Szentivánéji káosz

Shakespeare egyik legismertebb – s egyben egyik legtöbbször színpadra vitt – komédiája a Szentivánéji álom. Jelen formájában több mint egy éve fut a Vígszínházban a darab Kovács D. Dániel rendezésében, valamint a többek között Eszenyi Enikőt és Stohl Andrást is felvonultató színészi gárdával. Az alapok egyértelműen adottak voltak egy nagyszerű előadáshoz, mi pedig egy újszerű feldolgozását láthattuk ennek a klasszikus darabnak. Beszámolónkat olvashatjátok.

Shakespeare-ről néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem csak kiváló drámákat írt, hanem komédiákat is. Ez utóbbi kategória egyik legkiválóbb darabja a Szentivánéji álom, amely a káoszra épülő komikum egyik csodás példája. Ezért is hat oly természetességgel, hogy időről időre feltűnik a világot jelentő deszkákon is, ez viszont magában hordoz egy kettősséget is. Mivel nagyon közismert a darab, igazán nagy kihívást jelent újdonságot belecsempészni, megújítani a mondanivalóját. Erre tett kísérletet a Vígszínház is, és tulajdonképpen ez sikerült is neki, ez pedig igazán nagy szó. A Szentivánéji álom megújult.

Ez a megújulás egy remekül sikerült újragondolás eredménye. Az alapot Nádasdy Ádám fordítása adta, míg a színpadi változatot Závada Péter jegyzi. Nem túlzás azt állítani, hogy a darabnak ez adja az igazi erősségét, vagyis a szövegkönyv. A monológok és a párbeszédek is tele vannak sziporkázó nyelvi fordulatokkal. Az azonos alakú és többjelentésű szavak szándékos félreértelmezése visszatérő forrása a komikumnak, ami remekül szemlélteti a magyar nyelv szépségeit is. Sikerült megtalálni a megfelelő egyensúlyt is ezek mennyiségével kapcsolatban, pedig ennél a fajta humorforrásnál nagyon könnyű túlzásokba esni, ami pedig visszássá tette volna az egész darabot.

szentivánéji 1

A rendezés összességében egy jól átgondolt, megfontolt munka volt. Egy-egy jelenet talán a kelleténél is zavarosabbra sikerült, de a történet alapfelvetése szerint egy álmot kellett bemutatni, melyek maguk is gyakorta zavarosak. Ezek a pillanatok is inkább csak átmenetként jelentek meg két fontosabb jelenet között, az előadás nézése közben mégis visszásnak érződtek ezek. Nem tudom, hogy mennyiben Kovács D. Dániel érdeme, hogy a szöveg többször is aktuális témákra utal, olyanokra is, amelyek a tavaly februári premierkor még biztosan nem szerepeltek a szövegkönyvben. Ezek az utalások, vagy akár direkt kiszólások rendszeresen derültséget okoztak.

A Szentivánéji álom egyik sajátossága, hogy van egy színdarab a darabon belül is, aminek a próbája és az előadása is nagyon szórakoztató volt. Ezek a részek voltak azok, ahol többször is kihangsúlyozták, illetve kifigurázták Brecht meghatározásait arról, hogy milyennek kell lennie a színháznak. Az egyik legszórakoztatóbb poén is ehhez a részhez kapcsolódik. Brecht véleménye szerint a politikának nincs helye a színpadon, pontosabban csak a sorok között. Erre egy példa az alábbi módon hangzott el a színpadon: „Ég a gyertya, ég – civil szervezetek – El ne aludjék”. Ehhez hasonló, ám verbális szinten visszafogottabb utalás volt, hogy a belső darab egyik szereplője az eredeti „Fal” helyett „Kerítés”-t alakított, mi több, egy drótvágó is előkerült a megfelelő pillanatban.

szentivánéji 2

Ha már szóba kerültek az alakítások, fontos megjegyezni, hogy nagyon jó szereplőgárdát hoztak össze erre a feldolgozásra. Stohl András ismét bizonyította, hogy mennyire tehetséges (és hogy mit pazarol el a tévés bohóckodásokkal). Nagyon hálás szerep volt neki a Pyramust játszó karakter, és úgy tűnt, hogy ő is élvezte ezt a szerepet. Ha mégsem élvezte, akkor annál nagyobb teljesítmény volt a játéka, de a jól megírt humoreszkek is megkönnyítették a dolgát. Egyszer-kétszer súrolta a ripacskodás határát, de ez is csak a mű elején volt feltűnő, amikor még nem volt nyilvánvaló, hogy milyen lesz a karaktere.

Eszenyi Enikő telitalálat volt Pukk szerepére (az eredeti műben: Puck), minden egyes megszólalását élmény volt végighallgatni. A művésznő hangját aranyba kellene önteni, pusztán a hanghordozásával is a színjátszás magasiskoláját mutatta be. A legkellemesebb meglepetés Ember Márk játéka volt, aki Lysandert keltette életre. Annyira elragadó volt a játéka, hogy még akkor is magára vonta a néző tekintetét, amikor a színpadon másik két szereplő között zajlott egy párbeszéd, ő pedig elvben passzív résztvevőként volt jelen. Egy hihetetlenül laza figurát adott elő, akinek olyan dühkitörései voltak, amikre számíthatott a néző, mégis meglepte őt (bármennyire is képzavarnak tűnik ez). Egyetlen egy alkalommal érződött úgy, hogy túljátszotta a szerepet, ennek ellenére szívesen láttam volna őt még nagyobb szerepben.

szentivánéji 3

A közönség óriási vastapssal köszönte meg az előadást, a legnagyobb üdvrivalgást Eszenyi Enikő kapta. Örömteli látvány volt, hogy többnyire fiatalok váltottak jegyet erre az előadásra, ráadásul szemmel láthatóan élvezték is. Azt is érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy az idősebb korosztály tagjai között már nem aratott ennyire osztatlan sikert a darab, úgyhogy nekik csak fenntartásokkal tudom ajánlani. Ennek fő oka tán a szövegkönyv nyelvezete lehetett, esetleg a túlságosan könnyed hangvétel. A legnevetségesebb megjegyzés attól a hölgytől érkezett, akinek azért nem tetszett ez a darab, mert nem Eszenyi rendezte. Ilyen az, amikor a sznobizmus találkozik az idiotizmussal, de aki egy jót akar szórakozni, az bátran nézze meg.

 

Képek forrása: A Vígszínház honlapja