Breakelő rendőr és fergeteges hangulat – ilyen volt a BGGyK–BTK–TTK Gólyabál

November 24-én este rendezték meg a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Bölcsészettudományi Kar és a Társadalomtudományi Kar közös gólyabálját a Gömbaulában. Itt a remek hangulatról az Animal Canibals, a Hősök, valamint PlattenZ gondoskodott, míg a Harmónia teremben DJ Endy és a Blahalouisiana szórakoztatta a nagyérdeműt.

Hivatalosan nyolckor kezdődött a bál és az italakció, nem sokkal később pedig el is kezdett gyűlni a nép. Nem is csoda, mivel napokkal korábban elkelt az utolsó jegy is, igazán nagy érdeklődés övezte az eseményt. A kezdeti jó hangulatról az Animal Canibals gondoskodott, akik ekkor még nem énektudásukat csillogtatták, hanem a karokat képviselő jeles személyeket szólították a színpadra. Ezt követően kezdődtek volna el a táncos bemutatók, ha egy kisebb közjáték nem hátráltatja ezt. Történt ugyanis, hogy kiömlött valami a tánctérre, így pedig veszélyes lett volna belekezdeni a produkciókba. A kézenfekvő megoldás egyúttal az est metapoénját is szolgáltatta, az Animal Canibals Takarítónő után kiáltott. Szerencsére hamar nyitott fülekre talált kérésük, így – miután a takarítószemélyzet éljenzések közepette elhagyta a helyszínt – kezdetét vette az első táncos előadás.

keringő

Elsőként a három kar, összesen 30 (15 pár) lelkes és lelkiismeretes gólya munkájának eredményét csodálhattuk meg, akik klasszikus keringőt mutattak be. Ez nagy sikert aratott a közönség soraiban, de ez elmondható a másik két produkcióról is. Másodikként a TTK-tánc következett, akik a Policeman című számra adtak elő koreográfiát. Ekkor történt meg az is, hogy egy rendőri egyenruhát viselő fellépő breakelni kezdett, amivel óriási üdvrivalgást váltott ki a közönségből. Az utolsó produkció a Bárczi-tánc volt, akik egy igazi megőrülést produkáltak a színpadon. Igazán élvezetessé az tette mind a három produkciót, hogy a résztvevőkből sugárzott, hogy ők is remekül érezték magukat az előadások alatt. Az alábbi linkekre kattintva pedig ti is (ismét) átélhetitek, hogy milyen volt a hangulat, hogy milyenek is voltak ezek az előadások: Keringő, TTK Tánc, Bárczi Tánc.

vonatozás

Ilyen fergeteges műsor után már alig várták a megjelentek, hogy végre ők is bemutathassák tánctudásukat, s aktív szereplőivé váljanak a bulinak. A Harmónia teremben DJ Endy gondoskodott a hangulatról, míg az Aulában az Animal Canibals kezdett bele műsorába. Produkciójuk egy ponton olyan hatást váltott ki, hogy a tömeg vonatozásba kezdett, így újabb emlékezetes pillanatok születtek. Itt aztán a Hősök fokozták tovább a hangulatot, míg egy teremmel arrébb a Blahalouisiana vállalta magára ezt a szerepet. Az est hátralevő részében pedig DJ Endy és PlattenZ gondoskodtak a fergeteges buliról a két színtéren, s változtatták tomboló tömeggé a megjelenésre visszafogott és rendkívül elegáns résztvevőket.

A hajnalig tartó buli mindenkinek szép és örök emlékként maradhat meg, mivel a számos rendkívül látványos és élvezetes táncos és zenés produkció kiváló hangulatot teremtett a BGGyK–BTK–TTK közös gólyabálján.

 

A fotókat, illetve a táncokról a videókat a cikk szerzője készítette.

Kiemelt kép forrása: az esemény Facebook-oldala.