Idén is jön a Színházak Éjszakája!

Kulisszajárás, nyílt próbák, workshopok, premierek. A szeptember 16-án – immár hatodik alkalommal –megrendezésre kerülő Színházak Éjszakáján szombat délutántól másnap hajnalig tartó változatos programok várják az érdeklődőket.

A rendezvény célja, hogy azok is megismerjék a színházak világát, akik a hétköznapokban egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán járnak előadásokra. A szervezők 10ezer látogatóra számítanak.

A Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásából megvalósuló rendezvényen idén harmincöt színház vesz részt, többek között  a Budapesti Operettszínház, a Budapest Bábszínház, , a Dumaszínház, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a MU Színház, az Örkény István Színház, az RS9, az Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), a Vígszínház. A színházak teljes listája itt olvasható.

A 2017-es Színházak Éjszakájának mottója: „Rakjuk össze!” – mivel az idei szervezők szerint igazán jó dolog csak akkor születhet, ha azt közösen hozzuk létre. A programsorozatnak idén saját dala is született, amely által a The Biebers a fiatalokat szeretné közelebb hozni a színházhoz:

Mindegyik teátrumban a látogatóknak önkéntesek segítenek majd, akik egy, a mottóhoz kapcsolódó játékra is meginvitálják a nézőket: a színházi puzzle sikeres kirakásával hűtőmágnest lehet nyerni.

A Színházak Éjszakáján senki sem fog unatkozni: a látogatók találkozhatnak A Pál utcai fiúk című előadás szereplőiből álló vígszínházi fiúzenekarral, karaokézhatnak Az Őrült Nők Ketrece sztárjaival vagy duettezhetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenésszínész-növendékeivel. Szinte mindegyik színház programjai között szerepel a népszerű, viszont előzetes regisztrációt igénylő kulisszajárás, a nyílt tánc-, olvasó- és előadáspróbákon való részvétel, a slam poetry és stand up est, a premier filmvetítés és a színházi bemutatók, de részt vehetünk impró- és részvételi színházas workshopokon, tiszteletbeli bábszínészképzésen és beszédtechnika-órán, nyilvános munkarendi értekezleten, valamint jelmezpróbán is. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, őket kézműves foglalkozások és mesejátékok várják.

A programokkal kapcsolatos érdekesség, hogy idén első alkalommal szerveznek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat, melyek során a résztvevők bebarangolhatják többek között az első hivatalos társulat vagy a Nemzeti Színház régi helyszíneit. A séták 90 percesek, hét útvonal közül lehet választani. Már a címek is izgalmasak: A Nemzeti Színház hűlt helyei, Eltűnő és születő budai színházak, Pincétől a padlásig színháztörténet, Az első hivatásos színtársulat nyomában, Belvárosi színházak egykor és ma, Színháztörténeti séta „Újlipóciában”, Eltűnt vagy csak átalakult? – A Pesti Broadway nyomában. A találkozó helyszínei és a sétákkal kapcsolatos további részletek az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

A Színházak Éjszakájának teljes programja elérhető a Pesti Est-lelőhelyeken megtalálható programfüzetben vagy online.

A rendezvényre a résztvevő színházak jegypénztáraiban és online is vásárolhatók karszalagok, a látás- és hallássérültek, valamint a mozgáskorlátozottak kedvezményben részesülnek. Vannak előzetes regisztrációt nem igénylő programok, azonban a karszalaggal rendelkezőknek a legtöbb programra a termek korlátozott nézőbefogadó képessége miatt regisztrálniuk kell, amit itt tehetnek meg.

 

Forrás: szinhazakejszakaja.hu

Kép: youtube.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]