyiségére a legnagyobb befolyással az volt, hogy meghalt a hároméves kislánya, amit nem tudott feldolgozni, s ez a házasságára is kihatott. Igazából nem is az az érdekes, hogy mit tudunk meg a filmből, hanem az, hogy hogyan.

Az első ember atmoszférája lélegzetelállító. Ez nem költői túlzás, az első másodperctől kezdve a hangkeverés gondoskodik arról, hogy a nézőnek klausztrofób érzései legyenek, amire rásegítenek még a közeli felvételek is. Ez az érzés többször visszatér a film folyamán, de elsőre annyira a semmiből érkezik, hogy arra nem lehet felkészülni. A hangkeverés végig a legmagasabb szinten van.

Ha nem is ennyire erős, de majdnem ilyen markáns a hangvágás is. Pont a film elején kicsit kapkodónak érződik ez az aspektus, de utána ez is hibátlan, s erre a teljesítményre a koronát egy hosszan kitartott csenddel teszi fel. A hangélményt Justin Hurwitz zenéje teszi teljessé, aki ismét maradandót alkotott, nagyon jól ráérzett arra, hogy mikor kell visszafogottnak maradnia a zenének.

Damien Chazelle már majdnem összehozott egy Oscart Ryan Goslingnak a Kaliforniai álom megrendezésével, s a színész valószínűleg ismét erre pályázik ezzel a szereppel. A film elején ez érződik is valamennyire, kicsit mintha az „Akadémiának” játszana, de szerencsére ezt hamar levetkőzi. Összességében remek alakítást nyújt, s ez akár elegendő is lehet a hőn áhított szobrocska elnyeréséhez. (Steve Carell szerintem még áthúzhatja a számításait.)

Gosling játékánál is érdekesebb Claire Foy, aki Armstrong feleségét formálja meg. Janet Armstrong karakterét nagyon nehéz megítélni, gyakorlatilag ő jelenti a leendő űrhajós magánéletét, ezért szinte kizárólag csak konfliktusokban szerepel. Játékban lehet, hogy ő viszi a prímet ebben a filmben, de két probléma is van vele. Egyrészt (nekem) nem működik a párosa Goslinggal, vagy ahogy a gyakori filmes közhely hangzik: „nincs meg közöttük a kémia”.

A nagyobb probléma ezzel a karakterrel, hogy néha érdektelenné válik, s az ő jeleneteiben is arra vágyik a néző, hogy inkább a Holdra lépés felé vezető úttal foglalkozzon a film. Ezzel ellentmondásos, de az egyik legemlékezetesebb jelenet mégis hozzá fűződik. A film végén van egy elképesztő kirohanása, ami annyira erős, annyira feszült, hogy szinte elfeledteti, hogy addig kicsit gyengébbre volt megírva Foy szerepe.

Nehéz megítélni, hogy a Holdra szállásról, illetve Neil Armstrong életéről szóló filmben mekkora szerepet kell kapnia Armstrong feleségének. Általa is jobban megismerhető a főhős, hogy milyen ember, férj, apa volt. A következő lépés az lenne, hogy Az első ember azzal foglalkozzon, hogy milyen (szinte) egyedül háztartást vezetni, felnevelni két gyereket. Ebből viszonylag keveset mutat a film, talán ezért is nehéz empatikusnak lenni Janettel, ezért maradhat kevésbé érdekes.

Sokat lehetne még gondolkodni azon, hogy mit lehetett volna még máshogy, jobban csinálni, de talán fölösleges. A hibák aprók, már-már jelentéktelenek, a 141 perces játékidő szinte elrepült, Az első ember egy magával ragadó alkotás. Elsősorban azoknak ajánlott, akik szeretik a jó filmeket, s kiváltképp azoknak, akik szeretik az űrutazás témáját.

 

Képek forrása: IMDb

A szerző értékelése IMDb-n: 9/10