Budapest100 – mi ott leszünk, az száz!

Idén újra megrendezik a Budapest100-at, ami a legkiválóbb tavaszzáró és egyben nyárindító kulturális program. Május 5-én és 6-án a szervezők a tereket és a tereket övező házakat helyezték középpontba. A városi placcok és épületek múltja vagy az ott élő emberek személyes története ugyanúgy kiemelt hangsúlyt kap a különböző programok során. Az ELTE Online biztosan ott lesz az eseményen, és be is számolunk majd az élményeinkről.

A programot 2011-ben indították el, az OSA Archívum és a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében. A szervezők célja felhívni a budapestiek figyelmét arra a megannyi kincsre, amely körülveszi őket nap mint nap, és további célja az is, hogy önmagával a szervezéssel is közösséget hozzon létre, hogy közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat – vagy akár az, hogy a különböző generációkat is kicsit megnyissa egymás felé. A Budapest100 szervezőinek kiváló és rendkívül innovatív munkáját 2013-ban a hamburgi Lebendige Stadt Stiftung gálán a „Legszebb városi ünnep” kategóriában ismerték el, 2017-ben pedig SozialMarie díjjal jutalmazták, továbbá a The Guardian a rendezvényt Európa legjobbjai között említi. Az évről évre gazdagodó és mindig más tematika szerint készülő változatos programkínálat nemcsak az építészetben jártas érdeklődők figyelmét kötik le, hanem bárki számára tartalmas szórakozást igyekszik nyújtani. Természetesen az építészet áll a fókuszban, azonban érdekes gyerekprogramokkal, koncertekkel, interaktív és játékos programokkal is készültek a szervezők.

Jézus Szíve templom kihagyhatatlan programok egyike lesz

A Jézus Szíve templom a kihagyhatatlan programok egyike lesz

Minden program szabadon és ingyenesen látogatható, viszont sok program regisztrációköteles, mindenképp érdemes jó előre regisztrálni, ugyanis hatalmas érdeklődés övezi az eseményt minden évben. Ha nem szeretnél órákon keresztül sorban állni vagy lemaradni valamiről, regisztrálj már most! Az weboldal szinte folyamatosan túlterhelt, így rekordszámú érdeklődőre lehet számítani. Itt minden információt megtalálsz a regisztráció szükségességéről és menetéről az egyes programok részletei között.

Érdemes kiemelni, hogy a legtöbb programhelyszín a különböző kerületek közül Józsefvárosban lesz. A VIII. kerület rapszodikus pompájával hívja fel a figyelmet magára, nem véletlen, hogy itt lesznek a legizgalmasabb programok, és hogy ebben a kerületben csatlakozott a legtöbb tér is valamilyen formában a Budapest100 programjaihoz. A Palotanegyed városrész barátságtalan külkerületből vált színpompás arisztokrata területté a századforduló után. Kiváló magyar szerzőink közül számtalan élt itt, így róluk is igyekeznek megemlékezni a környék lakói. De az eklektikus, klasszicista, barokk, sőt még reneszánsz stílust is idéző épületek önmagukban pompás látványt nyújtanak, viharos múltjuk pedig még nagyobb élményt fog biztosítani. A lakóépületek mellett a környék templomai is bejárhatók lesznek, s a velük kapcsolatos elérhető információkat is biztosítani fogják az odalátogatók számára.

Már több helyen is beszerezhető a Budapest100 programfüzete. Nagyon szépre sikerült idén, enélkül nem érdemes elindulni, szerezzétek be időben, hogy legyen időtök megtervezni az útvonalat, hiszen számtalan izgalmas programmal és helyszínnel készülnek a szervezők, nehogy lemaradjatok valamiről!

Itt keresd a programfüzeteket:
Blinken OSA Archívum (V., Arany János u. 32.)
KÉK (XI., Bartók Béla út 10-12.)
Tourinform – Sütő utca (V., Deák tér/Sütő utca)
FUGA Budapesti Építészeti Központ (V., Petőfi Sándor u. 5.)

Ha biztosra akarsz menni, érdemes az esemény Facebook-oldalára is vetni egy-egy pillantást, ott megtalálod a legfrissebb híreket, hogy biztosan ne maradj ki semmiből.

 

Az idei helyszínek listája:

I. ker.
A Hattyú utca és Batthyány utca előtti kis tér
II. ker.
Mansfeld Péter park
V. ker.
Károlyi-kert
VI.ker.
Hunyadi tér
VII. ker.
Almássy tér
Rózsák tere
Klauzál tér
Lövölde tér
VIII. ker.
Gutenberg tér
Horváth Mihály tér
Kálvária tér
Mátyás tér
Lőrinc pap tér
Mikszáth tér
Rákóczi tér
IX. ker.
Bakáts tér
Ferenc tér
Kerekerdő park
Markusovszky tér
XI. ker.
Gárdonyi tér
Károli Gáspár tér
A Bercsényi utca Allée melletti szakasza
XIII. ker.
Ruttkai Éva park
Wein János park

Képek forrása

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]