Megkaptuk, amiért jöttünk – Sziget-beszámoló

A 2018. augusztus 8. és 15. között megrendezett 26. Sziget Fesztivál minden szinten felülmúlta a tavalyi jubileumi banzájt. Arról, hogy a zenei programokon kívül mekkora tárháza van a különböző kulturális, művészeti és szórakozási lehetőségeknek, már írtunk. Azonban most, mielőtt halvány emlékké fakulnak a nyár legjobb koncertjei, azért még ejtsünk róluk pár szót. Na meg arról, miért is imádjuk annyira ezt a fesztivált, és miért vagyunk rá végtelenül büszkék.

Tavaly még arról számoltunk be a 25. Sziget után, mennyire szükség van arra, hogy a koncertszervezők kicsit jobban odategyék magukat, és az egész kapjon egy új lendületet. Idén pedig már az ajánlónkban is üdítő döbbenettel szemléztük, mennyire kiemelkedő akár világszinten is a fesztivál line-upja. Minden műfajból kurrens sztárok, azok közül is a legnagyobbak, szinte permanens telt ház, rekordlétszámú résztvevő. Ilyen volt az idei Sziget Fesztivál.

King Kenny

/hu/cache/media/2018/08/szerda_1.jpg

Óriási felháborodást keltett, hogy Kendrick Lamar amerikai rapper, aki kétségkívül kiemelkedett az amúgy is elképesztő névsorból, 40 perc késéssel kezdte a koncertjét, majd állítólag nem csinálta jól a dolgát. Na, ez egyébként nem igaz. Nem ez volt a Sziget legjobb koncertje, de alapvetően azt kapta az ember, amire számított egy comptoni fekete hiphopsztár közép-európai fellépésétől, tényleg csak annyit, igaz, semmi többet.

Kiemelkedőek

Lana Del Rey, mondjuk, csak azért kerül ebbe a kategóriába, mert elég nehéz túltenni magunkat azon, hogy a koncertjén belefért egy jó negyedórás szelfizés a rajongókkal meg egy kis csevej egy első sorban bulizgató idős úriemberrel. Kevésbé volt lapos például a Gorillaz a Nagyszínpadon. Damon Albarn és zenekara valami olyan elképesztően össze tudott hangolódni a közönséggel, olyan melós koncertet adott, hogy nehéz lenne felidézni bárkit, aki ezt felülmúlta volna az idei fesztivál headlinerei közül tízezrek előtt. Mondjuk, a Sziget legnagyobb buliját (Kis Grofó mellett persze – nagyszínpadra vele!) a brit metálorientált rapet játszó Scarlxrdnak köszönhetjük, aki darabokra szedte az A38 sátrat. Pedig a közönség száma meg sem közelítette egy főműsoridős fellépőét, mégis akkorát robbant minden dropnál a sátor, hogy a Lánchíd is beleremeghetett. Dua Lipa is imádta a magyar közönséget, habár ez nem meglepő, hiszen ez volt az első nagy fesztivál, amiben főműsoridőben játszott karrierje során. Okozott némi meglepetést az Arctic Monkeys is, akik a vihartól leharcolt, végtelenül passzív közönség ellenére is olyat örömzenéltek, hogy fikarcnyit sem lehetett érezni abból a hakniattitűdből, amit a Voltra hoztak 2014-ben. Alex Turnerék ugyan sokszor korukhoz méltatlanul öregnek érződtek a színpadon, az a fajta minőségi rocksztárság, ami 2018-ra rajtuk kívül már csak nagyon keveseknek ismérve, teljesen felülkerekedett ezen. És persze ott a Bastille, akik előtt értetlenül állunk minden éven, mit keresnek megint ebben az országban, egészen addig, amíg rá nem zendítenek, és olyan alázatos, bulis, szerethető koncertet adnak, hogy azt is megbocsátjuk, hogy a koreográfián évek óta nem képesek változtatni. Ja, igen, Shwan Mendesről is azt mondják, jó volt, és valóban óriási eredmény a Szigettől, hogy ő a line-upba került, kb. olyan, mintha 2012-ben elhozták volna Justin Biebert, vagy nem tudom, de ennek ellenére nem mentem el megnézni. Bocsi, lányok.

 

A Sziget jó!

De tényleg. A Szigeten akkor is jól érzed magad, ha eleged van a rádióbarát mainstream előadókból, vagy technóra akarod veretni, vagy noname európai trapelőadókat hallgatnál meg. Vagy kézműveskednél, vagy minőségi cirkuszi előadásokat akarsz nézni, vagy brit lányokat/srácokat fűzni, itt tényleg az egyetlen dolog, amitől rosszul érzed magad, hogy sokat mész összevissza, vagy leszív a tömeg, de ha ezekkel megbirkózol, nem tudsz unatkozni. És az egész kap egy végtelenül nemzetközi, progresszív, modern köntöst, amitől hihetetlenné válik az, hogy ezt a fesztivált Magyarországon rendezik. Ez pedig idén párosult azzal, hogy az európai fesztiválok közül is kiemelkedő fellépőbázist szerveztek le. Tényleg, itt van a Hajógyárin egy olyan 26 éve működő történet, ami miatt valakinek megéri Argentínából egy hétre Budapestre utaznia, ahol egyszerűen hitelesen írják a zászlókra körülötted a rasszizmus, az idegengyűlölet elleni üzeneteket, hitelesen szeretik egymást az emberek, és most már a zene is jó! Ez az, amit évek óta ismételgetünk a Szigetről, de a története során talán ez volt az eddigi legjobb. Mondjuk, én nem tudom, mert csak háromszor voltam, de azok közül biztos.

 

Képek forrása: Sziget.com