Gólyatábor After ‒ nem csak gólyáknak

Eltelt a nyár, túl vagyunk a gólyatáborokon, és már a tanítás is mindenhol elkezdődött. Ha azt gondolnánk, hogy mostantól csak a olvasmánylisták, szemináriumok és előadások körül forog az élet, az nagy tévedés. Nem kell félretennünk a szórakozást sem, hiszen az előző évekhez hasonlóan idén szeptember 21-én, csütörtökön a Könyvtár Klubban ismét megrendezésre kerül a BTK Gólyatábor After.

19143158_1674326745930162_6290736614219203432_oMinden bölcsészhallgató tudja, hogy ha szeptember, akkor szemeszternyitó. Ez az, ami sosem változik, a programmal ellentétben, ami ismét új. Idén a „korábban” érkezőket Suba Attila & The SoulFool Band szórakoztatja majd. Az ő koncertjük 20 órakor kezdődik, így a soul és blues rajongóinak mindenképp érdemes időben megjelenni. Akik pedig nem ismernék őket, csak egy rövid bemutatás: a zenekart 2014 elején alapította Suba Attila, magyar soul énekes azzal a céllal, hogy a saját szerzeményeikben megmutassák a régi soul és gospel dalok hangulatát modern köntösben. A stílusukra olyan neves zenészek hatottak, mint James Brown, Ray Charles vagy Otis Redding. Ha meghallgatjuk őket, igazi időutazásban lehet részünk, ugyanis az interaktív koncert az ’50-es évekbeli New Orleansbe repít vissza minket.

 

14379969_1124323117652449_2015678943162905782_oA programok sorában őket követi 22 órától az egyetem történetében először megrendezésre kerülő BTK Őrsvezető DJ versenye, ahová bátran benevezhetitek a kedvenc őrsvezetőiteket, és ti magatok szurkolhattok nekik, tarthatjátok őket versenyben és persze bulizhattok a zenéikre.
A őrsvezetők megmérettetésének végeztével, éjfélkor a BTK-s körökben már jól ismert DJ PlattenZ lép a lemezjátszók mögé, akinek a neve garancia a hajnalig tartó szórakozásra.

 

Az rendezvényre a belépés díjtalan, további információkért kövessétek figyelemmel a Gólyatábor After Facebookos eseményét.

Forrás: Gólyatábor After, soulfoolband.com

Képek: Gólyatábor After, Suba Attila & The SoulFool Band, DJ PlattenZ

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]