Olvassatok ELTE-seket! 17. – Körösztös Gergő

A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Sorozatunk minden hétfőn olvasnivalóval vár titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük a hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy interjút is közlünk. Az e heti olvasnivalóért felelős szerzőnk: a BTK-s Körösztös Gergő.

1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj szakmai érdeklődésedről, kutatási területedről!

Az ELTE BTK-n vagyok szabadbölcsész alapszakos, a következő félévben fogok esztétika-filozófia szakra szakosodni. Elsőévesként még inkább megijeszt a nagybetűs Tudomány, szóval egyelőre ezzel az érzéssel viaskodom, de közben azért látom, hogy ennél jobb helyen nem nagyon lehetnék. Amit most „szakmai érdeklődésnek” neveznék, az a metafizika, az erkölcs és az esztétika egymásra vonatkozásának rejtélye iránti vonzalom, leginkább Hegel és Kierkegaard mentén.

2. Milyen út vezetett idáig? Mik azok a pontok, amiket eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?

Nagy dilemma volt a középiskola végén, hogy a magyar- vagy a szabadbölcsész szakot válasszam-e. Nem tudom felidézni, mi volt a végső érvem az utóbbi mellett, de úgy tűnik, nem rontottam el, habár sokszor fog el vágyódás az egyetemi szinten művelt irodalom iránt. Szerencsére sok zseniális tanárba futottam bele a legelső félévemben, Ullmann Tamás, Pálfalusi Zsolt és Somlyó Bálint például biztosan nagyon sokat hatottak a gondolkodásomra. Az ő óráik alatt fogtam fel, hogy mit is jelent az, hogy itt vagyok, egyelőre pedig ez a legfontosabb mozzanata az egyetemi létemnek.

3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?

Általános iskolában kezdődött, aztán több év szünet után a középiskolában kezdtem írni megint. Megmutattam egy tanáromnak, aki elindított a Helikonon (e miatt a rendezvény miatt éri meg a Dunántúlon járni középiskolába!). Megnyertem az irodalom kategóriát, és megismerkedtem Szálinger Balázzsal, aki rengeteget segített (ahogy azóta is). Innen számítom az indulásom. Utána JAK-tábor, és csak ezután jutottam el Sárvárra, Deákpoézisre, Szöveggyárba, mondhatni, hogy a kortársaimhoz képest „fordítva” indultam. Publikáltam néhány helyen, most nyilván a köteten kéne dolgoznom látástól vakulásig, de még nincs olyan koncepcióm/intuícióm, ami nem engedné, hogy mással foglalkozzak, úgyhogy „kísérletinek” becézem azt a keveset, amit most csinálok.

4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?

Ez most az egyik legnagyobb dilemmám. A túlhajtott reflexió, a folyamatos analízis, az engem érő dolgok rendszerbe foglalásának kényszere nélkül nem tudnám beleéléssel űzni a választott tudományterületeket, de sokszor érzem, hogy az „alkotásnak” tagadhatatlanul útjában áll ez az attitűd. Egyértelmű az is, hogy hasznosabb lenne ilyen szempontból, ha több szépirodalmat, és kevesebb a szépről szóló irodalmat olvashatnék. De lázasan keresem, még ha egyelőre csak fejben is, hogy hol érhet össze a kettő, és bízom abban, hogyha megvan, az majd nagyot fog szólni.

5. Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?

A középiskola végére kikoptak a hobbijaim: a sport, a rajz, a zene. Amellett azonban, hogy ennyire szövegközpontú most körülöttem minden, Budapest és az itt-lakók azért (szerencsére) képesek kizökkenteni ebből, és ez akkor is áll, ha ezek a kizökkentések gyakran többet vesznek ki belőlem, mint egy szeminárium.

6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?

Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért; Krasznahorkai László: Északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó; Mészöly Miklós: Film – épp a napokban szedtem össze heccből a három kedvenc magyar regényemet. Ezek mellé még Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög című regényét raknám, bevallottan tematikai elfogultság miatt, de anélkül is fantasztikus és meghatározó olvasmányélmény. Szijj Ferenc: Agyag és kátrány című kötete lassan egy éve áll folyamatosan minden elképzelt irodalmi listám élén, és ha már vers: Erdély Miklós: Kollapszus orv. és Bognár Péter: A rodológia rövid története című kötetei friss élmények, de az már most biztos, hogy mindkettő nagyon fontossá vált számomra. A klasszikusok közül pedig Tandori Dezső, Pilinszky János és Kassák Lajos alkotják a hátországomat.

sima

 

 

kép apámmal

A kép szélén felejtett szarvas felkapta fejét,
aztán visszadermedt, mikor rájött,
csak apám csuklott egyet.

Én éppen a vászonra kent zavarra
hívtam fel a figyelmét, hogy sejthető,
vadász már nem lakja a tájat,
mégis minden kő- és arcdarab a rettegés fényét veri vissza.

Megtörli a száját, igazít kemény
gallérján. Jól áll a kezében, vagy:
akinek nem inge, nem veszi magára.

Pedig érzékeljük az ember jelenlétét,
de mint élvezendő, nem fenyegető tárgyat elhajítva
valahol a sztyeppén, én mégis jobban tartanék festéktől,
ha ebbe a képbe zárva lennék állat.

Ne picsogj, húzd szűkebbre és lesz miből kitörnöd.
Így állunk, ő már indul is.

Egy percet várok, de egyedül sem értem,
mit jelent az a kurva jurta a semmi közepén.
Tavas dal

Friss, tavaszi vért követel a nádas:
víz alatti szívek dús levegőjét,
repülő lények kecses zuhanását.

Szitakötőháton lövöldöznek a barátrécék
és a kitelelt viperák felköhögik a száraz békalencsét,
iszapot szórnak szebb és nagyobb gázlómadarak szemébe.
Rájuk vadászom,
karcsú nyakuk táncol a fogaim közt:
vidra vagyok az első szerelem óta.

A víz ilyenkor lesz elég meleg a fajok közti szerelemhez.
Mosolyogva vetem magam a langyos homokba,
egy siklóval szeretkezem,
és bámul minket minden, ami másba élvezi végül a tavaszt:
a sűrű vízből éppen csak kikandikálunk.
A bóklászó horgászok száján
elcsámcsognak majd a mélység kimondhatatlan halai
és a nádirigók száraz-szomorú szemeibe
pocsolyát köpnek a virággá habzó kérészek.

Bennünk a flóra.
Bennünk a fauna.
A te kopoltyúd, az ő tolla, az én fogam
egy víztől nedves, és egy fénytől ragyog.

Kiharapok a Napból egy véres cafatot
és leöblítem két holtág sáros levével:
élek én mindenben.
Szőrös állatkája vagyok az összes szépnek,
és gyilkosa annak, aminél szebb vagyok.
Szememből csöpögnek a szerelem pikkelyei,
csónak szeli át a fáradó vizet.
nehézfehér

a hó napok óta egyre keserűbb.
könnyezel, miközben kellemetlen vízzé és
gyárpiszokká olvad nyelveden.
szemed sarka ott kezd olvadni,
ahol a nap sem megy le.
már nem is fázol: vésni kezdhetem totemállatom,
vonít és csipog, ahogy késemről arcodra mászik.
innentől te cipeled,
engem azóta kínoz, mióta megsejtettük,
létezik a hely, ahová tartunk.

először nehéz lesz számolgatni a kopejkákat,
meg a fényeket elviselni arkhangelszk fölött,
de hamar veszíteni kezd majd
súlyából és tündökléséből,
ezt mantrázod,
ettől rettegek.

nem tudom, mennyi vágyat,
mennyi zsírt tudunk átmenteni a tundrán,
de nem játsszuk többé, hogy tágas a világ.
még nem érkeztünk meg,
de már tovább menni sem tudunk.

A szövegek másodközlések, eredetei megjelenési adataik:
kép apámmal: KULTer.hu, 2017. dec. 7.
Tavas dal: Hévíz, 2016/3
nehézfehér: Műút 2017061

 

Körösztös Gergő fotóit Sebestyén Rebeka és Budai Barnabás készítette.