35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban

Idén harmincötödjére kerültek fel a falra az előző év legjobb sajtófotói. A pályázatra beérkezett sok ezer képből a legjobb válogatás tekinthető meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Ahogyan Szigeti Tamás, a kiállítás kurátora fogalmazott, a mostani kiállításon nem láthatunk szenzációkat, a hétköznapok valósága tükröződik a képeken.

„Egyszerre láthatjuk itt egy félreeső faluban, az áram nélkül élő, a puszta a létfeltételekért küzdő emberek életét Magócsi Márton képein és azokat a szerencsésebbeket, akiket Ajpek Orsolya mutat be Egy hétig azt csinálunk, amit csak akarunk című sorozatán keresztül.”

Programok

A állandó kiállítást különböző tárlatvezetésekkel tekinthetjük meg. Első vezető Stiller Ákos volt, kinek szintén díszelegnek fotói a Capa falán. Ákos mesélt a kiállítás részleteiről és az ő személyes kedvenceit is megmutatta. A menekültválságos fotókon kívül elmondható, hogy rendkívül érződik a hétköznapiság a képeken. Olyan, az életből kiragadt részleteket láthatunk és ismerhetünk meg, melyekkel mindannyian találkozhattunk már.
Ezek a hétköznapias, emberközeli dolgok, események például: egy veseműtét, egy disznóvágás, egy fesztivál életkörülményei, az anyai, gyermeki törődés, érintések, nagy családi ölelések, de láthatunk képeket vidéki focimeccsről is. Öröm, fájdalom, törődés, szeretet, élet.

A következő tárlatvezetés 21-én lesz, melyet Szlukovényi Tamás, a 35. Magyar Sajtófotó pályázat zsűrielnöke tartja angol nyelven a Fotóutca Fesztivál keretén belül. További tárlatvezetők: Litkai Gergely, a Duma Színház művészeti vezetője, Karafiáth Orsolya költőnő, illetve lesz egy jelnyelvi i tolmácsolással kísért, akadálymentesített tárlatvezetés is, Virágvölgyi István, a Capa-nagydíj titkárának közreműködésével.

Forrás: capacenter.hu
Kép forrása: Facebook

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]